X-faktor
Látogatók száma: 79
Szombat esténként milliók ülnek a tévé képernyői elé, hogy figyelemmel kísérjék az egyik legnépszerűbb zenei tehetségkutató verseny, az X-faktor, soron következő fordulóját.
Aki ismeri a műsort tudja, hogy négy zsűritag hosszú válogatást követően kiválaszt 12 tehetséges énekest, akik élő show keretein belül mutathatják meg, hogy extra tehetséggel áldotta meg őket a sors. Ezt a megkülönböztető pluszt nevezzük X-faktornak. A kiválasztott dalnokok egyenként esnek ki a műsorból a nézők szavazatai alapján. Ekkor a zsűritagok az értékelés mellett már mentorként is segítik, egyengetik a sztárjelöltek sorsát.
El kell ismerni, a kereskedelmi csatornák értik a módját, hogyan hassanak a nézők érzelmeire.
Már a selejtező is roppant szórakoztató. Az önjelölt sztárok produkcióján a fél ország mulat, kivéve őket. Nem értik miért rakják ki a szűrüket. A műsor készítői ügyesen vágják össze, hogyan sírdogálnak, vagy éppen háborognak, fenyegetőznek a kiesők.
A későbbiekben megindul a mentorok harca. Mivel volt szerencsém az amerikai verzióba is betekinteni, megdöbbenve láttam, hogy egy az egyben ugyanúgy viselkednek, reagálnak a látottakra, hallottakra az ottani mentorok, mint a mieink. Hiszen ez egy licence, nincs min csodálkozni.
Itt is, ott is forgatókönyvbe illően szerepelnek. A hazai műsorban szemtanúi lehetünk többek között annak, hogy az egyetlen, erősnek ismert női mentor szája folyton sírásra görbül, a nemzet csótányaként elkönyvelt vagány rock sztár csodálkozva tágra nyitja barna gombszemeit, a jegyzeteiből meghökkenve néz fel a népszerű ’rímhányó’, és a külföldről hazalátogató zenei szakértő fátyolos tekintete a semmibe réved.
Ilyenkor nemcsak az előadók, hanem a zsűri produkciójától is tátva marad a szám, és elképedve megállapítom, hogy bennük megvan az a bizonyos X.
Miközben hitetlenkedve derülök a mentorokon, elképedek az énekesek világszínvonalú előadásán, és a túlélésért folytatott harcukon.
A feszültség hétről-hétre fokozódik, nem biztos, hogy a legtehetségesebbek maradnak versenyben. Akik lelkiekben erősebbek, jobban elviselik a rájuk nehezedő terheket nagyobb sikereket könyvelnek el. Ez nem baj, hiszen a kívülállók is tudják, hogy a könnyűzenei világban farkastörvények uralkodnak.
Aranyt idézve itt is elmondható: „előtted a küzdés, előtted a pálya, az erőtlen csügged, az erős megállja”.
(Kép: Internet)
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
időrendi sorrend
A jelenleg bent maradtak közül Ő a legtehetségesebb. Mozgásán azonban sokat kell javítani.
A mentorok személyével sem tudtam azonosulni. Másokat tennék erre a posztra.
Max. Nikolas az előző szériából.
Veca és a nyertes Csaba pl. olyan orrhangon adta elő a dalokat, h. alig bírtam elviselni.
Én maximálisan csodálkozom a mentorok hallásán, és ízlésén. Ők mást/másképp hallanak, mint a TV előtt ülők?
A jelenlegiek közül pl. a Rocktenors tagjai szólóban (egye fene) jók, de együtt már fülsértő az előadásuk.
Kováts Verát tartom itt igazi tehetségnek, Baricz Gergőt pedig a legrosszabbnak.
Itt az ikrek
Joe
Joe
Ez a világ, melyben ők élnek elég kemény, hajtós, és ember próbáló is. A mostani verseny felhozatal nagyon klassz. A Feró lányai nagyok, s Ő jól sáfárkodik velük. Malek fiai is nagyon jók, bár a Gyurcsikért kár. A Keresztes fiai hát nem mindig válasz Ildi nekik jó dalokat, amelyek a személyiségüknek és hangi mentalitásuknak is megfelelő lenn. Geszti mágus ügyesen kivédi az Ikrek bakijait, s csoda, hogy még bent vannak. Van tippem, nem árulom el, majd a végén megmondom az lett a befutó akire tippeltem, vagy sem!! Üdv Éva
Én nem szeretnék a bőrükben lenni, nehezen viselném a kudarcot, bár ha idáig eljutnak, akkorra már csak levetkőzik azt a keveset, ami még megmarad a bátortalanságból? A versenyt önmagában nem szeretem, de fantasztikus tehetségeket lehetett hallani. Kimaradtam pár részből. Most nem tudom hol áll a verseny, van-e már győztes, vagy már vége? :-)
Még most indult a második kiesés volt, van még mit nézni és hallgatni. Üdv puszi Éva
Én nem szeretnék abban a világban élni. Szerintem mikor elindulnak, ők sem tudják hova tartanak. Tehetségből farkasokká kell válniuk:-(
Jó cikk.
Üdv,
Pinokkió