Fogd a mókusra!

Látogatók száma: 42

Komolyan elkezdtem újfent aggódni magamért az elmúlt hetekben. Ha ez így megy tovább, hogy még pennát sincs kedvem a kezembe venni olyannyira eseménytelenné váltak a napjaim, hogy egy valamirevaló történetecske sem kerekedne ki belőle. Így hát vártam...

... ami nemrég be is következett, de addig hajjaj mennyi, de mennyi hiábavalóságon mentem keresztül. Sok ez egy embernek?!

Most nem sorolom fel csak a fájdalmaim okozóit, elsősorban a csapnivaló műsorszórókat hibáztatom a rossz, és egyre rosszabbá váló hangulatomért. Persze mondhatnád, de ne tedd, hogy ne tőlük várja senki se a kikapcsolódást, hogy majd megoldja bárki helyett is, arra jó előre fel kell készülni…

Miközben e pár mondatot írogatom, eszembe jut az egy évvel ez előtti nem annyira szörnyű napjaim, mint az idei, sőt még sikerélményekből is akadt egy kevés akkortájt az ünnepekre.
Nem tudom mi szállt meg ugyanis, hogy kifaragjam életem nagy művét egy kifent nagy késsel a kezemben, de a lényeg, hogy a legszebb darabjánál, a gyantától ragacsos végénél kezdve, akár az is lehetett volna, egy remekmű. Már akkor is feladtam, de akkor más jutott az eszembe, miközben azon igyekeztem, hogy a kezeimet megszabadítsam a gyantától. Á, majd lekopik alapon, nem foglalkoztam vele. Ezek után fogtam a kis vödrömet, amit megtöltöttem vízzel és láss csodát úgy állt a beleállított fenyőfa, hogy még a mókusok is vígan szaladgálhattak volna rajta... Sajnálhatják, ha mégsem tették, mert - pontosan nem emlékszem az okára, de azért vannak sejtéseim miért - nem vettem idén még egy kis fenyőfát sem…
Hamar túltettem magam ezen az apróságon és ráhangolódtam minden egyéb, az ünnephez kötődő teendőimre. Egyet kivéve minden ugyanúgy zajlott, ismétlődött, mint az előző években lenni szokott, még a karácsonyi menü is, bár mi a manónak ez a nagy felhajtás, hiszen vendégem idén nem volt egy szál sem. Mégsem foghatom a mókusra, hogy nem sütöttem idén bejglit?!
Éppen azon tűnődöm, hogy akkor mi volt a valódi oka?... Hacsak nem az elmúlt hetek izgalmai, az ünnepre való langyos előkészületek, a hosszú sorok, a cipekedés, a nem várt bacikkal való kitartó, ámde hiábavaló küzdelem, talán kissé megfeküdték a gyomromat. Egy falat nem sok, annyi sem ment le már napok óta a torkomon, pedig én igyekeztem, amennyire csak bírtam két tüsszentés között.

Ha valaki azt mondaná, hogy még ennél is jobban ki kell feküdni a nyavalyát, hát azt ellenségemnek tekinteném, mert ha lehet én túlteljesítettem még azt is. Valóban sok minden elmaradt az elmúlt évekhez kicsit sem hasonlatosan. Nem kell ráfognom a betegségre, sem a mókusokra, csak rám kell nézni, vagy inkább ne tegye senki, ha nem akar magának többet ártani.

Igen már dereng, emlékszem. Ezen a sorozatfilmek sem tudtak segíteni. Talán majd az idő, mert Denis a komisz kölyök bármennyire is mókás kis srác és elcsípte a gonoszt, kvázi begyűjtötte az utánfutóján, rövid ideig feledtette velem a múló náthának induló, de időközben elviselhetetlenné váló köhögő rohamaimat, kevésnek bizonyult még a folyton visszajáró „reszkessetek betörők” is, csak azt tudnám mikor szabadultak, pedig Kevin igazán belevaló gyerkőc, aki nem ijedt meg a saját árnyékától sem…

Valami azért mégis csak történt, ráadásul nem előre kitervelt módon, és most már az sem számít, hogy kinek, vagy minek köszönhetően, de… és elkiabálni sem akarom, már vagy négy napja, igaz nem számolom a napokat. Gondolj bele egy óra is milyen hosszú idő, hát még 24 óra, pláne négy belőle, cigi nélkül?! Na ugye, hogy a Jézuska mindenkire gondol!?

A bejegyzést írta: Zséva

támogatóink