Sárika tojást fest

Látogatók száma: 44

Belénk idegződnek az ünnepeink, az ahhoz kapcsolódó szokásaink, melyekről nem mondunk le akkor sem, amikor már tudjuk, hogy magunk csináljuk magunknak.

Barkát is venni kell, a piacon biztosan lesz, és a dekorációhoz cserépbe ültetett tulipánt is, legalább kettőt, mert jól mutatnak majd az ebédlőben, az asztalon, meg a szobában is a dohányzóasztal közepén.

A hűtőszekrényben ott várja sorsát a másfél kilós parasztsonka darab, aranyárban adták, de a pénz most nem számít, meg a tucatnyi tojás, melyet szépen megfest, szokásának megfelelően, pirosra, kékre és zöldre, szalonnabőrrel fényezi, elrendezi a két kék mázas nagy cseréptányéron és odateszi a tulipánok mellé.

Óvatosan kell bánni a tojásokkal, nehogy megtörjenek, mert húsvét után tojáspörkölt és rakott krumpli lesz belőlük, az utóbbiba kolbász helyett a maradék sonkát is felhasználja.

Még egy üveg bor is dukál az ünnephez, és friss kenyér, meg sütemény is, melyet inkább megvesz, mintsem maga süsse, mert keveset nem tud készíteni, a sokkal meg mit tegyen. Így meg választ a cukrászdában hat különféle édességet, minden napra jut kettő különböző. Mosolyra húzódik a szája, ha belegondol, valahol, valamelyik szerkény mélyén ott lapul még egy üveg csokoládé likőr, melyet karácsonyra kapott az unokájától. Megkeresi, és ha végez a teendőivel, iszik belőle egy pohárkával.

A húsleveshez szükséges zöldségeket már megtisztította tegnap, s kivasalta az ünnepi asztalterítőket is, melyekre még lánykorában hímezte a barikákat és a nyuszikat, meg a virágokat. Kicsit kopott már a színük, de kitart, amíg él.

Hetvenkét éves, mennyi lehet még hátra, mondjuk húsz év? Az már semmi, gyorsan telik az idő. Mióta özvegy, magának kell elvégezni minden munkát, nincs sok ideje unatkozni.

Gondosan felöltözik, csinosan, kalapot tesz a fejére sapka helyett, úgy megy a piacra. Hiába a hó, számára a húsvét már a tavaszt jelenti, ezért csizma helyett félcipőt húz, amely kissé töri a sarkát, de nem baj. Úgyis keveset kell gyalogolnia, a villamos ott teszi le a csarnok előtt.

Nagy a tömeg a villamoson, mintha mindenki most akarna vásárolni, az utolsó pillanatban. Sárikát azonnal leülteti egy kislány, nehogy elveszítse az egyensúlyát a tömegben a vékony kis öregasszony. Hálásan a lányra mosolyog, pedig most még tud kapaszkodni, majd hazafelé, a csomagokkal, nehezebb lesz.

Először kenyeret és a bort vesz, majd elsétál egy fél megállónyit a cukrászdába, ahol szintén sorba kell állni. A szatyor egyre nehezebb. Lassan halad a sor, pedig többen előre megrendelték a tortákat és süteményeket. Hárman szolgálnak ki egyszerre, ám pénztárgép csak egy van. Az előtte álló harminc körüli fiatalember láthatóan impulzív vásárló, többfélét vesz, sósat és édeset is, de mindenből csak keveset.

Sárika krémest, lúdlábat, mignont, zserbót, dobostortát és linzert kér, mindegyikből egyet, mégis egy vagyont fizet érte, majdnem nyolcszáz forintot.

A mögötte lévő nagydarab asszonyság annyira gesztikulál, hogy kiveri a kezéből a süteményes tálcát, amikor leveszi az üveges vitrin tetejéről, és ha az előtte álló fiatalember nem kapna utána, a kőburkolaton landolva ehetetlenné lapulna az egész.
- Bocsánat, segíthetek beletenni a táskába?
Kinn, az utcán elered az eső, ez kell a hóra. Sárika cipője kitágul a latyakban, majdnem kilép belőle.
- Merre tetszik lakni? Kocsival vagyok, szívesen elviszem, látom, nagyon átázott a néni cipője.

