újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Feledhetetlen karácsonyok…

Látogatók száma: 61

Ha szemem behunyom, megjelenik előttem kicsi szülőfalum...

Kint zúzmarás hideg tél, a madárkák dideregve keresnek menedéket. Nagy pelyhekben hull a hó, ünneplőbe öltöztetve a tájat. Az ablakon kitekintve idelátszik a Mátra nyúlványainak hófehérbe öltözött kéksége. Sötétedik. A kis kályhában pattog a tűz. A tanító otthonában ünnepre készülődik a nagycsalád: szülők négy gyermekkel, három fiú között én, az egyedüli vézna szőke kislány.
A nagy konyhából finom illat terjeng az egész lakásban, incselkedve hívogatja a készülődésben megéhezett családot. Ebédlőben terített ünnepi asztal, fenyő- és gyertyaillat vegyül a (gombával füstölt kolbásszal készült) karácsonyi-káposztaleves és a sült-hús illatával. A sütemények közül nem hiányzik a diós-mákos bejgli, torta és egyéb finomságok. A sarokban plafonig érő fenyőfa, szaloncukorral, aranyozott dióval, angyalhajjal díszítve, alatta a Kisded jászolban várja a pillanatot, amikor megszólal a csengő, s kezdődik Kisjézus születésének ünnepe.
A gyerekek a nappali szobában ünneplőbe öltözve készülődnek. Mindnyájan aprósággal lepik meg a szülőket, és testvéreket. Az ajándékok díszesen becsomagolva kerülnek a karácsonyfa alá. Mindnyájan izgalommal várják a csengettyű hangját. Anyukám kezével szemem betakarva vezetett át az ebédlőbe, ahol a sarokban új kályha csillogott, – fenyőfa és finom süteményillata lengett… a rádióban halk karácsonyi dal szólt.
A csengő hangjára egymást köszöntve, boldog karácsonyt kívántunk, utána sorban énekeltük a szép karácsonyi dalokat, mindig a „Mennyből az angyal”-lal kezdődött az ünnep. Száll a dal a csendes éjszakában, az arcokon boldog mosoly csillog. Aztán kíváncsian bontogattuk, mi van a selyempapírba rejtett, színes szalaggal átkötött csomagokban. Mindenkire várt valami kedves apró meglepetés…
Kedves emlékek, óh, boldog gyermekkor…

1940. Karácsonykor életünk legnagyobb ajándékát kaptuk, apánkat Marosvásárhelyre helyezték egy nagy általános iskolához, ahol a felső osztályokba taníthat, Guszti bátyám friss tanítói oklevele birtokában Királyhágó melletti Barátkán kapott állást. Boldogok voltunk, hogy ezután helyből járhatunk iskolába, és együtt élhet a család. Emlékeim azonban visszahúztak szülőfalumhoz, ahol gyermekéveimet töltöttem. Fájó szívvel mondtam búcsút a pajtásoknak és a felejthetetlen karácsonyoknak. Indulás előtt a folyosón elmélázva néztem az ismerős tájat, a kék-szürke színek különböző árnyalataiban pompázó Mátra hegyvonulatait…

Marosvásárhely, 1943 Karácsony. Eddig Kisjézus születésnapját mindig együtt ünnepelte a család. És most? Az arcokon szomorú mosoly… valami rossz érzés vett rajtunk erőt, nem jó arra gondolni, mi lesz ezután, mi lesz jövő karácsonykor? Féltünk a jövőtől, pedig finom falatoktól roskadozott a szépen terített asztal: kalács, sütemények, és ajándékok a karácsonyfa alatt… és mégis…
Miért gondoltam most ilyenekre, Kisjézus születésnapján?
Elszorult szívvel, néztem a karácsonyfát, s érthetetlen: miért nem tudok felszabadultan örülni? Apámra gondoltam, aki katonai szolgálatot teljesített, és nem jöhetett haza ünnepelni. Vajon gondol-e ránk? Talán jobb volna, ha ki tudnám verni fejemből ezeket a gondolatokat (1).

(1: Előérzet volt. A következő karácsonyt már menekültként, a front borzalmait átélve töltöttük édes otthonunktól és szeretteinktől távol.)

