Szülői szeretet nélkül

Látogatók száma: 75

43 éves vagyok, 2 nagy lányom van, 25 és 19 évesek.

Történetemet azzal kezdeném, szüleim elég korán meghaltak, 33 éves voltam amikor az egyik, 37 éves voltam amikor a másik szülőmet elvesztettem.
Sajnos a gyerekkoromról nincsenek jó emlékeim. Szülői szeretet nélkül nőttem fel, szeretetet, törődést, támogatást - míg éltek- nem kaptam. Van egy öcsém, - Ő 38 éves - akiért az életüket is odaadták volna, cserébe semmit nem kaptak.
16 éves korom óta eltartom saját magamat, dolgozom, önellátó vagyok.
Amikor általános iskolás voltam, Én nem tudtam mit jelent az, hogy anyukámmal bizalmas dolgokat megbeszélek, tanácsot kérek. Iskolai kirándulásokon, rendezvényeken csak úgy tudtam részt venni, ha valaki más kifizette szüleim helyett a részvételi díjat.
8 általános után szerettem volna továbbtanulni, de soha nem ösztönöztek, nem "rágták a fülemet", hogy tanulni, tanulni, tanulni!
Most felnőtt fejjel érzem ennek hiányát, és nagyon fáj még most is, hogy engem nem támogattak, nem ösztönöztek a továbbtanulásra.
Kisebbik lányommal voltam ez év február 1 - én nyílt napon a Budapesti Kommunikációs Főiskolán. Sírás fojtogatta a torkomat arra gondolva, hogyha nekem is odaadó, gondoskodó szüleim lettek volna, nekem is lehetne diplomám. Nem voltam rossz tanuló, - többre is vihettem volna - de mivel csak kötelességből neveltek fel, nem volt aki tanácsot adjon, támogasson, egyengesse az utamat.
Én úgy neveltem fel két lányomat, hogy az 1. osztálytól kezdve állandóan azt súlykoltam beléjük, hogy keményen meg kell dolgozni azért, hogy valamire vihessék az életben!
Nagy lányom jelenleg könyvelő és személyi asszisztens egy japán tulajdonú cégnél, kisebbik lányom szeptember 1-én kezdi el tanulmányait a bp - i Kommunikációs Főiskolán.
Mióta anya lettem mindig is arra törekedtem minden erőmmel, hogy könnyebben boldoguljanak az életben, mint Én. Megpróbáltam minden olyan feltételt számukra biztositani, ami a tanuláshoz, a felhőtlen gyerekkorhoz elengedhetetlen. Úgy érzem ez sikerült is, mert becsületes, jó emberekké váltak.
Megpróbáltam szeretetet, törődést, gondoskodást nyújtani a legmesszebbmenőkig, pontosan azért, hogy Ők ne tapasztalják meg, hogy milyen szülői szeretet nélkül felnőtté érni.
Azt szokták mondani, halottakról vagy jót vagy semmit, de sajnos azt kell mondanom, sohasem voltak jó szülők. Már nem haragszom rájuk, de még most is nagyon fáj sok minden, ha visszagondolok gyermekéveimre.

A cikket írta: Polly

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

cuki1

Sajnálom hogy így történt az életedbe.
De le a kalappal előtted hogy jó példát mutattál a gyerekeidnek.
Szomorú történet de szép .
Köszönöm hogy megosztottad velem és a többi emberel.

Laura

Polly! Még nyugodtan tanulhatnál szerintem! Próbáld meg!

ginesz

Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a múlton rágodni nagy butaság, mert megváltoztatni nem tudod.Az sem biztos, hogy nem szerettek, lehet csak annyi történt, hogy Neked sokkal több szeretetre lett volna szükséged...Előre nézz mindig akkor nem zavar meg az ami a múltban a bánatot okozott .

nárcisz

Gondolom, hogy nehéz volt, de azt mondod, már nem haragszol a szüleidre és miért is tennéd? Azt pedig hidd el, hogy téged is szerettek a szüleid és nem csak kötelességből neveltek fel. Ennek ellenére az elmondásod alapján Te odafigyelő, gondoskodó, nagyszerű anyuka vagy, gratulálok.
De kedves Polly, sok esetben előfordul, hogy ilyen - olyan okok miatt nem tanul tovább valaki, de felnőtt fejjel is be lehet ülni az iskolapadba és diplomát is lehet szerezni. Ha valamit nagyon akarunk az életünk során, azt meg tudjuk valósítani is.