Néhány másodpercig hezitál az öregasszony, elvégre beülni egy ismeretlen fiatalember kocsijába, nem jó ómen. Ha jobban belegondol, a zuhogó esőben botorkálni a villamoshoz, cipekedni, aztán sétálni megint egy saroknyit hazáig, hát, nem igazán jó kilátás.

Elneveti magát Sárika, nem kell már senkinek egy öregasszony, bántani sem bántják, hiszen nincsen vagyona, azért bólint egyet és köszönömöt motyogva követi az ismeretlent.

Ügyesen vezet a fiatalember, közben beszélgetnek. Kiderül, hogy a nagyapjának vásárolt, oda is viszi, és útba esik Sárika lakása. Holnap is jön, viszi a nagyapját magukhoz, ebédre, bár a felesége nem nagy szakács, de egy bablevest és a sonkát, meg a tojásokat meg tudja főzni.

Sárika is beszédes lesz, elmeséli, hogy a fia kinn dolgozik Ausztriában, erre is a felesége vette rá, mint mindenre, az unokája meg Londonban tanul, és nem jönnek haza, mert az időjárás miatt nem mernek elindulni. Aggódnak, hogy mi lesz vele egyedül.
- Most mondja csak meg, mi történhetne velem, fiatalember? Az én koromban? Sajnos, már semmi. Vagyis semmi jó.

Az egykori körfolyosós bérház második emeletén lakik Sárika, segít felvinni a csomagot a fiatalember, leteszi az ajtó elé és gyorsan elköszön. Mire az öregasszony elrebegné a köszönetét, már a lépcsőházban kettesével veszi a lépcsőket lefelé, mert késésben van.

Tűnődik Sárika, mily felelőtlen, mint egy kamaszlány, hiszen bármi történhetett volna, még védekezni sem tudna. Csikorog az ízülete, nem fiatal már, az idő eljár lassan felette, mégis naiv marad, jóhiszemű.

Aprócska arca kipirul, miközben átöltözik és gyomrába mar az éhség, éppen dél van, harangoznak. Gondosan kezet mos, kibontja a süteményeket és kistányérra teszi a krémest, az lesz az ebédje. Ám nem ízlik a kemény krém, ami benne van, mert ízetlen, melléveszi hát a lúdlábat, annak a tetején rumos meggy mosolyog, az csak jó lehet.

Vékony kakaós piskóta alapon vastag csoki krém, tetején kemény bevonat, amely roppan a süteményes villa alatt, ahogyan megtöri. Ez sem ízlik, túl édes.

Otthagyja az asztalon a megkezdetteket, a másik négyet a hűtőbe teszi és elhelyezkedik a nagy füles fotelben. Betakarózik a pléddel, mert fázik a csontja, pedig meleg van a lakásban, de a kockás gyapjú pléd alatt érzi magát biztonságban. Elpilled, lehunyja a szemét és visszarepül az időben hatvan évet.

Édessel süteményt sütnek, kalácsot a sonkához, meg cirkon fánkot, rumos-diós linzert és hájas tésztát szilvalekvárral. Ez utóbbihoz a szomszéd adta a hájat, mert azon héten vágott disznót és felesben megsütteti Édessel. Sárika a tizenöt évesekre jellemzően inkább a tojást festené, minek a sütemény, piros tojás kell a legénynek, meg egy pohár jó bor, nem sütemény. Mert biztos eljön Samu locsolkodni, a ruhaboltos barna szemű, nyurga fia, miatta lesz ünnep az ünnep, nem a bátyja barátai miatt, akik csak ugratják, mert számukra még csak kis csiripiszli.

Édes fáradhatatlan, ha sütésről van szó, alig tudja követni a sorrendet Sárika, mert mindennek megvan a maga menete. Az egyik tészta kel, a másikat pihentetni kell, a harmadikkal éppen ellenkezően, gyorsan bánni vele és hamar a sütőbe tenni. Vacsora időre végeznek, és konyha meleg, mint egy katlan, betölti a forró pára és az édes illat.
- Édes, főzhetem már a tojásokat?
- Minek lányom, ráér az holnap is.

