Valentin Nap

Szia Éva!


Emlékszel… ? Egyszer írtam Neked, sok mindenben hasonlítunk, de nagyon sok mindenben különbözünk …
… én már csak ilyen kijózanító , kíméletlen vagyok….
Azt is elárulhatom, sokan nem is szeretnek ezért. Akik viszont ismernek…
Az élet nagy dolgai, a mindennapok legapróbb dolgaiból állnak …
Azt a „keveset”nem én vettem el Zsuzsutól, Ő akart mindent elvenni magától.
… ha a kipukkanó lufik pillanatnyi röpte és csillogása adja egy ember „naiv” ragyogását, az nagyon hamar fájóvá tud válni
Becsapni magunkat mire jó?
Egyszerű, nem csapom be saját magam. Ezért van az, hogy én másként látok, másként élem meg a dolgokat.
Lehet hogy tényleg szerencsés csillagzat alatt születtem, de ez nem elég, ehhez kellek én is.
Ami kíméletlenségnek tűnik, azt én inkább úgy nevezném – a szeretetet felhasználva, nem hazudok senkinek, hogy egy pillanatra a fellegekbe érezze magát, mikor belülről Ő is tudja, nagyot fog esni.
( … ha nekem fontos, nem együttérzésemet, s sajnálkozásomat felkínálva felkelni segítek neki, hanem, nem hagyom leesni)


puszi

Zita

Szia Zita!

Mások önfeledt, naiv ragyogása... nem akarjuk érteni... bennünket még inkább józanságra int. De miért jó az, elvenni a másik kedvét... lehet csak erre az egy napra? Legalább addig ne, amíg tud lelkesedni.
Amikor már nem fog tudni mást, csak beszélni arról, ami szép volt, már régen késő.
Az ilyen lány bulik erről szólnak... nem az élet nagy dolgait kell kíméletlenül, kijózanítóan a másik tudomására hozni, mert attól menekül mindenki. Majd megismeri, megtapasztalja. Bár ne ismerné meg! De ezt a keveset is elvenni, hogy lobog, még hisz, még remél, apró győzelem csupán.

Puszi,
Éva