újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Új év,- új kezdet

Látogatók száma: 43

"Ne tartogass semmit különleges alkalomra. Mert életed minden napja különleges alkalom."

Tegnap kicsit áttekintettem az eddigi életemet. Évkezdetén az ember mindig csinál valamiféle számadást, mintegy okulásul, hogy amit elrontottam, azt ebben az évben majd másképpen csinálom, a szép dolgokat megismétlem.

Új év,-új kezdet- szokták volt mondani.

Én most elhatároztam, semmit nem fogadok meg, semmit nem csinálok másképpen, folyjanak a dolgok úgy, ahogyan a sors hozza.

Egy bizonyos kor után nem szabad a múltba temetkezni, hanem örülni kell minden napnak, nem lázongani, hanem tevékenyen kell megélni a napokat.

Az idő nem kérdez. Az idő megy, mindig előre. Ellentétben a fizikával, az idő a mi utunk, amelyen haladva néha bukdácsolunk, néha simább szakaszokhoz érünk, néha elfáradunk, megpihenünk.

Én úgy döntöttem, lehetőségeimhez mérten tartalmasan, szorgoskodással, hasznosan, békésen, derűsen próbálok a még hátralévő utamon végigmenni. Tisztelem az időt, minél kevesebb van belőle, annál jobban...

E gondolatok jegyében kivánok mindenkinek derűs, szép napot!

Ilona

A cikket írta: Ilona

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Köszönöm, Anyu, Yolla!
Hasonlóan gondolkodom magam is!


Puszi: Yolla
Igazad van,tedd így!Én is hasonlóan gondolom"... lehetőségeimhez mérten tartalmasan,szorgoskodással,hasznosan,békésen,derűsen..."
Puszi

megtekintés Válasz erre: Sanda

Tudtam, hogy tetszeni fog.

<3 :-)

megtekintés Válasz erre: Ilona

Köszönöm Sandám ezt az idézetet. Örülök, hogy olvashattam..

Tudtam, hogy tetszeni fog.

megtekintés Válasz erre: Sanda

" Úgy döntöttem, hogy a lehető legpozitívabb megvilágításban tekintek önmagamra és az univerzumra. Így mondok igent a bőségre és a lehetőségekre, mindenre, ami jó. Igent mondok egy igenlő, igenekkel válaszoló univerzumban,
és nem győzök örvendezni ezért. Hálás vagyok, hogy egy lehetek a mindenség bölcsességével és erőivel. Köszönöm neked, Istenem, hogy ennyi minden az enyém, és ennyi mindennek örülhetek itt és most."

/Louise L. Hay : Meditációk és pozitív megerősítések minden napra /

Köszönöm Sandám ezt az idézetet. Örülök, hogy olvashattam..

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Végülis igaz, amit mondasz, ahogyan gondolod, hozzá tenni, sem elvenni belőle nem tudok...
Én is így gondolom, hogy amit elértünk, az valami volt, nekünk fontos, nem semmi, másnak csak szerencse, ha mindazt, amit tettünk értékelte, és élvezte...

Ezt kell tenni, minden nap, derűsen, szorgalmasan, ahogy eddig... :-)

További szép gondolatokat!

Puszi

Köszönöm, Éva! Nekem ez az alap-hozzáállásom a mostani életemhez. Természetesen-millió példa rá, valami mindig történik, váratlanul és általában nem szív-derítően, amiket meg kell oldani. Régebben, erőm teljében nem titkolom, bosszankodtam, az öklömet ráztam ilyenkor. Ma már "belekalkulálom" az életembe és úgy-ahogy igyekszem beletörődéssel megoldani.
" Úgy döntöttem, hogy a lehető legpozitívabb megvilágításban tekintek önmagamra és az univerzumra. Így mondok igent a bőségre és a lehetőségekre, mindenre, ami jó. Igent mondok egy igenlő, igenekkel válaszoló univerzumban,
és nem győzök örvendezni ezért. Hálás vagyok, hogy egy lehetek a mindenség bölcsességével és erőivel. Köszönöm neked, Istenem, hogy ennyi minden az enyém, és ennyi mindennek örülhetek itt és most."

/Louise L. Hay : Meditációk és pozitív megerősítések minden napra /
Végülis igaz, amit mondasz, ahogyan gondolod, hozzá tenni, sem elvenni belőle nem tudok...
Én is így gondolom, hogy amit elértünk, az valami volt, nekünk fontos, nem semmi, másnak csak szerencse, ha mindazt, amit tettünk értékelte, és élvezte...

Ezt kell tenni, minden nap, derűsen, szorgalmasan, ahogy eddig... :-)

További szép gondolatokat!

Puszi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: