Dzsob-börze

Látogatók száma: 50

Viszontagságos munkakeresése, egy dolgozni vágyó ifjúnak...

Igen: job. Ezt így mondják mifelénk magyarúl. Idegen nyelven munkaerővásár. Ez úgy van -ha esetleg nem láttál volna ílyet, hogy egy nagy teremben sok asztal mögött kedves hölgyecskék, meg uracskák állnak, ülnek, unatkoznak, miközben kínálják a portékájukat.Tudod mi a portéka? Nehogy hülyeségre gondolj, mert torkon szúrom magam. Na tehát, mi a portéka? Az,kérlek a munka. Munkahelyet kinálnak a drágák.
Na ilyen helyekre járok én. Régóta.Mint lecsúszott kerámista, fazekas és agyagszobrász, meg modellező, meg…elég. S mint olyan eltökélt munkakerűlő…illtve akarom mondani munkakereső,nemrégiben egy ilyen zsibvásáron vettem részt.
Mondtam is reggel a feleségemnek:
-Megyek munkát keresni.Bár csak ne találnék!
De hát az ilyen helyekre egy idő után már passzióból jár az ember.Hát elmentem az éppen soros börzére.
Ahogy belépek ott a rengeteg plakát mindenféle szakmáról ,foglalkozásról.Na én,aki nem értek semmihez,-ahhoz se jól-ott álltam tanácstalanúl.Mitévő legyek,hol is kezdjem.Ha már itt vagyok, hátha találok valami olyan munkát,ahol semmit sem kell dolgozni,s jól fizetik.Gondoltam sorba veszem őket.
Mindjárt a legelső asztalnál egy kedves úr:
-Mihez ért uram?
-Mindenhez!-így én,s előretoltam mellem.
-Tudja,mi esztergályosokat,marósokat keresünk.
-Nahát megtalálták!Én ugyanis gyakran esztergálok,a napon megszárítom,mázalom,ezer fokon égetem,s kész a kész kancsó.
-Milyen kancsóról beszél uraságod.
Hogy magát miért tették ide?...
-Maga semmihez sem ért? Hát kerámiakancsó.Olyan cserépből, kérem, érti?
-Nem!Mi acélból dolgozunk.
-Hát ez is a célból van! A célból,hogy megigyuk belőle a bort,fiam!
-Ez nem a mi profilunk!Következő!
Mondanom sem kell,hogy következtem a következő asztalnál.
„Ha fiatal vagy és lendületes köztünk a helyed”-harsogta rám nagybetükkel egy plakát.Ez az!Ez való nekem,ujjongtam magamban.Olyan fiatal vagyok,hogy az már nem is látszik rajtam.Reggelente pedig olyan lendűlettel elmegyek otthonról,hogy csak este érkezek haza.Jobb esetben.
-Iskolái?-érdeklődik egy aranyos hölgy,amikor odalépek.
-Vannak!
-Mennyi?
Ejnye be kiváncsi.
-Sok!Tudja kedves,sok iskolába jártam,de mondegyikből kirugtak.Ez remélem nem lesz kizáró körülmény.
-Felsőfoku tanulmány.
-Bennem volt jóindulat kérem.Jelentkeztem az egyetemre,de eltanácsoltak.
-Mi okból?
-Mert csak nyolc osztályom van.Ki a franc tudta,hogy oda több kell?De azért az agyagmasszát így rendesen rácsapom a kerékre,s már kész is a kancsó.Ehhez nem kell főiskola.Szépen mázolom,ezer fokon égetem…
-Elééég!-sápítozta ő.
S következett... a következő asztal.Nekem.Én hülye
-dohogtam magamban-ha most lett volna főiskolám.Pedig eleget mondták a tanáraim,hogy…
-Igen,maga mit óhajt?
-Munkát!Mert nem hiszem,hogy ide sörözni járnának az emberek.
-Mi a végzettsége?
Esküszöm ezek bezsongtak.
-Már maga is kezdi?Hát kerámikus vagyok,ha már ennyire érdekli.
-Tésztamasszát tud készíteni?
-Hogy tésztamasszát-e?Tudok!Mert az úgy van,hogy azt mondja egy rész fekete föld,két rész fehér föld,hogy képlékenyebb legyen a masza.Még jön hozzá egy rész kvarchomok,víz,az egésszet jól összegyúrjuk,a masszából keréken kancsót fazakalunk…
-Elég!Nekönk nem ez a massza kell!
-Hanem?
-Mi pékárut sutünk!
-Az éppen jó,mert én a kemencében ezer fokon…
-Következő!
-Akkor talán ezerkétszáz fok-probáltam eladni legjobb szakmai tudásomat,de kilöktek a sorból.
Én tovább következtem.
A következőkben pedig nem lettem cukrász,egy textilcégnek kipattanós melltartót akartam fazakalni,majdnam lettem szívsebész,máshol a soförség várt,hiszen a kerék…forog,no,szóval mindennek átképeztek.Mire az utólsó asztalhoz értem teljesen kimerűltnek éreztem magam.De büszkeség tőltött el hiszen most már mindenhez értettem.
-Mit tud csinálni?-kérdezte az utólsó asztalnál egy bácsi.Mocskos kötényt viselt és a keze sáros volt.
-Én kérem-hebegtem,miközben mélyen a szemébe néztem-egy fateknőbe fehérlisztet teszek,egy kis élesztöt két kanálnyi csipkés melltartót,egy balmenetes acélcsavarral addig keverem,amíg műlégzésbe nem kezd a főiskolás malterkeverő,majd habcsókos eperrel pofonokat gyúrok belőle,s ezzel éleszgetem az ájúlt menedzsert,miközben a szőke kisrendört szívműtétnek vetem alá.Na? Mit szól? alá.
-kérdeztem büszkén.
Végigmért.
-Ha ugyan maga normális fiam-ami nekem gyanus-akkor meg kell mondjam,hogy talán sokat tud,de semmihez sem ért.Halvány dunsztja sincs, hogy miről van itt szó.
-Miért,-kérdeztem kiváncsian-maguknál mit dolgozik az alkalmazott?-Átkukkantottam az öreg válla fölött.
Ott egy polcon szépen mázalt,csillogóra égetett kerámiakancsók sorakoztak.
-Következőőő!-ordítottam.Majd éreztem,hogy agyaggal betömik a számat.