Karácsonyi emlékek -karácsonyi pályazat-

Látogatók száma: 62

Karácsonyi emlékek

Az év lassan a vége fele közeledik. A nyár már rég elmúlt, a fák is elhullatták sárga-barna-vörös színben pompázó leveleiket, csak a fenyők zöldellnek hősiesen a hegyoldalon. Fog vacogtató hidegek a reggelek, aztán ma délután játszadozva földre szálltak az első hópelyhek. Az ablakból figyelem őket, és bár még több mint egy hét van karácsonyig, ünnepi hangulatom támad. A szomszédból áthallatszik egy karácsonyi dal halk zenéje. Lehunyom a szemem, és átengedem magam az emlékeknek.

Kislány voltam, talán öt éves. Akkoriban még nem volt divatos Mikulást bérelni, és mindenki csak álmodozni mert, hogy egyszer találkozik Vele. Talán én voltam az egyetlen a faluban, akinek teljesült ez a vágya. Egy hideg, téli este bekopogott hozzám. Piros bundában, fehér szakállban, lyukas csizmában. Hogy mi volt a zsákjában, már nem emlékszem pontosan. Nem az volt a fontos, nem az ajándékok tettek boldoggá. Neki örültem. Annak a tíz percnek, amíg beszélhettem hozzá. Gyorsan felajánlottam neki az apu bakancsát, és lelkére kötöttem, hogy majd küldje vissza. Jóval később tudtam meg, hogy a didergő, mégis kedves, mosolygós Mikulás, nem volt más, mint az apám.

Aztán eljött a karácsonyeste. Izgatottan vártuk. Az volt maga a varázslat, a csoda. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor az ablak alatt megcsendült a kis csengő, és berohantunk a szobába, ahol büszkén fitogtatta gyertyafényben tündöklő díszeit a karácsonyfa.

„ Halk csengő, szól a szánon... ” hallatszik át a szomszédból, elmosolyodom. Pár éve a családommal kirándulni mentünk a hegyekbe karácsonykor. Az egyik faluban lovasszánt béreltünk, és téli sétára indultunk a csillogó hóruhába öltözött fák közt. A patkók vidáman kopogtak a jégen, a bátyám gyerekeinek hangos nevetése betöltötte a vidéket. Nem foglalkoztunk a hideggel, magával ragadott a havas táj szépsége, a természet nyugalma. Aztán, mikor forró tea és forralt bor segítségével átmelegedtünk, és anyu szerint visszatért belénk az élet, a keresztlányom kioktatott, hogy mit kell tenni a levéllel, amit az ember a Jézuskának ír. „ Megírod neki, hogy mit kérsz, aztán, amikor elkészültél vele, kiteszed az ablakba, és amíg zuhanyozol, addig a Jézuska vagy egy Angyal elviszi. Te még ennyit sem tudsz? Még jó, hogy vagyok én neked. Mihez kezdenél nélkülem? A Mikulásnak ott a krampusz, a Jézuskának az Angyalok. Neked meg én. Ha-ha-ha. ”

Azóta eltelt ismét néhány év, nekem is van párom, bár nem karácsonyra kaptam. Rá kellett jönnöm, hogy csodák máskor is lehetnek, bár az évnek ebben a szakában gyakrabban előfordulnak, és erősebben. Néhányan azt hiszik, hogy az ünnep a fényárban úszó városokról szól, a rohangálásról, a tolongásról az üzletekben, a drága ajándékokról. Szerencsére egyre többen vagyunk azok, akik tudjuk, teljesen más értelme van az egésznek. A szeretet, a család, összetartozás, béke, a gyerekek kacagása, apró meglepetésekkel, kalács-, narancs- és fenyőillattal fűszerezve.

http://www.youtube.com/watch?v=2p1a4Wyo1Xs&feature=related

A cikket írta: Magda22

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Nagyon szép történet, nekem is tetszik. Sajnos néhol kikerülhetetlen a "volt" szócska használata.
Íme: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, egy ember, szakálla volt kender! :-)