Black Ice: Tovább...

Látogatók száma: 39

Black Ice: Tovább...

Napkoronává királyozza magát, ő horizontébredő,
éltetősugarai megvakítanak, rózsaszín felhőkergető.
Mindennapjaiból kilépve legyint, le int, leint világ,
legszebb napon vakulva bámulja tovább, tovább...

Virágszirmokon tépelődő, idegtépő csípős őskezek,
marcangoló szeret nem szeret kín, voltidő ítélkezett.
Világán üvöltőszél, virágportemetésben gyászvirág,
de az ember csak tépi, tépi őt, tovább, tovább...

Óperencián túl patak, zúgóvízesés, tenger, vagy ér,
medertelen mind, hisz szívlüktetője van, szerelmi ér.
Óceánnyűcseppek közt kiszáradófuldokló jer s igyál,
könnyáztatta vágyszomjazó csak áll tovább, tovább...

Bealkonyult már, hajnalpír kiváltogatta a lebegő irányt,
lélekgalambszárnyait kínimában bontva fogva, a hiányt.
Lélegzetvisszafojtva meglátva saját lélekhullócsillagát,
s mint nappal követé az éj, haladnak tovább, tovább...