Kisbárkány, 1944. december 24. vasárnap.
Számomra minden karácsony emlékezetes maradt, azonban ez évben nem a meleg családi együttlétet, a gondtalan, vidám hangulatot idézte az ünnep. Menekültként kerültünk újra a szülőföldemre, s a háború, a front borzalmait ott éltük át. Szomorú háborús karácsony jutott nekünk ebben az évben.
Korábban együtt volt a család, csupán az elmúlt év volt a kivétel, amikor apukám a katonaságtól nem jöhetett haza. Most sincs itthon, sem ő, sem Guszti bátyám. Akkor még nem is sejtettük, hogy fogságba esett.
Mindig meghitt hangulatban telt a karácsonyunk. Földíszített fenyőfa állt a legnagyobb szobában, az asztalra sok finomság került. Most semmi, csak a félelem és reménytelenség…
Este szerény vacsoránkat fogyasztva, kicsit beszélgettünk, távollévő szeretteinkre gondoltunk. Hol lehetnek most, hogyan ünnepelnek? Élnek-e? Gondolnak-e ránk? Tudják-e, hogy milyen napokat élünk át? – Karácsonyfa is csak az erdőben van…
A falu rettenetes látványt nyújt, az éléskamrák kiürültek. Mindentől megfosztottak a megszállók. Alig lehet ép házat látni. A kis faluban addig rend volt, most mindenütt szemét és romhalmaz. Ilyen kicsi községben három civil ember halt meg a háborús események miatt. Nem gondoltuk, hogy itt, a világvégi apró településen haditerület, front lehet!
Néhány orosz katona látogatott meg, egyébként csend van, legalább ma nem halljuk a lövöldözést.

1945. Karácsonyát Salgótarjánban töltöttük, ahol Pista bátyámmal éltem és dolgoztam. Azonban a család nem volt teljes, Guszti bátyám még mindig hadifogságban sínylődik, valahol a távoli orosz tajgákon eszi a foglyok keserű kenyerét. Csak anyukám látogatott hozzánk, apuka és öcsém egy tanyai kis lakásban külön ünnepelt, ahol apukám a frontról visszatérve, ideiglenes tanítói állást kapott.

1947. karácsonykor Guszti bátyám három év után szabadult a fogságból, és az ünnepet nála, Zsúny-pusztán töltöttük. Oda nevezték ki tanítónak. Igaz, szentestén még most sem volt teljes a család, mivel apukám megbetegedett, Bede-pusztán maradt, Pityu bátyám pedig csak éjjel érkezett ide. Budapesten készül az aranyműves- és ötvös mestervizsgára.
Másnap a közeli faluba: Hollókőre mentünk templomba. Megismerkedtem a falu tanítónőjével, és barátnőjével, aki Esztergomból látogatott hozzá, s aki nemsokára sógornőm lett. Elnéztem a különleges, régi falusi házakat, az érdekes, hagyományos ruhájukat. Rengeteg szoknyát hordanak a lányok, asszonyok. Olyan szépek ünnepnapon, amikor mindnyájan népviseletbe öltöznek.

Háború után karácsonykor hosszú évekig pici fenyőfát díszítettünk, – mivel abban az időben nem volt szaloncukor; alig múlt el a háború, nehéz éveket éltünk át, de valamivel pótolnunk kellett valahogy. Ügyes kezek selyempapírt szabtak, vágtak, ollóval kicsipkézték, és sztaniollal vontak be apró keksz-darabkákat. Hosszú évekig használtunk apró díszeket, amit magunk készítettünk. Később, mikor már cukrot lehetett vásárolni (jegyre), anyukám otthon főzött szaloncukrot, azt csomagoltuk be mindaddig, amíg újra gyártani kezdték.
Amikor külön családom lett, és valamennyire javult a helyzet, akkor ismét nagy fákat díszítettünk, az elveszett szép díszek helyett újakat vásároltunk, igyekeztem én is szép karácsonyokat szervezni kis családomnak. Városban laktunk, cseperedő gyermekeimet kézen fogva mentünk az éjféli misére. Annyira szerettem a fenyőfás, megható éjféli miséket! Boldogság volt látni cseperedő gyermekeim ragyogó arcát, ahogy hallgatták az orgonán kísért karácsonyi éneket, és zengett a dal a zsúfolásig megtelt, fenyőfaillatú, földíszített templomban.
Abban az időben még igazi négy évszak váltotta egymást, általában karácsonykor ünnepi lepellel hó borította a tájat, jó volt családi körben a hópelyhes utcákon járkálni. Karácsony előtt szüleimhez kis fenyőfát, díszeket, ajándékot vittünk, és igyekeztem nekik segíteni a karácsonyi előkészületekben, mert már megerőltető lett volna nekik mindent beszerezni.
Lassan megnőttek a gyerekek, ismét egyre kisebb fenyőfát díszítettünk. Amikor ők is családot alapítottak, akkor előbb hozzánk jöttek ünnepelni, majd az unokák megszületése után, újból plafonig nőttek fel a fenyőfák a szobában. A ragyogó karácsonyfa alatt szívemet mindig öröm töltötte el, mikor láttam unokáim csillogó szemében a boldog várakozást.