Sárika is fáradt, de annyira nem, hogy ne kezdjen neki a tojásfőzésnek. Legalább húszat megfőz és megfest, még azt sem bánja, hogy pirosak lesznek ujjai a festéktől.

Ám másnap délelőtt hiába várja Samut, tíz órára elfogynak a tojások, csak azok maradnak, melyeket a bátyja kap a locsolkodásnál. Reménykedik, délután jön Samu és estig marad, megkóstolja Édes süteményét és Apa borát, koccintgatnak a bátyjával, és ha délután átjönnek keresztanyjáék, láthatják, milyen derék udvarlója akadt a keresztlányuknak.

Minden másként alakul, ebéd után ők mennek át a keresztanyjáékhoz és ott is maradnak sötétedésig. Soha többé nem találkozik Samuval, még a faluból is eltűnik a fiú. A szülei sem beszélnek róla, csak párásodik a szemük, ha valaki rákérdez Samura.

Reggelig alszik a fotelben, és ha nem ugatna a szomszédban Gombárné kutyája, hogy vigyék már le a térre, lehet, hogy a déli harangszóra ébredne.

Kidobja a két elolvadt süteményt, tusol, hogy felfrissüljön, elfogyasztja a reggelijét, vajas kenyeret tejeskávéval és nekikezd az ünnepi étel elkészítésének.

Először a tyúkhús levest teszi fel, annak lassan kell főni, hogy szép, aranyló színe legyen, utána követezik a sonka, az is ráér megfőni.

Végre foglalkozhat a tojásfestéssel. Nem vár locsolkodót, ám a húsvét nem múlhat el festett tojás nélkül. Nem attól ünnep, hogy meglocsolják, avagy sem.

Gondosan megfőzi a tucatnyi tojást, négyet-négyet megfest pirosra, kékre és zöldre. Közben eszébe jut a likőr, megkeresi és tölt magának a háromcentes pohárba. A megszárad tojásokat szalonnabőrrel megfényezi és elrendezi a két nagy kékfestő tálon.

Ünnep van, átöltözik, hogy csinos legyen, mert Gombárné biztosan átjön délután, bekapcsolják a televíziót, elszopogatnak egy pohár bort, közben folytatják a végeérhetetlen kanaszta partijukat, melyet tíz éve kezdtek el. Két özvegyasszony ártatlan szórakozása.

Gyöngyözik a húsleves, nagy fazékkal főz, illata betölti az aprócska konyhát. Kinyitja az ablakot, mert a sonka is párállik már.

Tulajdonképpen, ha főz néhány szem krumplit is, meghívhatná Gombárnét ebédre.

Csengetnek.

Jaj, de jó, gondolja Sárika, nem kell átmenni a szomszédasszonyhoz, most hamarabb átjön, legalább természetes, hogy együtt ebédelnek. Sértődős ám Gombásné, kicsi a nyugdíja, nem telik neki annyi mindenre, mint Sárikának, mégse akar elfogadni semmit sem.

A bejárati ajtó előtt azonban két magas férfialak rajzolódik ki.

Hát nem a tegnapi fiatalember keresi egy öregúrral együtt.
- Kézcsókom, Sárika néni! Tegnap találkoztunk, a cukrászdában. Hargitay Soma vagyok, és a nagyapám, Hargitay Samu.

Sárika úgy érzi, ott ereszt gyökeret a lába az ajtóban.

Hiszen ő Samu, a gyerekkori szerelme, kicsit megöregedve!

- Ne tessék haragudni, mentem a nagyapámért, és gondoltam felszaladunk, hogy meglocsoljuk Sárika nénit. Nem akarjuk zavarni, csak pár percre maradunk.

Az öregember savanyú arcot vág, amikor Sárika nyújtja a kezét:
- Kiss Kálmánné vagyok, Kovács Sára. Nem ismersz meg, Samu?

A tizenöt éves fiatal fruskát nehéz felismerni Sárikában, ám a hangja mit sem változott.

- Te vagy, Sárikám? Festettél nekem piros tojást?