újabb események régebbi események további események
20:07
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
16:56
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
08:15
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
21:23
Virág módosította a cikkét
16:05
Virág új cikket töltött fel
08:35
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:07
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:56
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:40
D Klári módosította a naplóbejegyzését
20:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
20:30
D Klári új cikket töltött fel
15:33
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Virág módosította a naplóbejegyzését
14:43
Virág új bejegyzést írt a naplójába
00:53
emillio új cikket töltött fel
22:59
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
20:53
Új cikk került fel a weboldalra
20:27
Új cikk került fel a weboldalra
00:05
Új cikk került fel a weboldalra
23:46
Új cikk került fel a weboldalra

Hozzászólások helyett...

2010. április 8. - Látogatók száma: 47

Elolvastam az eddigi cikkeket. Úgy gondoltam, ha mindhez hozzászólok, abból kikerekedik a saját cikkem. Íme.

Először is megpróbálom figyelembe venni és megválaszolni a felvetett kérdéseket. Mi is az, amit otthonról kell hozzon a gyerek? Remélem menet közben kiderül.

Három fiam van, az első kettő között 2,5 év a második kettő között 4 év a korkülönbség. 22 évesen szültem az elsőt. Természetesen terhességem alatt kiolvastam minden létező okos könyvet és azt gondoltam mindent tudok, határozott elképzeléseim voltak a gyerekneveléssel kapcsolatban. Csendesen megjegyzem, lányt vártam. Mindig. Tehát elképzeléseim is lányokra vonatkoztak.
Miután fiam született, egyetlen dolgot kikötöttem még az elején: fegyver, tank, katona, harci eszköz nem kerülhet a házba. Sértődés ide vagy oda, akárki hozza, kidobom. A másik elv, hogy a játék játszható legyen. Tehát, önjáró, szirénázó, semmire nem használható játék szintén kuka. Első és legfontosabb elvem a készség és képességfejlesztés a gyermek érdeklődésének megfelelően. A második, soha, semmilyen körülmények között, senki nem emelhet kezet a gyerek(ek)re. Harmadik: soha nem nevelem a gyereket úgy, hogy megalázzam és nem várok tiszteletet csak azért, mert én vagyok a felnőtt.
Így első olvasatra biztosan sokan megjegyzik, ettől lesz a sok elkényeztetett gyerek! Nem! Most, hogy a legnagyobb már 18, jogosan mondhatom, ettől lesz kiváló szülő-gyerek kapcsolat. Barátok vagyunk. De ne ugorjunk ekkorát.
Első gyerekkel soha semmi probléma, ha leszámítjuk az éjszakai sírásokat, a kórházba rohangálásokat és egyéb a gyerekneveléssel járó természetes gondokat. Nem volt agyon védve, sose volt baj, ha piszkos lett a ruhája, ha véletlen összetört valami együtt feltakarítottuk és mondtuk, előfordul az ilyen. Soha nem kellett átrendezni a lakást, megtanítottuk kezelni a távirányítót, elmondtuk mit miért nem szabad. Soha nem mondtam olyat, ne csináld!-indok nélkül. Pl. ha azt mondjuk, ne nyúlj a konnektorba, de sosem mondjuk meg miért, előbb-utóbb belenyúl, mert tiltva van és ami tiltott, azt ki kell próbálni (később ilyen pl. a cigizés). Én azt mondtam: ha belenyúlsz a konnektorba, megráz az áram és akkor kórházba kell menni, de az is lehet, hogy soha többet nem ébredsz fel és nem láthatod anyát és anya sem Téged és akkor anya nagyon szomorú lesz. Most megint hallom a megjegyzéseket, hogy persze,majd megérti egy egyéves.Megérti! Nem hülye, csak gyerek! Ez a legfontosabb!
