Helena: Kakaós nokedli...

Látogatók száma: 52

Fontos, hogy az embert a jó humora soha ne hagyja el, s egy jó időben felidézett régi történet ismét mosolyt tud fakasztani, ez történt Karácsonykor......

Sok-sok éve már, hogy Karácsony másnapján összejön a család, gyermekeim, unokáim, vagyis 10 fő.
Nagy izgalommal készültem, hogy kedvük szerint főzzek, süssek. Az idén kibővültünk 12 főre, ugyanis a két nagyobb leány unoka hozta magával a szerelmét. Felnőnek a gyerekek, s ezzel számolni kell az embernek.

Míg főztem - jó kedvem ami soha nem hagy el, vagyis csak ritkán -, kifundáltam valamit.
Eszembe jutott ugyanis, hogy kb 10 évvel ezelőtt a leányom 2 leánykáját elvittük egy hosszú hétvégére Hévízre.
Igen szerettek étteremben étkezni, válogatni, de valahogy akkor a piactéren a sok kicsi étterem volt a kedvükre való hely, s ott le-föl rohangáltak, hogy hol is ebédeljünk.
A nagyobbik aztán eldöntötte, hogy rántott húst szeretne enni. Beálltunk a sorba és ő maga adta le a rendelést

- Rántott husit kérek
mire a hölgy
- és milyen körítést kérsz hozzá csillagom?
gondolkodás nélkül rávágta
- nokedlit.

Azt hiszem nem kell ecsetelnem, hogy milyen arcot vágott a hölgy, majd kérdően reám nézett, s én csak mosolyogva felhúztam tanácstalanságomban a vállaimat.
Jóízűen meg is ette a gyerek mind.

Miután elhagytuk a kis éttermet elkezdtem okítani, hogy nem ilyen körítést kellett volna rendelned kicsikém.
Nem vette jó néven a kioktatást, mert ő azt válaszolta, hogy most ezt kívánta.
Mosolyogtam ezen és a témát ezzel be is zártuk.

Most Karácsonykor míg főztem, eszembe jutott ez a kedves kis eset, s arra gondoltam most már nagy leány, és megviccelem. Kíváncsi voltam emlékezik-e a nokedlis esetre.

Rántott csirke volt a második fogás, mindenkinek szépen szervírozva bevittem a tányéron az ételt, s őt hagytam utoljára.
Szép nagy tányérra feltettem a húst és egy nagy halom nokedlit. Nem voltam rest a móka kedvéért nokedlit szaggatni.
Mikor elé tettem a tányért - alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam - tágra nyílt szemeket meresztett rám. Hol a tányérját nézte, hol a többiekét. Az udvarlója mellette ült, tanácstalanul összenéztek, biztos gondolták - a nagymama megbolondult.
Nézte, nézte, hol a nokedlit, hol engem, s akkor az ajka kezdett mosolyra görbülni. Kitört a kacagás, a testvére és mi nagyszülők is rázendítettünk, még a könnyünk is potyogott.
Az asztal mellett ülők nem tudták mi bajunk van.
Boldog voltam, hogy eszébe jutott az a szép hétvége amikor nokedlit rendelt.
Jóízűen elkezdte enni, s ezt a mókát még tetézte az is, hogy a legkisebb unoka egyszer csak megszólalt
- mama én is kérek nokedlit.
Még jobban elkezdtünk nevetni, de a többiek még mindig nem tudták mi történt.

- mond kicsikém mivel szeretnéd enni a nokedlit
kérdeztem

erre ő, kicsit szégyenlősen, jó sok porcukros kakaót szórjál rá mama.

Volt derülés, már mindenki nevetett. Alig tudtam elmesélni, hogy mi késztetett arra, hogy az oda nem illő nokedlit felszolgáljam.
Az öt éves kicsike egy szemig megette a kakaós nokedlit, s az anyjának azt súgta oda,

- mond anya, Te miért nem tudsz ilyen finomat?