Azok a gyermekévek!... 1.
Látogatók száma: 60
Emlékszel a gyermekkorodra? Azok voltak a szép idők!... Mégis hogy siettünk felnőni... Most meg?...
Most képzelj el egy megszeppent csenevész kislányt, amint az óvónéni megragadja, szedett-vedett kis ruhácskáját elkezdi le/felráncigálni, és egy durva fésűvel a kezében kíméletlenül nekiesik, amúgy - szerinte - nem is kócos hajának... középre biggyeszt egy masnit..., amit ki nem állhat, lenyomja egy székre és ráripakodik, hogy az ölébe tett működésképtelen telefonnal csináljon úgy, mintha beszélgetne valakivel. Ráadásul még mosolyogjon is hozzá...
Elkészült a fotó, mert itt nézek magammal szemben és mosolygok... Emlékezem... mert ezt sem lehet elfelejteni olyan különleges eseménynek számított...
(Az lehetett másnak is, mert negyven év elmúltával mondta, az osztálytalálkozónkon Jenci, hogy neki is tetszettem, persze én őrá nem emlékeztem, csak a lekonyult masnimra.)
Nagyon cserfes, vagy inkább locsi-fecsi kislány lehettem, mert büntit kaptam a barátnőmmel együtt és hiába tiltakoztam kézzel-lábbal az óvónéni akkor is lezárt a pincébe. Ordítottam is torkom szakadtából, amíg abba nem hagyatta velem a barátnőm... megnyugtatott ne sírjak már, úgysem visz el a bakróka. (Már akkor sem tudtam befogni a szám. Nehezen tűrtem a szabályokat.)
Mi aztán sohasem idegesítettük a felnőtteket. Csak mindig szem előtt voltunk és állandó nézőközönség előtt játszottunk a ház előtt. Egy-egy délután az összes játékot kipróbáltuk legnagyobb örömükre és a magunkéra. Egy ilyen alkalommal, amikor éppen segreverősdit játszottunk... az úszta meg a pacsit, aki gyorsan le tudott ülni... én leültem, egyenesen egy darázsra. Hát úgy felugrottam, mint akit megcsípett egy darázs és szaladtam, ahogy a lábam bírta enyhülést keresve... két emeletig meg sem állva... Nem tartott sokáig... hívott az utca! Nem hiába mondják oly sokszor, "az utca nevelte"... pedig mi csak játszottunk.
Akkor sem azért értem későn haza..., de a fiúk beígérték, hogy megdobálnak hógolyóval és addig húztuk-halasztottuk, gondoltuk majd csak megunják? Hát nem unták meg!
A legédesebb az volt, de ez már a sulis kor... Lekéstem a tornaverseny elejét,... így a hosszú (60 m-es) távot még egyszer annyi idő alatt futottam le, mint amire képes lettem volna. Nem értettem, mire ez a nagy biztatás, hiszen én vezettem. Utóbb kiderült..., időre kellett futni.
Az is nagyon aranyos,... fogalmam sem volt a kézilabda szabályairól, amikor beállítottak a csapatba,... futottam is mint az őrült, elkaptam, eldobtam, vittem a labdát, ahogy másoktól láttam, egyre biztattak Hajrá Burcsa!!! Hajrá!!!... és egymás után dobtam a gólokat. Azután sem tudtam a szabályokat.
Nagyon bírtam a torna tanárunkat, a Csanát. Csak azt nem szerettem, amikor mindig velem mutattatta be a tornagyakorlatokat (kézenállást, fejenállást, mérleget, bukfencet, tigrisugrást...). Azt hiszem csak beképzeltem mennyien utálhattak ezért, főleg a ducibb társaim és azok, akik éppen felmentést kaptak, valami nyavalya miatt... Az eszembe sem jutott, hogy ezzel valami más célja is lehet. Mindig úgy nevezett bennünket a Csana..., hogy Bimbó banda!... Ő volt akkor is velünk ott a táborban, amikor egy hatalmas vihar kerekedett, majdnem elvitte fejünk fölött a sátrat. Sokan voltunk a sátorban akkor. Sokkal többen, mint szabadott volna, de mi ezt csak másnap reggel tudtuk meg, amikor raportra hívott a Csana... Bimbó banda!!!... Most mit tegyek veletek?... Kórusban mondtuk - Tanár úr kérem, mi nem csináltunk semmit!
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
De jó kicsit visszaemlékezni nem? :))) Jelentetek Évácskától... :D Köszi
Pusz:A
De jó kicsit visszaemlékezni nem? :))) Jelentetek Évácskától... :D Köszi
Pusz:A
Kedves Éva!
Ez nagyon tetszett! Máskor is írj ilyesmit, mert nagyon aranyos és jó volt olvasni!
Pussz, Tündér
Nem az a gond, hogy nem lenne téma... sőt! Rengeteg emlék. Ezek csak kiragadottak, viccesek azokból a gyermekévekből...
Puszi,
Éva
Kedves visszaemlékezések! Jó ilyet is olvasni tőled. Milyen más volt akkor a gyerekkor! De még az enyém is mennyire más volt, mint a mostani kicsiké. Pedig csak 20 év telt el azóta. Mi is az utcán lógtunk folyton. Most meg nem merem a gyereket csak úgy kiengedni.
Ez nagyon tetszett! Máskor is írj ilyesmit, mert nagyon aranyos és jó volt olvasni!
Pussz, Tündér