Aztán nálunk is megszületett a második. Próbáltam mindent ugyanúgy....áááá,nem ment. Volt hiszti, szaladva evés (egyik fő elvem, csak az asztalnál eszünk), minden, ami egy szülő rémálma. Kos. Ezt azért írom, mert lehet benne hinni és nem, de az, hogy a gyermek mikor születik és a szülei mikor születtek, nagyon sokban befolyásolja a kialakuló kapcsolatot. A mi esetünkben én is kos vagyok, tehát próbáltam nem engedni a kicsinek. De bizony sokszor ő volt az erősebb. A hisztinél például - amit nehezen viselek bárki gyermekétől a mai napig -, kipróbáltunk mindent. Vízzel leönteni, megölelni, szeretgetni, bizony egyszer pofon is csaptam (hol is vannak az elvek?),bár nekem jobban fájt, végül az vált be, hogy hagytam sírni. A takony a bokájáig ért, mert hozzányúlni nem lehetett,már nevettünk rajta kínunkban, de bizony ő bírta. Egyszer, egyetlen egyszer. Soha többet nem volt hiszti. Ilyen típusú hiszti. Talán azért, mert amikor végre vége lett - ki gondolná, azért, mert kibonthatott egy szappant a csomagolásából és ezt imádta -, akkor az ölembe vettem, megszeretgettem és elmondtam neki, azért nem engedtem, hogy egyedül szálljon le a troliról, mert már volt olyan, hogy elindult az a vacak, miközben őt levettem babakocsiban és a tesója fenn állt a lépcsőn, várta, hogy levegyem őt is. A hiszti kiinduló oka ez volt, de a végkifejlet,amikor letettem, ő megindult a négysávos út felé épp egy kamion elé. Felkaptam, na lett ordítás. Szóval elmondtam,mint a konnektor esetében, mi történhetett volna, ha nem kapom fel. Talán két éves volt, vagy annyi sem, de megértette, a maga módján. Még sok-sok gondom volt ezzel a fiammal, annyira, hogy levelezőn elvégeztem a tanító képzőt,ugyanis pszichológusok garmadát kérdeztem, de nem kaptam használható javaslatot. Akkoriban kezdtek el foglalkozni a hiperaktivitással, egyetlen ötletük a gyógyszeres kezelés volt, amit mereven és azonnal elutasítottam. Nem egy megátalkodott gonosszal volt dolgom, csak egy vásott kisfiúval.
Ez a kisfiú most 16 éves. A kiskamasz koron túl vagyunk. Sokat szenvedtünk, sok rossz pedagógus és szerencsére sok jó kezén ment keresztül. Viselkedését mindig meghatározták és a mai napig meghatározzák a tanárok hozzáállásai. Aki hajlandó meghallgatni és úgy kezelni őt, ahogy én, azzal nincs gondja, aki nem, az bizony szenved mellette és szenved a gyerek is. A mai napig ugyanaz a titok, megbeszélni őszintén.
Amikor 14 éves korában cigit találtam nála, leültünk és elmondtam, hogy miért nem jó dohányozni. Aztán elmondtam, döntse el, mit választ. Azt is elmondtam, mi a különbség cigi és cigi közt, ha már szívja, akkor lehetőleg gyengébbet stb. Sose volt ilyenből cirkusz. Ha tiltom nem szívja? De igen! De nem lesz velem többet őszinte! Most mindent elmondanak. Hideget-meleget. És nagyon jó érzés volt, amikor megkérdeztem, miért nem barátkozik a szegedi osztálytársakkal vagyis hogyhogy nem marad Szegeden suli után? Azt mondta, nem akar velük drogozni. Mert mi beszéltünk erről, fel volt rá készítve, nem is akarta kipróbálni.
A legkisebb gyerek kimaradt tudom. Ő a legnyugodtabb, tényleg ajándék az első perctől. De azért ő is szokott duzzogni. Egy időben negatívan élte meg, hogy a testvérének mindent lehet. Ő így élte meg, hogy nem büntettem, ha rosszat tett. De büntettem, csak nem úgy, mint mások. Az egyetlen jó tanács volt, amit egy pszichológustól kaptam, az ilyen típusú gyerekeket állandó jutalmazással lehet nevelni. A büntetés pedig a jutalom elmaradása. Ez nekünk nagyon bevált. Tehát, ha ma jó leszel, kapsz Túró-Rudit. És nem azt mondom, ha rossz leszel, nem kapsz. Ugyanazt jelenti, de mégis nagy különbség. Az első önbizalmat ad és a jóra bíztat, a második ledegradál és eleve feltételezi a rosszat.

