A kikapcsolódás nehézsége a mai világban!
Látogatók száma: 28
Gyors, rohanó világunkban nagyon kevés időnk jut önmagunkra, a kikapcsolódás lehetősége csekély!
Sokan vannak úgy a mai világban, hogy a túlzott munkatempó, a mindennapok gyors egymásutánja mellett már kevés idejük marad olyanra, mint kikapcsolódás.
De azért, mint mindenkinek nekünk is szükségünk van arra, hogy a mindennapok monoton egyformaságát, az ideges légkört és a gyors tempónkat felváltsuk valami kis lazításra, mert másképp nem megy. Csak, hát sokszor a napi 24 óra kevés az ember számára.
Mi is kikapcs az embernél? Önfeledt lazítás nem gondolva az esetleges hétköznapi nehézségekre, töltődés. Egyszerűen időt kell szakítani, mert másképp nem megy.
Egy nagy kirándulás, egy önfeledt strandolás vagy bármi, ami testet és lelket is felüdít. Hiszen mindenkinek kell olyan elfoglaltság, amit akár a családjával, barátokkal vagy ismerősökkel visz véghez. Egyrészt a társaság, a beszélgetések jót tesznek és mondjuk ki, kell!
Az Én meglátásom szerint olyankor mindenkinek azzal kell elfoglalnia magát, amihez a legnagyobb kedve van. Nem? Ez sok mindent takarhat.
Viszont utána könnyebb a mindennapokkal szembenézni és áthidalni a különböző nehézségeket. Hiszen akár milyen rohanó, ideges, gyorsan zajló világban éljük életünket,
nem rugaszkodhatunk el a jó és pozitív energiával feltöltő dolgoktól.
Én példának okáért nagyon szeretek a kertben tevékenykedni vagy kis kutyuskánkkal játszani. Persze Én csak egy vagyok a sok ember közül, hiszen ahányan vagyunk, annyi féle dolgot szeretünk. De ez végül is nem baj, mert akkor ha mindenki ugyanazt szeretné, túl unalmas lenne a világ!
Lehet, hogy valaki ezzel egyetért majd, de az is lehet, hogy nem. Én ezeket így gondolom és érzem!
Orsolya
A cikket írta: Orsolya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Gaya
Kedves Orsolya !
Örülök az írásodnak !Időhiányban, pénzhiányban, figyelem hiányban szenvedünk, és ez rányomja bélyegét a mindennapjainkra." Valaholt " írok, mert pontosan nem tudom idézni a szerzőt és a művet, de azt írta - miért és miből is akarunk mi emberek mindig kikapcsolódni -
Kikapcsoljuk a TV- t és puff megszűnik a műsor, de ezt az életünkkel nem tehetjük meg.
Talán , bekapcsolódnunk kellene, és a szeretteinkkel együtt kellene bekapcsolódva is maradnunk.
Talán, ha reggel nem úgy kezdenénk egy napot, hogy " húúúúú ma megint egy pocsék napnak nézünk elébe ... "hanem , mondjuk, egy csúf hétfői napnak nyelvet öltve azt mondanánk - hétfő Te bármilyen ronda is vagy én kinevezlek szép hétfőnek ...
Talán , ha így kezdünk, akkor észre vesszük társunkon a cinkos mosolyt, gyermekünkben nem a direkte kötöszködő kamaszt látjuk és így tovább ....
Ettől függetlenül, igazad van , mert sok az olyan külső hatás ami miatt nem jönnek össze a dolgok.
Az biztos, hogy mindent meg kell tennünk ami csak rajtunk múlik ...
Üdv,
Zita