Meghitt pillanatok...
2010. december 19. - Látogatók száma: 62
Egypercesek... Hangulat
Érintetlen e hófödte táj.
Milyen csodálatos!
A szikrázó napfényben, mint ékszer, csillog-villog.
Olyan káprázatos!
Gyönyörködöm e szépséges tájban,
A fákat, bokrokat betakaró hófehér buckákban.
Olyan végtelen nyugalmat árasztó hófehérség,
Szinte lenyűgöz ez a vakító szépség!
Mennem kell. Eleget láttam.
Most valami más tűnik fel a határban.
Boldogság őket újra együtt látni.
Nem értheti ezt más, csak aki átéli.
Ők nekem maga a csoda, az én kis családom.
Megadják nekem, amire vágyom.
Valamit cserébe tőlem is kapnak.
Szereteten kívül még mit is adhatnak.
Abban nem lesz hiba, tudom, leleményes népség.
Még két hónap és elmúlik ez a hófehér kékség.
Szereteten kívül többre lesz képes a merészség.
Megküzdök vele, mint már oly sokszor tettem.
Minek elébe menni, ha gond ez? - nem is értem.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Megtisztel, hogy olvas. Nem tudom minek köszönhetem. Szokatlan ilyen időtávlatban találkozni egy régi írásommal. Észrevettem, hogy valaki értékel, de idáig még nem szólt hozzá, lehet, hogy Ön volt az? Ha így van, köszönöm.
Örülök, hogy tetszett a vers. Akik ihlették, már sajnos nincsenek velem. Erről is olvashat, bár az már szomorú. Nekem főleg.
Üdvözlettel:
Éva
Lenyűgözött ez a kis szívből jövő versike, amit elénk tárt. Honnan ez a nagy-nagy szeretete? Az állatokat én is kedvelem, de nem lennék képes ilyen verset fabrikálni... bár ki tudja, ha jobban belegondolok?
Azt kívánom még sok ilyen szeretetben legyen része, mint amit ezek a kis állatok jelentenek az Ön számára. Valóban szeretetre méltók! És ami nem utolsó szempont, viszonozzák.
Józsi
Remélem Pinokkió és Orsolya, ti mindketten tudjátok már, hogy csakis a cicáimra. Ők az én családom. Tőlük kapom a szeretetet. Nekik viszem a kaját. És, amikor már "merészebbek" lesznek, minden bekövetkezhet, még az is, hogy ..... na mi? És ettől kell annyira félni? :-) Hát kell!
Pinokkió