Az meg mi a csuda, hogy SZINGLI /pályázat/
2013. december 15. - Látogatók száma: 152
Válasz erre: Mamóka
Természetesen elfogadom az álláspontodat, én pedig leírtam az enyémet, és meg is indiokoltam, hogy miért.
Aki összetartó családban gondolkodik, az reformálva ugyan, de elfogadja a női és a férfi szerepeket.
Abban igazat adok, és elfogadom, hogy döntse el mindenki maga, hogy melyik utat válassza.
Nemcsak a családban (mely legfontosabb szerintem a gyermekeink jövőjét illetően), de minden közösségben kell alkalmazkodni egymáshoz, ha nem akarunk anarchiában élni.
És ez a szép tulajdonság többnyire a nőket illeti.
Természetesen vannak férfiak, akik szívesen veszik át a női szerepeket, és élnek "férfias" nők közelébe, ízlés dolga.
Azzal, ha a nő a munkája mellett a legszebb hivatásának hódol: a gyermeknevelés és a család egybentartása, még nem szükségszerű, hogy kiszolgáltatottá váljon.
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet, ezzel színesítve az álláspontokat.
Mindig voltak, vannak és lesznek ilyen nők és férfiak, a különbség az, hogy régebben jóval kevesebb lehetőségük volt a maguk útját járni azoknak, akik önmagukhoz nem illőnek érezték a hagyományos szerepeket.
Én ezt nagymértékben veleszületett tulajdonságnak gondolom; előbb-utóbb nyilván megfejthetőek lesznek eme többféleség biológiai okai.
Attól (is) szép az élet, hogy nem vagyunk egyformák, miért kellene hát mindenkit beleszorítani a skatulyába?
Válasz erre: Cat_
Ez az írás remekül összefoglalja, mi az, amitől borzadok; leosztott szerepek, "nyaknak" meg "fejnek" lenni akkor is, ha nem felel meg a jellemünknek, mert ó, jaj, a férfibüszkeség... Én úgy gondolom, egy igazi férfi nem retten meg az erős nőktől, mert tudja, hogy a nő képességei, sikerei az övéit nem csorbítják. Aki a nő erejét arra használja, hogy ő maga lustán heverészhessen (konkrétan és átvitt értelemben egyaránt), az egy kisfiú.
Svédországban az apák többsége önként és dalolva megy el egy időre "gyesre" és adja át arra az időre a családfenntartó szerepet. Nem gondolnám, hogy boldogtalanabbak, mint mi a hagyományos szerephez való görcsös ragaszkodással és a skatulyából kilógók fölötti ítélkezéssel. Amióta felismerték, hogy a nők nem szeretik az anyagi függést, továbbá vannak közöttük is olyanok, akik ragaszkodnak a munkájukhoz, nőtt a gyermekvállalási hajlandóság is. Itt meg...?
Köszönöm, de én nem kérek sem a "nyak"-, sem a tyúkanyó-, sem a gyengenő-szerepből. Nem vagyunk egyformák. Aki akar, keressen magának "fejet" avagy "nyakat", engem nem zavar, sőt örülök, ha megtalálja a boldogságot egy hasonló értékrenddel bíró partner oldalán. De kérem, senki ne döntse el helyettem, hogy nekem mi a jó. Én sem teszem - elfogadom, ha másvalaki máshogyan éli meg a harmóniát.
Üdvözlettel, egy nemszingli
Aki összetartó családban gondolkodik, az reformálva ugyan, de elfogadja a női és a férfi szerepeket.
Abban igazat adok, és elfogadom, hogy döntse el mindenki maga, hogy melyik utat válassza.
Nemcsak a családban (mely legfontosabb szerintem a gyermekeink jövőjét illetően), de minden közösségben kell alkalmazkodni egymáshoz, ha nem akarunk anarchiában élni.
És ez a szép tulajdonság többnyire a nőket illeti.
Természetesen vannak férfiak, akik szívesen veszik át a női szerepeket, és élnek "férfias" nők közelébe, ízlés dolga.
Azzal, ha a nő a munkája mellett a legszebb hivatásának hódol: a gyermeknevelés és a család egybentartása, még nem szükségszerű, hogy kiszolgáltatottá váljon.
Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet, ezzel színesítve az álláspontokat.
Svédországban az apák többsége önként és dalolva megy el egy időre "gyesre" és adja át arra az időre a családfenntartó szerepet. Nem gondolnám, hogy boldogtalanabbak, mint mi a hagyományos szerephez való görcsös ragaszkodással és a skatulyából kilógók fölötti ítélkezéssel. Amióta felismerték, hogy a nők nem szeretik az anyagi függést, továbbá vannak közöttük is olyanok, akik ragaszkodnak a munkájukhoz, nőtt a gyermekvállalási hajlandóság is. Itt meg...?
Köszönöm, de én nem kérek sem a "nyak"-, sem a tyúkanyó-, sem a gyengenő-szerepből. Nem vagyunk egyformák. Aki akar, keressen magának "fejet" avagy "nyakat", engem nem zavar, sőt örülök, ha megtalálja a boldogságot egy hasonló értékrenddel bíró partner oldalán. De kérem, senki ne döntse el helyettem, hogy nekem mi a jó. Én sem teszem - elfogadom, ha másvalaki máshogyan éli meg a harmóniát.
Üdvözlettel, egy nemszingli
Köszönöm a korrekt választ. Kettőnk álláspontja alapvetően abban tér el, hogy én sokfélé(bb)nek látom, érzékelem mind a nőket, mind a férfiakat. Vannak olyanok, akiknek nem jön "zsigerből" a hagyományosan női(es)nek (vagy férfiasnak) tartott szerep, egyszerűen nem fér össze a jellemükkel.
Mindig voltak, vannak és lesznek ilyen nők és férfiak, a különbség az, hogy régebben jóval kevesebb lehetőségük volt a maguk útját járni azoknak, akik önmagukhoz nem illőnek érezték a hagyományos szerepeket.
Én ezt nagymértékben veleszületett tulajdonságnak gondolom; előbb-utóbb nyilván megfejthetőek lesznek eme többféleség biológiai okai.
Attól (is) szép az élet, hogy nem vagyunk egyformák, miért kellene hát mindenkit beleszorítani a skatulyába?
Mivel a pályázat a XXI. sz. női szerepeire vonatkozott, leírtam, hogy én hogyan látom.
Köszi a választ és a beszélgetést, jó volt!