Kedvesem, vigyél szappant...
Látogatók száma: 23
Ülök a parton és szememmel végigsimítom a tó tükrét… Mélyet szippantok a felkelő Nap melegével átitatott levegőből. - Jó ez a nyugalom…
A tó tükrén a szellő apró kis fodrokat borzolt, hol sötétebb, hol világosabb kékségével mutatta mélységét.
A parton nádcsomók táncot jártak a szél lüktető ritmusára. Ringó derekuk úgy hajladozott, mintha karcsú leánykák tánckara bűvölte volna a szemlélőt.
Hajladoztak kecsesen, barnuló fejüket szemérmesen lehajtva, megadva magukat a szellő érintésének.
Szép volt a víz, a távolban hápogó vadkacsák örömkiáltásai törték meg a tó körüli csendet.
Nagy, suhogó szárnycsapásaikkal futottak a vízen. Bemutatójukat mindig csodálattal szemléltem. Majd egyszerre, szinte parancsszóra felemelkednek és a tó egy távolabbi öblében nagy fröcsköléssel, talpaikat a víz fodrozó tükrébe bevágták, mint amikor a lovas a ló szügyébe belevágja a sarkát, Ők is ezt tették.
Ismét csend... csak egy fakopáncs serénykedett szorgosan, gyógyítgatta a környező fákat az élősködőktől.
- Nini... a nádcsomók között egy kis pézsma bújt elő. Gomb orrocskáját fennhordva fürgén előbújt, majd ismét eltűnt a nádas rejtekében.
Ülök a parton és szememmel végigsimítom a tó tükrét… Mélyet szippantok a hajnali felkelő nap melegével átitatott levegőből.
- Jó ez a nyugalom… állapítom meg.
Ez a béke.., ez a csend, a természet neszei oly nyugtatóan hatnak.
Csak az ébredő madarak éneke zavarja a csendet, de mit zavarja,
- hisz ez a csend hangja -.
Előveszem a felszerelésem szépen, sorban felállítom a botokat.
Még jó, hogy hoztam egy kilónyi megszáradt kenyeret, beáztatom, majd összekeverem. Egy kis aromával megbolondítom, majd kukoricadarával dúsítom, igazi halcsemegét készítek.
Jól meg is tömöm az etetőkosarat, felszúrom a harmatgilisztát a horog végére és kész a bot, a bedobásra.
Már nagyon vártam a mai horgászatot, kissé idegesen hajítok... jó nagy dobással, a tó közepére beküldöm az etető kosarat. A víz tükrén megfeszül a damil, elhelyezkedek és várok…
Várok… és várok, de semmi mozgás, igazítok a damil hasán, egy jelzővel felékesítem a bot végét, mely arra hivatott, hogy jelezze, ha kapás van.
A Nap már szépen felkúszott az égre, még jó, hogy egy nagy fa tövében vertem tanyát, mert megvesznék a hőségtől. Igaz ennek nagy a veszélye, mert nem kellő odafigyelés esetén, alkalmanként a fűzfát kezdem fárasztani.
Sandán oldalra pillantok, nem látja-e valaki ügyetlenkedésemet.
No, de most minden sínen volt, csak a horgász szerencsém el ne hagyjon, mert otthon az asszony majd mondja a magáét.
Egy nagy betyár az asszony... meg szokta kérdezni a hajnali indulás előtt
- Kedvesem, tettél el szappant...
Csodálkozó tekintettel, kérdőn ránézek
- Az minek... kérdezem.
Huncut mosolyával az arcán rávágja
- Csak azért szívem, mert ha sz…t fogsz, meg tudd mosni a kezed.
Hát, így indít utamra, ha éppen nem szegődik mellém.
Ülök a bot mellett... bűvölöm a hegyét. Nem is messze egy jó nagy tükrös vagy fél méter magasra kilövi magát, mintha engem akarna heccelni... no várj csak!
Nagy becsapódással visszazuhan a tóba, s hatalmas karikákat rajzolt a tó tükrén.
- A fene egyen meg, mit szórakozol itt velem...
mormolom az orrom alatt.
Mint akit áramütés ér, felugrok és feszülten figyelem a bot hegyének játékát, a jelző karikám is lerepül akkorát bevágok. Elégedetten oldalra sandítok, hogy ki látja...
A szomszéd stégen horgászó átkiabál...
- Jöjjek segíteni? Végre, lesz tán valami, nem ülünk itt hiába.
Szerényen tiltakozom...
- Ne fáradjon János bácsi, boldogulok.
Tekerem az orsó karját, egyre idegesebben, mert húz a hal, de bizonytalan vagyok a nagyságát illetően. Addig, amíg nem tudom a víz felszínére fektetni, mindig elfog valami különös izgalom, mert lehet, a fogás eredménye sok minden.
Egyszer egy szegény vadkacsa szedte fel a horgomat, remélem nem ismétlődik meg.
Már egész közel van, forog a víz, de nem olyan nagy az örvénylés, mint ahogy én azt szeretném.
Feszülten tekerem… és egyszer csak megpillantom.
A méreg a fülembe szaladt... éreztem, hogy vörösödik a fülem, mert egy óvodás, középső csoportosnak mondható keszeg forgolódott, és csinálta a rumlit.
Kiszabadítottam a horog hegyét a szájából, szerencsére csak a szélébe akadt.
Gondoltam is rögvest...
- No, ha ezt az asszony látná, kapnék érte,
mert szerinte nem állatbarát az, aki fájdalmat okoz.
Mondja is mindig, hogy...
- A legyet is kiviszed a lakásból, nem lehet agyoncsapni, de szegény halat kínozod.
- Van is igazsága, de nem árulom el neki.
Ott tartom a kezemben szegényt, és az orrom alatt mormolva úgy teszem a vízbe...
- Küld az öregapád! Mert pórul jársz.
A keszeg, fürge farokcsapásokkal beúszik a nádas nyújtotta védelmébe.
Ülök és várok...várom az öregapját.
A Nap lassan elbújik a domboldal mögé, de hiába lesem a vizet, nem mozdul.
A kis keszeg már a tó másik végében meséli az öregapjának a kalandját.
Okítja, hogy nagy ívben kerülje el azt a nádas melletti kis öblöt, mert ott egy felbőszült horgász várja Őt, a hatalmas merítőhálójával.
Morgolódva összepakolok, és megyek megmosni a kezemet.
A cikket írta: Helena
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Helena
Az tény, hogy akár lacac hegyeket is lehetne venni az engedély áráért, de
nem ezt kell nézni. Jó levegőn, kellemesen kikapcsolódni, feltöltődni.
Válasz erre: ginesz
Hát ha minden alkalommal fogna a horgász halat, akkor hol lenne az egész napos várakozás, izgalom? Akkor az olyan lenne, mintha lemenne a halashoz halat venni.(egy éves horgászbérlet áráért elég sokáig lejárhatna....)
nem ezt kell nézni. Jó levegőn, kellemesen kikapcsolódni, feltöltődni.