Még utoljára
Látogatók száma: 107
Éjjel kezdődött. Először azt hittem, hogy csak a visszatérő repülős álmom, amikor kívülről kezdtem látni magamat, majd kicsit távolodva az ágytól a csillár mellett lebegtem. Egy fényes alagút szerű örvény vakított, de én inkább a feleségem mellett akartam maradni. Akkor jöttem rá, hogy baj van, amikor képtelen voltam felébredni.
A hajnal első sugara megcsillant Lola fényes, fekete haján, majd lassan ébredezni kezdett. Szokásához híven a fejemre tette a kezét, de most riadtan rántotta vissza. Felült az ágyban és rázni kezdett, de hideg testem túl hamar döbbentette rá a kegyetlen valóságra, ami immár belém is egy kard bizonyosságával vágódott... valóban meghaltam.
A kiérkező orvos a görcsösen zokogó feleségemnek beadott egy nagy adag nyugtató injekciót mielőtt megállapította hivatalosan is a halálomat. Mellette maradt, míg annyira magához nem tért, hogy felfogta volna a további teendőket. Én hiába mondtam neki, hogy nincs semmi baj, hiszen itt vagyok, mert meg sem hallott. Nem tudtam hogyan segíthetnék. A következő napok a temetésemig egy rossz álomként peregtek. Lola tompa tekintetű robotként intézett minden hivatalos ügyet, de zokogni már csak én láttam éjjelente.
Még az esőcseppek is diszkréten kopogtak a cseresznyefa koporsómon, miközben az öreg pap a szertartást mondta. Amikor az első lapát föld tompa puffanással a díszes koporsóra esett a feleségem elájult. Tehetetlenül néztem végig, ahogy orvos barátom magához téríti, és próbálja rávenni, hogy engedje, hogy hazavigye, de ő makacsul maradni akart.
A következő napok és hetek sivár egyhangúságban teltek. Többször éreztem, hogy valami magába akar szippantani, mint egy örvény, de én ragaszkodtam ehhez a világhoz. Úgy éreztem, hogy még dolgom van itt. Mindent a gyász fájdalma vett körül, míg nem egy nap feleségem kicsit vidámabban öltözködött és indult útnak. Az utcán még mindig átrobogtak rajtam az emberek, ha nem figyeltem, de szerettem a Lolát úgy követni, mintha még mindig élnék, és nem a feje felett repkedni utána. Csalóka illúzió volt. A nőgyógyászati osztályra érkeztünk.
Igyekeztem diszkréten kint várakozni, pedig veszettül kíváncsi voltam. Végül mindenen át meghallottam egy halk, ritmusos dobogást, ami úgy vonzott, hogy észre sem vettem, de már a falakon átlebegve ott is voltam az ultrahang monitorja előtt. Nosztalgikusan összeráncoltam rég nem létező szemöldökömet és azon gondolkoztam, hogy vajon mikor ejthettem én teherbe a feleségemet...
Fura élet ez a szellemvilág, amikor az érzéseket jobban érzékeled mint bármi mást, és ha valaki magában beszél, hangosabban hallod, mint a kimondott szavakat. Kezdetben összezavart, de egy rövid idő után hozzá lehet szokni. Azt láttam, hogy Lola senkinek sem akar beszélni a babáról. De úgy döntöttem, hogy nem maradhat magára, mert azt világosan éreztem, hogy sokáig már én sem tudok mellette lenni. Különben is... mit akarok én? Lázasan agyaltam rajta, hogy kit szemeljek ki leendő gyermeke apjának, de csak egy valaki jöhetett számításba, akit Lola is tudtam, hogy szeret. Bár azt is tudtam, hogy ha valahogy megsejtené a fondorlatomat, az egekig hangzana a felháborodott veszekedése. Ellentétes érzések kavarogtak bennem, hiszen még mindig a feleségemnek tekintettem. Érvek és ellenérvek, igenek és nemek kergetőztek bennem fékeveszett módon. Mégis gondoskodni akartam róla a magam fura módján.
Már négy hónap telt el a halálom óta amikor a kiszemeltem a kislányával látogatást tett Lolánál. Furcsán kirekesztettnek éreztem magam, míg ők vidáman nevetgélve a kert rózsái közt sétáltak. Újra és újra tudatosítanom kellett magamban, hogy halott vagyok. A kislány a kutyával kergetőzött, míg egyszer csak a játék hevében Lola hasának ütközött. Az apja meg akarta szidni, de Lola nevetve átkarolta és megsimogatta a buksiját. Akkor a férfi is odalépett és megsimogatta Lola hasát. Finoman, ahogy én már soha nem tehetem meg többé. Egy pillanatra gyanú, majd mélységes megnyugvás ébredt bennem. Pár perc múlva újra felbukkant a fényes örvény, és már nem tiltakoztam, amikor magába akart szippantani. Mindent elrendeztem. Még egyszer utoljára.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon érdekes írás, vajon mi kezdődik a vég után? Elgondolkodtató. Miért is ne lehetne valóban így?
Pussz, Tündér
A történeted akár igaz is lehetne, mert kell, hogy legyen valami a halál után, és akkor miért ne lehetne így?
Judit
Tetszett az árnyékvilág verziója. Nékem csak egy problémám volt, az idő kicsit rövidnek tűnt a férj halála után.
Bokor