Soha ne hazudjunk a gyereknek
Látogatók száma: 29
Olvastam már itt is hasonló cikket és tapasztalom környezetemben, hogy sok szülő füllent gyermekének, mert úgy hiszi, ez a jobb megoldás bizonyos helyzetekben. A "kegyes" hazugság. Én ezzel nem értek egyet.
Másik cikkemben is leírtam már, a gyerek nem hülye, csak gyerek. Persze nem is kis felnőtt. Néha nagyon nehéz megtalálni azokat a mondatokat, amivel el tudjuk neki mondani a történéseket. Nehéz, de nem lehetetlen. A szülő ismeri gyermekét, tudja annak gyengéit, tűrőképességét, tudnia kell azt is, mit hogyan mondhat el neki.
Mire gondolok?
Egy ötévesnek nyilván nem mondjuk: meghalt a szomszéd néni, azért van itt a mentő.
Azt mondjuk: emlékszel, a szomszéd néni már régóta beteg. Már nem szenved, mert meghalt, nem fogod látni többet. (Szándékosan írtam szomszéd nénit, nem valami rokont.)
Lesz a gyerkőcnek pár kérdése, ezeket meg kell válaszolni!! Pl.,hogy akkor most hova teszik? Mi lesz a házával? Stb. Olyanokat kérdeznek, amire nem is gondolunk és sokszor órák vagy napok múlva, mert addig gondolkoznak és próbálják feldolgozni a hallottakat.
Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a halottakat a temetőbe teszik, virágokat szoktak vinni az emberek, gyertyát gyújtanak. Ha nincs több kérdés nem kell túlmagyarázni. Röviden, csak a lényeget. Ha kíváncsi, úgyis kérdezni fog még.
Nagyon fontos, ha olyat kérdez, amire nem tudjuk a választ, ne találjuk ki! A gyerek pontosan tudja, hogy nem tudunk mindent. Mondjuk azt: ezt én sem tudom, de ha nagyon szeretnéd tudni, utána nézek. De ha ezt mondtuk, akkor nézzünk is utána. Akár azonnal, ha van rá lehetőségünk (könyvek, internet).
Ha nevezetesen épp az állatkáját veszítette el, legyen az hörcsög vagy kutya, macska stb., mindig várjuk meg vele, ha épp nem volt otthon (iskola, óvoda). Hogy megbirkózzon a valósággal, szüksége van rá, hogy elköszönjön tőle, hogy még utoljára megérintse, ha szeretné (ne erőltessük, ha ezeket nem akarja) és feltétlenül adjunk rá lehetőséget, hogy együtt temessük el. Nem lesz semmi baja, ha megsimogatja a néhány órával előbb elpusztult állatot! Persze kisebbeknél nem árt tudatosítani, hogy az utcán elhullott állattal ne tegye, mert nem tudja mikor és miben halt meg, ezt csak otthon szabad és természetesen mosson kezet utána!
Bérháziak is kimehetnek a közeli kiserdőbe temetésre. Az borzalmas, ha a gyerek azt látja, kidobtuk állatkáját a kukába (mondjuk egy kis hörcsög esetében több ilyet hallottam).
Persze ugyanez vonatkozik válásra, összeveszésre, kibékülésre. Ami a gyereket is érinti, meg kell osztani vele! Amikor mi váltunk, a gyerekek 6, 10 és 13 évesek voltak. Leültünk az ebédlőbe mindannyian és ezt mondtam: apa és anya már nem úgy szereti egymást, mint régen, ezért megbeszéltük, hogy apa elköltözik. Ez nem jelenti azt, hogy titeket bármelyikőnk kevésbé szeretne. Apa apa marad, anya pedig anya.
A reakció? Nagy fiam elrohant sírt, a kicsi csak nézett, talán fel sem fogta, a középső csak ült tovább. Nem mentem a nagy után, csak jóval később, amikor lehiggadt. Sokáig beszélgettünk...sokáig engem hibáztatott...Nem esett jól, de ki kellett bírnom. Az ő kiskamasz szemével egészen másképp látta a dolgokat. (Egy év külön élés után váltunk el papíron is).
Egy szó, mint száz, bár nem könnyű, de soha ne hazudjunk a gyereknek! Tudom, sokszor nehéz, de ezekből a helyzetekből tanulja meg, hogy bíztunk benne, ezért ő is bízni fog bennünk. Mert ugye tudjuk, előbb-utóbb minden gyerek felnő és rájön a kegyes hazugságok hátterére...és akkor már hiába várunk tőle bizalmat! Nem győzünk csodálkozni, hogy a gyerek nem őszinte velünk.....
A cikket írta: MindenHatÓ
Hozzászólások
időrendi sorrend
Teljesen egyetértek veled! Engem 8 éves koromban nem vittek el a nagypapám temetésére, hogy megkíméljenek...engem nem is kérdeztek.A mai napig valami fura üresség, hiányérzet van bennem, nem tudtam magamban lezárni a dolgot. Szüleim jószándékúan próbáltak minket megkímélni rossz dolgoktól, de ezzel csak azt érték el hogy később még nehezebben viseltük a csalósádokat...