Egy szó, mint száz. Mit hozzon otthonról a gyerek? Megértést, szeretetet, őszinteséget, becsületességet. Mindenki követ el hibát, csínyt, "rosszat". Legyen olyan karakán, vallja be, vállalja fel tettei következményét. Mit kellene tenni a mai fiatalokkal? Beszélgetni velük. Nem lekezelni őket. Észrevenni, hogy mekkorát változott a világ. Nekünk is nehéz követni, nehéz átállni. Mit várunk tőlük?
Most a választások idején még el kell mondjam, nagy fiam első szavazó. Azt mondta:
anya, arra szavazok, akit mondasz ( az kimaradt,hogy öt éve egyedül nevelem őket). Erre azt mondtam, ne arra szavazz. Ott az internet, értelmes gyerek vagy, olvass utána, nyisd meg a pártok programját és döntsd el, Neked mi lesz a jó a következő négy évben. Érettségizel,egyetemista leszel, szavazz arra, aki ezzel kapcsolatban olyat ígér, ami Neked megfelel. Nem biztos, hogy úgy is lesz, ezt tudjuk. De neked kell választani. Elmondtam azt is, én kire szavazok és természetesen azt is hozzátettem, hogy miért. A szavazófülkében egyedül lesz, azt ikszel, amit ő akar.
Büszke vagyok Rá, mert tudom, jól fog dönteni. Büszke vagyok a középsőre is, mert látom ember lesz belőle. Becsületes munkás ember. Ő nem szeret tanulni, de szeretne már dolgozni. Büszke vagyok a kicsire is, mert kitűnő tanuló, pedig egy évvel hamarabb ment suliba, ugyanis 4 évesen megtanult írni és olvasni úgy, hogy nem is tudtunk róla.
Büszke vagyok magamra, hogy még nem haltunk éhen, hogy bármennyit dolgozom is, ők inkább segítenek, mikor nem vagyok otthon, mintsem csavarogjanak. És annak örülök legjobban, hogy gyerekeim haverjai is elmondják nekem, amit otthon nem mernek, és irigylik a gyerekeimet az anyjukért.
Gyereket nevelni nem könnyű, ha bevállaljuk, hogy közben mi is formálódunk, tanulunk az ő és a saját hibáinkból, ha felismerjük miben tehetségesek és miben gyengébbek, ha nem szégyelljük bevallani, ha a gyerek nem tökéletes. Soha, de soha nem szabad akarata ellenére tenni! Ne erőltessük, csak terelgessük stb.
A mai fiatalokkal pedig legyünk nyitottak, nézzünk a problémák mögé. Nem különbek ők, mint mi voltunk, megértésre, szeretetre, beszélgetésre vágynak. Meglepően udvariasak és kedvesek tudnak lenni, ha úgy közelítünk hozzájuk és még meglepőbben pimaszak, ha lekezeljük őket! Én még emlékszem a gyerekkoromra és a kamasz éveimre! Naplót vezettem, olyan jó visszaolvasni! A gyereknevelés legfőbb alapja, hogy TE IS VOLTÁL GYEREK!

Mielőtt azt hinnétek valami másik bolygón élek, igen, botlottam már fel kamaszokba, több évet dolgoztam kocsmában pult mögött, de ha én rájuk szóltam, mindig megtették, amire kértem őket. Mert kértem. Nem utasítottam. Ha visszapöntyögött, megkérdeztem, mi a problémája, ha csúnyát mondott, nem szégyelltem én is csúnyát mondani.

Végezetül egy elég egyszerű példa, hogyan csinálom. Megtörtént eset az egyik iskolában, ahol épp akkor voltam gyakorlaton. Gyengébb idegzetűektől elnézést, nem szépítem.

Hét éves gyerekek, első osztály.
Tanító: Ülj le kisfiam.
Gyerek: Kapd be a faszom.
Tanító sírva ki.

Ugyanez a szituáció nálam.
Gyerek: Kapd be a faszom!
Én: Húzd le a gatyád! (Általában itt megáll a történet. Ha elég tökös a gyerek, lehúzza)
Ha lehúzta, én:
-Ugyan már! Ezt a kicsit! Nőni kell még annak és neked is! Na, öltözz fel és ülj le!

Sokszor ennyin múlik. Nem szabad győznie. A síró tanító örökre elvesztette a tekintélyét, az osztály jót nevet rajta és a gyerek lesz a hős. A másik esetben a gyereket nevetik ki és a tanító lesz a hős.

Így nevelek én.

A cikket írta: MindenHatÓ

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. május 13. 10:13
Kedves párom is most gyakorolja a tanári pályát...Hmmm.. azt hiszem, elküldöm neki a cikked :) Köszi, hogy leírtad, 5-ös.
2010. május 13. 10:03

megtekintés Válasz erre: aszir - 2010. május 13. 09:46

klassz a csattanója: terjeszteni kéne a neten, főleg a tanítónéniknek%

Az a baj, ezt nem lehet tanulni. Vagy jön vagy nem...
2010. május 13. 09:46
klassz a csattanója: terjeszteni kéne a neten, főleg a tanítónéniknek%
2010. április 10. 22:16
Köszönöm az elismeréseket. Örülök, ha segíthettem, akár csak egy kicsit is.
2010. április 10. 08:55
Tökéletes cikk, látszik, hogy minden gyerek más jellem, de az alap ugyanaz.
Kérni-dicsérni-elfogadni és végtelenül szeretni kell ŐKET.
2010. április 9. 16:21
Nagyon szuper cikk, 5csillagos
2010. április 9. 00:53
Jó módszer!:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: