Szabad akaratból
2013. május 15. - Látogatók száma: 79
Válasz erre: Ailet
Szia Éva!
Én egyedülálló anyaként kénytelen voltam felvenni bizonyos férfi tulajdonságokat, mondjuk hogy én vagyok a döntéshozó, a rendfenntartó, ugyanakkor a szerető, ringató, nevelő anya is. Ebből kifolyólag jó sokat erősödtem lelkileg, hisz nagyon sok önfegyelem és következetesség szükséges hozzá. Bár néha elfáradok én is, ez tény. Ez a viselkedési forma a részemmé vált, én jól érzem magam benne, már megszoktam, nem adnám semmiért, vállalom a döntésekért a felelősséget, de átgondoltan igyekszem erre. Azt hiszem számomra pozitív visszajelzés, amikor látom, hogy a gyermekem (annak ellenére hogy nincs vele apa) elégedett és életvidám, sőt, mer vallani, ha butaságot csinál, vagy egyest hoz.
A munkámban is hasonló elveket vallok, igyekszem következetesen végezni, az elvárható lendülettel és minőségben, ami többnyire sikerül. Néha azért én is szétcsúszok. :)) Én azonban úgy gondolom, a terheket azért kapjuk, hogy erősödjünk és ne bukjunk el, bár az sem baj, mert fel lehet állni és mindent máshogy csinálni. Egyszerűen fogadjuk el amit az élet ad, semmi sem megoldhatatlan, csak tudni kell hogy amit teszünk, miért tesszük.
Ezzel kapcsolatban fenn a vidik között találtam egy Müller Péter beszélgetést....
http://www.felesegek.hu/videok/1050?page=1#video
Üdv:A
Feltétlen meg fogom hallgatni a vidit, mert szeretek Müller Pétert olvasni, hallani... csak előbb kifújom magam. Általában én is a tettek embere vagyok, nem várhatom, hogy a sült galamb a számba röppenjen. Kézbe vettem ma is az irányítást... Magad uram, ha szolgád nincs! Alkalmam volt megtapasztalni milyen egy igazi férfi munka... Hát mit mondjak, nehéz, de nem hagytam, hogy kibabráljon velem...
Köszönöm a kommentet... Pontosan azért tettem fel egy ilyen indítót, hogy megoszthassuk egymás között a gondolatainkat. Ki, hogyan éli, élte meg a nagy "öntudatra" ébredést...
Soraidat olvasva azt érzem, mi ketten mindig is azt tettük, tesszük, amit tennünk kell...
Puszi,
Éva
Én egyedülálló anyaként kénytelen voltam felvenni bizonyos férfi tulajdonságokat, mondjuk hogy én vagyok a döntéshozó, a rendfenntartó, ugyanakkor a szerető, ringató, nevelő anya is. Ebből kifolyólag jó sokat erősödtem lelkileg, hisz nagyon sok önfegyelem és következetesség szükséges hozzá. Bár néha elfáradok én is, ez tény. Ez a viselkedési forma a részemmé vált, én jól érzem magam benne, már megszoktam, nem adnám semmiért, vállalom a döntésekért a felelősséget, de átgondoltan igyekszem erre. Azt hiszem számomra pozitív visszajelzés, amikor látom, hogy a gyermekem (annak ellenére hogy nincs vele apa) elégedett és életvidám, sőt, mer vallani, ha butaságot csinál, vagy egyest hoz.
A munkámban is hasonló elveket vallok, igyekszem következetesen végezni, az elvárható lendülettel és minőségben, ami többnyire sikerül. Néha azért én is szétcsúszok. :)) Én azonban úgy gondolom, a terheket azért kapjuk, hogy erősödjünk és ne bukjunk el, bár az sem baj, mert fel lehet állni és mindent máshogy csinálni. Egyszerűen fogadjuk el amit az élet ad, semmi sem megoldhatatlan, csak tudni kell hogy amit teszünk, miért tesszük.
Ezzel kapcsolatban fenn a vidik között találtam egy Müller Péter beszélgetést....
http://www.felesegek.hu/videok/1050?page=1#video
Üdv:A
Szia Ailet!
Feltétlen meg fogom hallgatni a vidit, mert szeretek Müller Pétert olvasni, hallani... csak előbb kifújom magam. Általában én is a tettek embere vagyok, nem várhatom, hogy a sült galamb a számba röppenjen. Kézbe vettem ma is az irányítást... Magad uram, ha szolgád nincs! Alkalmam volt megtapasztalni milyen egy igazi férfi munka... Hát mit mondjak, nehéz, de nem hagytam, hogy kibabráljon velem...
Köszönöm a kommentet... Pontosan azért tettem fel egy ilyen indítót, hogy megoszthassuk egymás között a gondolatainkat. Ki, hogyan éli, élte meg a nagy "öntudatra" ébredést...
Soraidat olvasva azt érzem, mi ketten mindig is azt tettük, tesszük, amit tennünk kell...
Puszi,
Éva
A