újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Selyem pongyola (mondatos)

Látogatók száma: 45

Egyben nagyon hasonlítunk egymásra..., amikor a gondolatainkba elmélyedünk, se nem látunk, se nem hallunk, és az Isten sem tud bennünket olyankor kizökkenteni...

"Ki vagy te, ki visszanézel rám e tükörből?
Ki könnyet fakasztasz, szomorú szememből?
Ki vagy te ki születésemkor e szempár mögé költöztél?
Ki könnyező szememnek erre az életre fényt kölcsönöztél?
Nem válaszolsz, csak némán nézel a szemembe...
Tekinteted elrévül valahová a végtelenbe..."

*

Bombázzák az embert mindenféle kérdésekkel és én csak kapkodom a fejem, hogy ha tehetném mire, mit válaszolnék? Hát nem tennék zsebre az biztos, de hát én itt vagyok lent, ők meg ott fent a magasban. Ha ők nem érzik a különbséget, azt meg tudom érteni. Én sem látnék lejjebb, ha nem is akarnék, talán az orromnál tovább se látnék. De hát az már nem is én lennék. Két lábbal a földön járok és látom körülöttem hogyan élnek "azemberek". Magamról már nem is beszélek, hiszen megmondta, aki úgy gondolta én ne is szóljak egy szót sem, mert nem itt, vagyis nem nálam kezdődnek a bajok. Előtte igyekszem nem is szóba hozni. Megértem őt, ha ezt gondolja, mert hiszen hol is van ő tőlem? Messze-messze... Miközben én a múltban keresem a magyarázatot, ő a jelenből próbál választ találni...

Emlékfoszlányok törnek elő a múltból, melyeket direkt keresek, amibe néha sikerül megkapaszkodnom, és elidőzök kissé egy-egy epizód mellett. Az ad nekem erőt, ha magam előtt látom Őt. Ekkor meg tudok birkózni egy nehezebb feladattal, ami nyomaszt, amit meg kell oldani. Ilyenkor az jut az eszembe, ő mit tett volna a helyemben? Milyen intelemmel jött volna elő, mivel próbált volna megnyugtatni, meggyőzni, vagy éppen elmozdítani a holtpontról?...

Mozgalmas élete, nehéz pillanatai mellett is voltak nyugodtabb időszakok az életében és most éppen ezt képzelem magam elé...
Ahogy ott ül piros, selyem, török mintás pongyolájában vasárnap délután a konyhában, az asztal mellett egy könyvvel a kezében és rendíthetetlenül olvas... Körülötte tisztaság és rend uralkodik, rövid ideig tartó béke és nyugalom veszi körül, kiül az arcára, ez egyedül az ő pillanata, amiben igyekszem nem megzavarni, ezért csendesen visszavonulok... Ő nem tudja, nem érzékeli a külvilágot, kizökkenthetetlen. És ilyenkor egy picit mindig meglesem.

Szerettem volna olyan lenni, mint ő. Mindenben őrá hasonlítani. Míg ki nem zökkentettük ő volt a megtestesült nyugalom... én meg az ő ellentéte, az örök lázadó, melynek csak egyedül ő tudta az igazi okát. Néha elég volt csak rám nézzen, azonnal tudta, hogy baj van... és akkor meglátta a szememet... Szólnom sem kellett, már mondta: - Mi fáj lányom, gyere mesélj... "...mondj el mindent, tőlem ne félj, bennem bíznod kell, úgy ahogy benned bíztam én, bújj ide hát és mond el mi fáj..." mint ebben a dalban is benne van sok igazság. Hányszor éri az embert csalódás... és akkor hová, kihez fordulhatna az ember gyereke, ha már nem fér el benne, mint az édesanyjához? Én neki mindig, mindent elmesélhettem... Ő valahányszor türelemmel végighallgatott és soha nem jöttem el tőle úgy, hogy kétségeket hagyott volna bennem. Mindig megerősített, ha meginogtam... Büszke volt rám, ha elbizonytalanodtam tanácsokkal látott el, mint pl. hogy szemben a széllel menni nem könnyű és ne igazán próbáljam ezt a fajta ellenállást, főleg ne a feletteseimmel szemben... és óva, nyugalomra és engedelmességre intett. Sokszor nem értette, vajon kinek a természetét örököltem, mert ő maga volt a nyugalom, a beletörődő, a sorsával megbékélő,... míg én folyton az utamat kereső, örök békétlen, a sorsomat nehezen elviselő, vitatkozó, ellentmondó... holott mindig tudtam, hogy az igazság az ő oldalán van és nekem csak a jót akarja. Többé-kevésbé hallgattam is rá... és igyekeztem a nyomdokaiba lépni, elcsippenteni, meríteni egy keveset, e nemes, egyszerű, .... sokat megélt és megtapasztalt asszonysorsból, az én anyám életéből. Szükségem is volt rá, mert az élet nem kevés akadályt gördített elém, amit már nélküle kellett a későbbiekben megoldanom.

Egyben nagyon hasonlítunk egymásra..., amikor a gondolatainkba elmélyedünk, se nem látunk, se nem hallunk, és az Isten sem tud bennünket olyankor kizökkenteni...

A cikket írta: zsoltne.eva

3 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Ilona

Tetszett! És elárulom, kicsit irigykedem. A mi családunk nagyon összetartó, egymást vételenül szerető tagokból állt.Igy utólag visszagondolva anyám egy mártir volt, egész életét ránk áldozta. Mégis-talán az én természetemből adódóan-köztünk mindig volt egy kis távolságtartás.Nem emlékszem, hogy valaha is pl. "lányos" prőblémáim miatt hozzá fordultam volna.Sem lánykoromban, sem később..Pedig néha jó lett volna..

Az anyáknak is meg voltak a maguk titkai. Esetünkben a bizalom kölcsönös volt... és mi ezzel soha nem éltünk vissza...
Tetszett! És elárulom, kicsit irigykedem. A mi családunk nagyon összetartó, egymást vételenül szerető tagokból állt.Igy utólag visszagondolva anyám egy mártir volt, egész életét ránk áldozta. Mégis-talán az én természetemből adódóan-köztünk mindig volt egy kis távolságtartás.Nem emlékszem, hogy valaha is pl. "lányos" prőblémáim miatt hozzá fordultam volna.Sem lánykoromban, sem később..Pedig néha jó lett volna..
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: