Padlástól a pincéig... (1)

Látogatók száma: 58

Hogy is volt egyszer? Padlástól a pincéig...

Hosszú idő óta tapasztalom már, egyre erősebben foglalkoztat egy bizonyos dolog. Szinte minden második gondolatom e téma körül forog.
Már-már elviselhetetlen tolakszik előre. Egyre sürget. Mígnem végre rászántam magam és eljutottam odáig, persze még csak gondolatban...

- Azt hiszem meglepem magam egy kis ajándékkal! Egy kis nagytakarítással!

Hiszen hamarosan itt a karácsony!

Már elég régóta beleröhögnek ugyanis a képembe azok a fránya poratkák, vajon meddig bírom még, aztán szépen továbbra is meglapulnak pimaszul mindenféle zugokban. Azt hiszik túljárnak az eszemen és nem tudom hová rejtőzködtek? Tudom én, csak egyelőre nem veszek róluk tudomást. Még nem tudják mire vagyok, leszek képes? Hogy bennem már milyen régóta ott motoszkál a tettre vágyás. De úgy döntöttem, nem fogom elaprózni, egyszerre fogok tőlük megszabadulni. Hadd legyen nekik is egy kis meglepetés. Úgysem számíthatnak ennél nagyobb ajándékra tőlem. Majd meglátjuk ki nevet a végén?

Ott van például a kávéfőzőm, a kotyogóm. Ha tudná mennyire ragaszkodom hozzá még mindig, akkor nem bosszantana fel olyan sokszor? Szana szét fröcskölve, győzöm letörölgetni a kávécseppeket. Gonoszság... Rossz szokás! Még nagyobb méreg, hogy viszont látom, beteríti még a reluxákat is, amikor pedig ki szeretnék nézni néha az ablakon. Nehogy elfelejtsem, még azért kilátok.

A minap aztán végképp berágtam.

- Velem nem fogsz kibabrálni, mert miszlikbe szétszedlek! Apró részeidre bontalak és nem átallok kezembe venni vízkőoldót sem, hogy kíméletlen megszabaduljak ettől a nyűgtől. Nem tőled, mert drága vagy nekem, szinte pótolhatatlan. Nem is emlékszem már arra, hányadik vagy a sorban, mindig hozzátéve, hogy "majd" egyszer lecseréllek... Túl sokan vagytok már, akire ez a sors fog várni. Majd.

Szinte újjá varázsoltalak. Igaz, hogy ráment egy egész estém, amíg tűvel a kezemben, addig szurkáltam, átláthatóvá téve az apró lyukaid, mígnem elégedetten konstatálhattam, egy nagy feladatot végre kipipálhatok.

De hol is folytassam, hogy ki ne fussak az időből? Vagyis akkor, hol is kezdjem?

Igen tudom. A csaptelep. Rettentő mennyire pazarol. Elfolyatva nekem azt a drága meleg vizet. Hát azt hiszi lopom én a pénzt? Drága vízszakértőm, ha tudná mennyire becsültem kétkezi munkáját, pedig óva intett, ne adjak bele mindig apait-anyait, amikor elzárom. Hogyan is értette volna meg? Ha egyszer csöpög. De tennem kellett valamit, amikor már nem bírtam tovább. Pontot tettem ennek is a végére. Potom pár forintért - miért is nem tettem már korábban ezt meg... hiszen mennyi forintomat hagytam elúszni könnyelműen a csatornába?

Először érzem, milyen jó lenne egy láthatatlan Tündér, aki a kezemet fogja és elvezet a megvalósítás csodálatos világába. Egy élmény lenne. Már nem csak hiszem, tudom!

Na akkor hol is kezdjem a kis nagytakarítást?

Most hirtelen megint beugrik valami a régmúlt, letűnt időből, amikor hasonló gondokkal küszködött az én drága jó anyám. Ilyenkor áldom nem csak őt és két kezét, de az eszét, az előrelátó képességét is, amikor arra gondolhatott miközben egyszer vagy többször... Több kéz, többet győz! Egyszer s mindenkorra megoldva ezzel ezt a nem kis feladatot, a kis nagytakarítást. Egészen padlástól a pincéig!

És akkor rájöttem. Melyik a legmagasabb pont? Na ott fogom kezdeni... Majd.

Folyt.köv.