…aztán 2009 karácsonya előtt nem kényeztetett el az élet. Harmadik fiútestvérem hagyta itt e földi világot, és ünnep előtt néhány napja helyeztük örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Jó testvérek voltunk mindig, a nehéz időkben is, nagyon fájt tőle búcsúzni.
Szentestén újra átgondoltam a régi szép – és a szomorú-háborús-karácsonyokat… azokra gondolok, akik befejezték földi útjukat, s talán onnan föntről gondolnak miránk, mert egyre nehezebben viseljük a nehéz életünket.

Most már engem várnak a gyerekek, útra kelek legfiatalabb gyermekemmel, Attilával, hogy kis családunk együtt töltse az ünnepeket.
De soha, a nehéz időkben sem voltam, és nem is lehetek hűtlen önmagamhoz. Ha karácsony estén szemem behunyva hallgatom a gyönyörű karácsonyi dalokat, a „Mennyből az angyal”-t, talán elfeledem a nehéz éveket; s a szívem megtelik reménnyel és szeretettel, miközben az ég felé száll a dallam a csendes éjszakában…

A cikket írta: katalina

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Kedves Katalina!

A soraidat olvasni olyan fájdalmas érzés fog el, mely az
én még fiatal életemet nem érintette meg ilyen formában.
Alig múltam 31 éves, így nincsenek ilyen jellegű emlékeim.
De engem is épp oly megérint a fájdalom, melyet soraidban
írsz, hisz szívem és lelkem egészen bele keseredett.
A szeretet mellett a megemlékezésről is szól ez a szent ünnep
sokak számára.

Békés Ünnepet kívánok neked és családodnak!

Franci
Katalina!
Szép és szomorú történet, de le tudtad kűzdeni a nehézségeket és tele vagy szeretettel, amit végig érzek, amikor olvasom az írásaidat.
Éva
Katalinám! Jó volt újra olvasni írásodat! Üdvözlettel Orsolya

megtekintés Válasz erre: franci

Kedves Katalina!

A soraidat olvasni olyan fájdalmas érzés fog el, mely az
én még fiatal életemet nem érintette meg ilyen formában.
Alig múltam 31 éves, így nincsenek ilyen jellegű emlékeim.
De engem is épp oly megérint a fájdalom, melyet soraidban
írsz, hisz szívem és lelkem egészen bele keseredett.
A szeretet mellett a megemlékezésről is szól ez a szent ünnep
sokak számára.

Békés Ünnepet kívánok neked és családodnak!

Franci

Köszönöm, kedves soraidat Franci!
Én is kívánok kellemes ünnepeket és mindennapokat, s Boldog Újévet!
Katalina

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Katalina!
Szép és szomorú történet, de le tudtad kűzdeni a nehézségeket és tele vagy szeretettel, amit végig érzek, amikor olvasom az írásaidat.
Éva

Csak úgy lehet tovább élni, ha átlépünk a kellemetlenségeken. Utána is jöhettek, s jöttek is szebb napok.
Köszönöm a látogatásodat.
Kata

megtekintés Válasz erre: Orsolya

Katalinám! Jó volt újra olvasni írásodat! Üdvözlettel Orsolya

Szia, Orsolya!
Én is örülök, hogy újra látlak. Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Én is örülök neked, hogy újra köztünk vagy és várom további írásaidat! üdvözlettel Orsolya
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: