újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Csavarogtunk egy kicsikét.

Látogatók száma: 44

Cseszneki vár! Ki volt már ott????

Elindultunk Apussal a szokásos utunkra. Szóval út a semmibe, mert sosem tudjuk hova lyukadunk ki. Jóóó nagy kör, amely során megkerültük Pápát, elmentünk a sümegi vár mellett, megkávéztunk Balatonedericsen a kúton, bekukkantottunk Badacsonyban a vásári forgatagba.
Kicsit összekaptunk, mert Én ugyebár megvadultam egy kicsikét, amit Apus néha nem jó szemmel néz. Ennek következtében, üres kézzel jöttünk el onnan. Kicsit puffogtam, de aztán ugyan már nem teszem tönkre ezt a szép napot egy rongy miatt! :)
Sétáltunk Tihanyban a parton, megcsodáltuk a vitorlásokat, a fürgén ficánkoló kishalakat a part menti kövek között. Tanúja lettünk két horgász majdnem vérre menő vitájának, hogy melyikük fogott nagyobb halat, aznap. Csak súgva mondom, Én egyiküknél sem láttam egy fia keszeget sem. :)))
Hazafelé átjöttünk Veszprém felől a bakonyi úton. Mindig ezen az útvonalon jövünk haza, de sosem unom meg. Dombok között, völgyek között, falvakon keresztül. Néhol még látni kis Balaton mennyiségű vizet a földeken, de a mindig fújó bakonyi szelek gyorsan felfogják szárítani őket. A szerpentinen mindig megállunk egy kicsit a parkolóban megcsodálni a cseszneki várat.
Ez a romvár, amióta az eszemet tudom, mindig lenyűgözött. Elképzeltem milyen élet lehetett ott Csák Máté nemzetsége alatt. Ahogy egyszer régebben olvastam, olyan volt szegény vár, mint egy rossz ajándék. Kézről kézre járt! :))))
- Ottika! Mi lenne, ha felmennénk a várba?? - fordultam életem társa felé.
Kicsit megnyúlt arca láttán gondoltam, hogy Ő, nem találta olyan nagyon jó ötletnek, de nem szólt. Elszívtuk a cigit, majd újra felberregett a BMW. De nem mentünk tovább Győr felé, hanem visszafordultunk a cseszneki lejáróhoz. Nemsokára ott álltunk a kővár lábánál. Vagyis a hegy lábánál. Vagyis, a hegy tetején magasodó vár lábánál. Vagy mit tudom Én hol, belekeveredtem! :(
Széles köves út vezetett fel a várhoz. Itt jött az első megmérettetés, mert Apus lábán kamionos klumpa volt az enyémen meg fapapucs. Méghozzá a csinosabbik fajtából, három négy centiméteres sarokkal. Botladoztunk felfelé a köveken, látom Apus arca egyre komorabbá válik! Mondom magamban, a java majd lefelé jön! Lassan lihegve, felértünk a várhoz. (a tüdőnket majd visszafelé összeszedjük)
A parkolóból szép magyar zászló itt egy rongyos cafatkának látszott.( miért nem cserélik????) A szél annyira fújt, hogy szó szerint elvitte a szavunkat. Apuson ujjatlan póló, rajtam vékonyka nyári blúz.
- Indulás lefelé! - adta ki a parancsot Apus.
A kevés esetek egyike, amikor szó nélkül engedelmeskedem. :))))))
Nem számoltam, hogy hányszor bicsaklott meg Apus lába lefelé, de mivel Ő férfi, tartotta magát és óvatosan kúszott lefelé. Én, kb a negyedénél lekaptam a csinos kis papucsomat és a kezemben vittem. Összeszorított fogakkal lépkedtem a néhol éles sziklaúton. Amikor megpillantottam életem párja szürkéskékes autóját, fellélegeztem. Bevágódtam és felhúztam a papucsot, a lábamra. Ami, valljuk meg olyan koszos lett, hogy az öregemnek itt szakadt el a cérna.
-Ugye mára már nem lesz több ilyen nagyszerű ötleted?? - fordult felém, majd kilőtt a parkolóból. :)))))))

A cikket írta: Babenko

10 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Jó kirándulás volt.
:))) mi már csak ilyenek vagyunk nők, van egy jó ötletünk mindig:)
puszi
nagyszerű túra volt!
:)
jó írás
ott voltunk. és nem a normális úton jöttünk le, hanem toronyiránt, ott, ahol a legmeredekebb. ezt soha nem lehet elfelejteni. nagyszerű volt!

megtekintés Válasz erre: ginesz

Örök emlék marad... vagy a széltől vagy a gyaloglástól, de tudom, hogy még lesz amikor emlegetni fogjátok és biztos, hogy nem rossz szájízzel:-))

Biztos! És majd úgy kezdi:..... meg amikor jó dolgodba nem tudtad mit csinálj, és a cseszneki várba kívánkoztál.... :)))))))))))))))
Örök emlék marad... vagy a széltől vagy a gyaloglástól, de tudom, hogy még lesz amikor emlegetni fogjátok és biztos, hogy nem rossz szájízzel:-))
Babó, engem is mindig felvidítanak az írásaid.:-);-) Az a fő, hogy a "cérnaszakadások" ellenére is érdemes vele élned.;-)

Pussz,
Tündér :-)
Tudod, kettőnk között sokszor elszakad a cérna. Egyikünk sem egy türelmes ember. De az ilyen önként vállalt botladozások miatt érdemes ebben a kapcsolatban élni! :)))))
Tudni kell róla, hogy sofőrember, tehát egy autó meghosszabbított tartozéka. :)) Gyalogolni utál, és amikor van más megoldás, ki is bújik alóla.
Egyszer a kedvemért, reggel tíz órától délután hatig bejárta velem San Marino várát. Egész idő alatt mentünk. Aztán a kempingig azt hallgattam, hogy ő soha többet...a lába térdig elkopott,... nem normális, hogy jött velem... nem vagyok normális, hogy ennyit gyalogolok, stb...:))))))))))))))))))))

megtekintés Válasz erre: Laura

Így, hogy tiszta is vagy már, válaszolok is. :))))
Én is jártam a várban. Szép a táj arra felé. De, ha összességében nézzük az országot, Magyarország összességében az.

Nekem is ez a véleményem. Nálunk minden van, csak kicsiben. Hegyünk... tengerünk...síkságunk... Szép ez a kis ország, csak nem mindenki tudja. :(

megtekintés Válasz erre: Babenko

Már fürödtem is! :)))))))))

Így, hogy tiszta is vagy már, válaszolok is. :))))
Én is jártam a várban. Szép a táj arra felé. De, ha összességében nézzük az országot, Magyarország összességében az.
Már fürödtem is! :)))))))))
Jól tettétek! :)

Lábat mostál már? :))))
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: