Közmunka (1.), avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
2013. május 1. - Látogatók száma: 70
Engedje meg, hogy kissé tovább árnyaljam a képet, melyet a nyugdíj közeli Erzsikéről festett.
Az érem harmadik oldala nem más, mint a cégtulajdonos és a munkáltató hozzáállása.
A jó hírű, országos céget fillérekét megvette egy befektető. Az volt a véleménye a dolgozókról: "miért adnánk nekik béremelést? Annyira megszokták, hogy minden reggel mennek dolgozni, hogy még ők fizethetnének nekem, hogy egyáltalán van még munkahelyük." Ha nem hallom a saját fülemmel, nem hiszem el, mert ez a cég a tulajnak több milliárd adózás utáni eredményt hoz évente.
A cég igazgatója, mint a tulajdonos földi helytartója, két éve lett a főnökünk, nem ért semmihez, de mindenbe beleszól, és hinti az igét, melyet maga sem hisz. Jó néhányszor eljött velem tárgyalni az önkormányzatokhoz, és megsértődött rám, mert velem tárgyalták meg az ügyeket, ő csak a főnök volt, a tartozékom, számukra, hiszen velem együtt dolgoztak már több évtizede, és tudták, hogy
főnökeim jönnek-mennek, de ha velem megállapodnak, azt kivétel nélkül betartjuk mi is, és ők is, mert a korrekt szakmai kapcsolatban álltunk. Ám drága jó igazgatónk, úgy gondolta, hogy pillanatnyi vélt előnyökért verjük át őket, lelkiismeret furdalás nélkül. Az volt csak a szerencsém, hogy a jogászaink józan ésszel nem engedték neki, hogy nagy becstelenséget követtessen el velünk, középvezetőkkel, és rajtunk keresztül a munkatársainkkal is. Igaz, nem is tettem volna meg, mert a becsületem, sem az emberi, sem a szakmai, nem eladó. Ezt meg is mondtam neki, s tudta, hogy nem viccelek.
Alig vártam, hogy nyugdíjba mehessek.
És ez nem egyedi eset. A generációmhoz tartozók többsége, akik az alkalmazottak kenyerét eszik, szinte kivétel nélkül hasonló szituációt élnek át.
Üdvözlettel: Yolla
Tisztelt Bokor Úr!
Engedje meg, hogy kissé tovább árnyaljam a képet, melyet a nyugdíj közeli Erzsikéről festett.
Az érem harmadik oldala nem más, mint a cégtulajdonos és a munkáltató hozzáállása.
A jó hírű, országos céget fillérekét megvette egy befektető. Az volt a véleménye a dolgozókról: "miért adnánk nekik béremelést? Annyira megszokták, hogy minden reggel mennek dolgozni, hogy még ők fizethetnének nekem, hogy egyáltalán van még munkahelyük." Ha nem hallom a saját fülemmel, nem hiszem el, mert ez a cég a tulajnak több milliárd adózás utáni eredményt hoz évente.
A cég igazgatója, mint a tulajdonos földi helytartója, két éve lett a főnökünk, nem ért semmihez, de mindenbe beleszól, és hinti az igét, melyet maga sem hisz. Jó néhányszor eljött velem tárgyalni az önkormányzatokhoz, és megsértődött rám, mert velem tárgyalták meg az ügyeket, ő csak a főnök volt, a tartozékom, számukra, hiszen velem együtt dolgoztak már több évtizede, és tudták, hogy
főnökeim jönnek-mennek, de ha velem megállapodnak, azt kivétel nélkül betartjuk mi is, és ők is, mert a korrekt szakmai kapcsolatban álltunk. Ám drága jó igazgatónk, úgy gondolta, hogy pillanatnyi vélt előnyökért verjük át őket, lelkiismeret furdalás nélkül. Az volt csak a szerencsém, hogy a jogászaink józan ésszel nem engedték neki, hogy nagy becstelenséget követtessen el velünk, középvezetőkkel, és rajtunk keresztül a munkatársainkkal is. Igaz, nem is tettem volna meg, mert a becsületem, sem az emberi, sem a szakmai, nem eladó. Ezt meg is mondtam neki, s tudta, hogy nem viccelek.
Alig vártam, hogy nyugdíjba mehessek.
És ez nem egyedi eset. A generációmhoz tartozók többsége, akik az alkalmazottak kenyerét eszik, szinte kivétel nélkül hasonló szituációt élnek át.
Üdvözlettel: Yolla
Most az Ön kis sztoriján dolgozom. Ha meglesz, megemlítem Önt, mint ötletgazdát. Remélem elnyerem majd tetszését az írással! Köszönöm a hozzászólását!
Bokor