újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Hiszti 2.

Látogatók száma: 23

Nagyobb gyermeknél, ha megmarad a hiszti. Szaknyelven: magatartás zavaros. Nem hiperaktív, az megint más.

Kicsi babámból óvodás lett, ahol néha agresszív volt társaival. Teljesen kétségbe estem, másik gyermekemmel soha nem volt ilyen gondom és otthon a két testvér között sem voltak problémák.
Falun laktunk ekkor, nem volt lehetőség óvodát, csoportot, nemhogy óvónőt választani. Mivel kisfiam azelőtt bölcsis is volt, ahol imádták és nem volt gond vele, "jó" szülőhöz méltóan, leselkedni kezdtem az oviban. Ki is derültek a turpiszságok. Amikor már minden gyerek ott volt és minden szülő elment, az óvónéni bekapcsolta a TV-t és a kicsiknek (3 évesek!), végig kellett ülni a Híradót, amit az óvónéni nézett...napközben dohányozni állt ki az ajtóba, trécselt, mindent csinált,a gyerekekkel szigorú volt és mindenért rájuk kiabált. Ő váltotta ki gyermekem agresszióját. (Meg az enyémet is, egy idő után ;-) )
Szerencsére új óvónénit kaptunk, így ez a dolog megoldódott, gyermekem ismét szeretve volt.
Eljött a beiskolázás. Tudtam, éretlen még, kicsike volt és túlmozgásos, vissza akartam tartani. A pszichológus, az óvónénik azt mondták, miért tenném, okos gyerek, tud számolni, ismer néhány betűt, mit csinálna az oviban? Volt viszonyítási alapom, hiszen második gyerek, mégis voltam olyan naiv, hallgattam rájuk.
Az iskolában aztán az Én fiam órán evett, felállt, elmászkált, ha rászólt a tanító fogta magát, haza jött. Akkor már megvolt a kis tesó is, nem tudtam mindig szaladgálni vissza vele, de legtöbbször nem is lehetett. Annyira megsértődött ilyenkor, hogy azt se tudtam, mi történt, hozzám se szólt,otthon is csak csapkodott. Egyetlen lehetőségem az volt, ha megvárom, hogy lehiggad. Ekkor, mindig meg tudtuk beszélni a problémáit és általában meg tudtam győzni a felnőttek igazáról is. Az első évben ügyesen összedolgoztunk a tanító nénivel, egy úgynevezett jutalmazó módszerrel, erről már írtam. Egyszerűen nem az történt, hogy pl. ha evett órán kapott egy fekete pontot, hanem ha nem evett, kapott egy pirosat. De ehhez mindig óra előtt kitűzték a célt, mit kell teljesítenie ezen az órán a piros pontért, majd a következő szünetben megbeszélték, volt-e hiba, jár-e a pont?
Ez a módszer nagyon bevált, a gyerek még matematika versenyen is indult és szeretett iskolába járni.
Aztán elköltöztünk. Kifogtunk egy kezdő tanítót, ami nem is lett volna baj, de szegénykémnek fogalma sem volt mit kezdjen a nem átlagos gyerekekkel (nem csak az enyémmel). Hiába volt minden, újra agresszív lett, de nem a társaival, a tanáraival. Hiába mentem és mondtam meg kell várni, míg lehiggad, engedjék ki, fut két kört és bocsánatot fog kérni, úgy gondolták jobban tudják nálam és majd ők lefogják, megnevelik. Ebből az lett, hogy csúnyán beszélt (nyomdafestéket nem tűrően), köpött, rúgott. Mivel nagyon szégyelltem már, pszichológushoz mentünk, aki megállapította, nincs ezzel a gyerekkel a világon semmi baj....,de az iskolában továbbra is állt a bál.
Iskolacsere és lám, a gyermekem "normális" lett. Jól tanult,néha voltak gondok, de a tanárokkal megoldottuk. Együtt. Meghallgattak, én is őket és megkerestük a mindenki számára jó nevelési módszert.
Amikor hetedikes lett, kiderült, bezárják ezt az iskolát. Elképzelésem nem volt, hova vigyem nyolcadikra....
Egy agyon reklámozott alapítványi iskolába került, ahol félév után magántanuló lett, mert nem voltak együttműködők. Ezt inkább nem részletezem, hiszen már az eddigiekből is kiderül, gyermekünk viselkedését nagyban befolyásolják az őt ért hatások. Nem kell mindig megvédeni és nehogy most bárki rohanjon felpofozni a tanárt! Nem erről van szó! Sőt! De nagyon fontos, hogy szülő-gyerek-iskola egy elvet valljon, meglegyen az összhang, mert ha egyik a másik ellen tesz, annak magatartászavaros gyerek lesz az eredménye, ami senkinek sem jó!
Mindig figyeljünk oda gyermekünk viselkedésére, a változásokra és mielőtt harcba szállnánk vele (biztos vagyok benne, hogy nem kell harcolni a nevelés során), győződjünk meg róla, hogy biztos csak benne van-e a hiba?!
És ezzel megint odakanyarodtunk az őszinteséghez, a bizalomhoz. Ha nem állunk mellé, előbb-utóbb ő is elfordul tőlünk. Ha nem hiszünk neki, egy idő után csak megvonja a vállát, nem történt semmi...hiszen úgyse hinnénk el, gondolja.
A fiam most 16 éves. Nem probléma mentes, de elértem azt, hogy ha valami hülyeséget tesz, azt karakánul felvállalja és képes elismerni, ha a felnőttnek van igaza. Nem tombol, nem csapkod, megosztja velem ha úgy érzi bántás érte, én pedig elmondom neki, miért tette azt a tanár, amit tett. 90%-ban valóban a tanárnak van igaza és a gyerek elismeri. A maradék 10%-ot pedig megpróbáljuk tisztázni a pedagógussal. Ehhez azonban az kell, hogy a szülő merjen odaállni és teljesen normális hangnemben, észérvekkel elmondani, miért nem tartja jónak a pedagógus álláspontját. Ő is csak ember, neki is lehet rossz napja és nem tudhat minden körülményről, ha nem osztjuk meg vele. De a legőszintébb gyerek mellett is előfordulhat, hogy mi se tudunk mindent, vagy gyermeki értelmezésben látva neki, míg a pedagógus szempontjából valóban a pedagógusnak adunk igazat.
Nem könnyű játszmák ezek, de ha kiegyensúlyozott, boldog emberkét szeretnénk faragni gyermekünkből minden utat végig kell járnunk vele, érte....és soha ne feledjük el, hogy MI IS VOLTUNK GYEREKEK!!

A cikket írta: MindenHatÓ

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: ginesz

Hát nem lehet könnyű, de mivel mi hárman vagyunk testvérek, igy van szerintem egy olyan is a fiadba, hogy Őt nem szeretitek annyira, mint a nagytesót , vagy a kisebbet. Legalábbis az én húgom aki középső mindig ugy érezte, hogy kilóg a sorból, pedig nem igy volt.

Ez a pszichológusok kedvence "középső gyerek". De ő négy évig "csak" a kicsi volt és akkor is ilyen volt. Az,hogy nem úgy szeretjük, az max. azért alakulhatott volna ki benne, mert más, mint a többiek...,de ezt egyszer megbeszéltük,hogy éppúgy szeretjük, azóta ezzel nincs gond. És érzi is...ez a legfontosabb!
Hát nem lehet könnyű, de mivel mi hárman vagyunk testvérek, igy van szerintem egy olyan is a fiadba, hogy Őt nem szeretitek annyira, mint a nagytesót , vagy a kisebbet. Legalábbis az én húgom aki középső mindig ugy érezte, hogy kilóg a sorból, pedig nem igy volt.
Hála Istennek, nekem jó gyerekeim voltak. Kisebb stikliket nem tekintve,( mint pl. a kisebbik egyszer nyakig sárosan jött haza) szuperül kijárták az iskolákat.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: