újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Vágyakozás

Látogatók száma: 377

Álom, vagy valóság, megéltem,vagy szerettem volna?........

Olcsó kis motelszoba. Két alak megy be halkan csendben,szinte lopva, bent egymásra néznek, először zavartan, kissé félszegen, mindkettőjüknek az jut eszébe, hogyan kerültek ők ide? Hiszen mindketten tiltott utakon járnak, de nem tudtak ellenálni annak a vágynak, hogy egyszer, legalább csak egyszer kettesben találkozhassanak. Az első aki magához tért a férfi volt, (talán nagyobb volt a gyakorlata) közelebb lépett a nőhöz, gyengéden magához ölelte, mintegy nyugtatólag, megcsókolta hosszan lágyan, de mégis szenvedéllyel.Ekkor a nőben is kezdett felolvadni a feszűltség, vágyta az ölelést, a csókot. Hosszan maradtak ebben a helyzetben csak simogatták egymást, a csókok között. Aztán valami elindult, lassan elkezdték egymást vetkőztetni, lassan nagyon lassan, vigyázva minden pillanatra, egymás minden rezdülésére. A nő amikor érezte, a férfi kezének érintését, a bőrén, beleborzongott, ilyenre számított mégis sokkal jobb volt. Érezte a férfi, bőrének illatát, vágyta, hogy mindenhol érinthesse, és viszont vágyta az érintését. Elértek az ágyhoz, amely annyira hivogató volt, de eddig észre sem vették. Mindketten egyszál fehérnemüben, a férfi csendben elkezdte a nőt a szájával kényeztetni, minden apró centimétert sorra vett, időnként kicsi pihenésként ujra szájon csókolta. minden pillanatban vigyázva, hogy a nő teste hogyan reagál, a csókokra, az érintésre. azt súgta a fülébe, hogy a nő teste olyan, mint amiről mindig is álmodott, nagyon finoman kell vele bánni, szeretni, kényeztetni kell. A nő teste egyre jobban felforrósodott, de a férfi még nem eresztette, hasrafordította, és tovább folytatta a simogatást, kényeztetést, már nem volt köztük semmi ami megakadályozta volna az egymásba olvadást, nem voltak tabuk, ekkor a nő azt érezte, hogy valamit ő is szeretne adni abból amit eddig kapott, átvette a kezdeményező szerepét és most ő kényeztette, párját,az egész testét, fantáziáját szabadon engedte, megpróbálta megvalósítani, azt amit eddig csak álmaiban mert kipróbálni.Olyan szabadnak érezte magát annyira magával ragadták a vágyai, hogy észre sem vette, hogy szinte fáj annyira vágyik a férfival való egyesülésre. Kivánta minden tekintetben, hivogatóan visszaadta a vezető szerepet és alávetette magát a férfi álltal felkínált szeretkezésnek.Vágyaik annyira erősek voltak, hogy magával ragadta a férfit is. Szeretkezés közben megélte a csodát, a teljes kielégülést, nem egyszer nem kétszer, minden testrésze, porcikája, ezt akarta, erre vágyott.

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Nem volt rossz,de egy kicsit bátrabban is megírhattad volna. A vágy ami a két embert egymás felé sodorja,szinte mindent elsodor.Ebben a pillanatban szerintem képtelenség gondolkozni...
De én azért a képzeletemre bízom a továbbiakat...

megtekintés Válasz erre: Cikkíró

Szia !
A "csakazértis" nagyon illik rám időnként, mivel Te kérted, módosítottam a sértő részt, akit esetleg ez megbántott, attól elnézést kérek, nem ez volt a szándékom.

Köszönöm:-)

Szia!

Neked vannak érzéseid. És bölcsen döntöttél. Bárcsak lennének követőid. És belátnák tévedéseiket, ahogyan te tetted. Nem mindegy hogyan hívják fel erre a figyelmet. Itt a példa rá, aki nem durván megy neki az írónak, hallgat rá.

Pussz,
Éva
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: Pinokkió

Szia!
Nekem is tetszett a cikked (de a "pedofil"-nak titulált részt tényleg nem hagynám benne; sérthet...)! A hibák meg azért vannak, hogy kijavítsuk, vagy éppen benne hagyjuk, mert csakazértis (én is szoktam fafejű lenni..., ugye Nurse?) :-)
Üdv,
Pinokkió

Szia !
A "csakazértis" nagyon illik rám időnként, mivel Te kérted, módosítottam a sértő részt, akit esetleg ez megbántott, attól elnézést kérek, nem ez volt a szándékom.
Szia!
Nekem is tetszett a cikked (de a "pedofil"-nak titulált részt tényleg nem hagynám benne; sérthet...)! A hibák meg azért vannak, hogy kijavítsuk, vagy éppen benne hagyjuk, mert csakazértis (én is szoktam fafejű lenni..., ugye Nurse?) :-)
Üdv,
Pinokkió

megtekintés Válasz erre: Cikkíró

Szia!
Nyugodtan sírd ki magad, ha végeztél, talán más megközelítésből is, megnézhetnéd. A gyerekről, pedig csak annak jut eszébe bármilyen, más gondolat ( mint amire a cikk utal) akinek nem egészen tiszta a lelkiismerete.
Bocsi

Semmi gond, nincs miért bocsánatot kérned, én döntöttem úgy, hogy elolvasom. Ezt a lelkiismeretes dolgot meg hagyjuk, tudod, ez egy ócska közhely.
Nem tudom más megközelítésből nézni, sem olvasni, csak ahogyan leírtad. Ez van. Sajnálom. Azért biztosan vannak olyanok is, akiknek tetszik.Hajrá!

Ui.: A vesszőket igyekezz ott használni, ahova valók-ez csupán egy jó tanács.

megtekintés Válasz erre: Cikkíró

Szia!
Nyugodtan sírd ki magad, ha végeztél, talán más megközelítésből is, megnézhetnéd. A gyerekről, pedig csak annak jut eszébe bármilyen, más gondolat ( mint amire a cikk utal) akinek nem egészen tiszta a lelkiismerete.
Bocsi

És azoknak, akiket szexuálisan zaklattak gyerekkorukban. És nem egy, és nem kettő ilyenről tudok az oldalon, hanem többről, mint el tudnád képzelni.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre:

Hű, elolvastam! Nem mondhatom, hogy jó, mert nem az. D.J.-hez hasonlóan nálam is kiverte a biztosítékot , hogy a nő testét egy gyerekhez hasonlítja...hasonlítod, Kedves Anonim cikkíró!

A helyesírásod "csodás" , már-már sírógörcsöt kaptam, a fogalmazásról nem beszélve. Kár, hogy a külalakot nem láthatom.

Üdv.:
Ada

Szia!
Nyugodtan sírd ki magad, ha végeztél, talán más megközelítésből is, megnézhetnéd. A gyerekről, pedig csak annak jut eszébe bármilyen, más gondolat ( mint amire a cikk utal) akinek nem egészen tiszta a lelkiismerete.
Bocsi
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre:

Én nem akarok most szőrözni Veled, hogy hemzseg a hibáktól, hiányoznak a szóközök és egyebek, mert nálam az, hogy egy gyerekhez hasonlítja a nő testét kiverte a biztosítékot. Don Juan hangszerhez hasonlította, amin tudni kell játszani és a legszebb dallamot előhozni. Na, az valami volt. Lehetett volna növény is, amit gyengéden ápolni és óvni kell. De miért pont egy gyerek? A mai pedofil világban?
Üdv: D. J.

Szia!
Lehet, hogy a hasonlat a mai világ értelmezése szerint, nem a legtökéletesebb, de nekem egy gyerekről, mindig csak a legszebb, és legszentebb dolgok jutnak eszembe. (A hibák pedig szándékosak)
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves...!

Megértem, hogy nem adod a neved, de amit leírsz, amit átélsz az csodálatos. Ilyen, amikor egy nő kívánja a férfit és fordítva. Ne szégyelld, én sem tenném.
Itt nem kellenek a nagy szavak. Az ember képzelőereje kitölti a hiányzó részeket. És te ezt el tudtad érni. A magad egyszerűségével. Nem olyan bonyolult az, hogy szeretni akarunk, és hagyni, hogy szeressenek. :-)
Hiszem, hogy megélted, és nem csak álom.

Éva

Szia!
Köszönöm, hogy legalább van valakinek szavak nélkűl is fantáziája.
Cikkíró
cikkíró párbeszéd

megtekintés Válasz erre:

Kedves Inkognitó!

Neked egy ilyen cikkhez kevéske a fantáziád.Esetleg annyira szégyellős vagy, hogy kár volt nekikezdened. Sajnos ez az írás engem pusztán a langyos fürdőre emlékeztet.

Tamás

Kedves Tamás!
Valóban szégyenlős vagyok, a magam módján, de a fantáziám, szerint a "langyos fűrdő" is lehet szuper, csak fantázia, és FÉRFI KELL HOZZÁ. Egyébbként elfogadom, hogy neked nem tetszett.
 
Hű, elolvastam! Nem mondhatom, hogy jó, mert nem az. D.J.-hez hasonlóan nálam is kiverte a biztosítékot , hogy a nő testét egy gyerekhez hasonlítja...hasonlítod, Kedves Anonim cikkíró!

A helyesírásod "csodás" , már-már sírógörcsöt kaptam, a fogalmazásról nem beszélve. Kár, hogy a külalakot nem láthatom.

Üdv.:
Ada
 
Én nem akarok most szőrözni Veled, hogy hemzseg a hibáktól, hiányoznak a szóközök és egyebek, mert nálam az, hogy egy gyerekhez hasonlítja a nő testét kiverte a biztosítékot. Don Juan hangszerhez hasonlította, amin tudni kell játszani és a legszebb dallamot előhozni. Na, az valami volt. Lehetett volna növény is, amit gyengéden ápolni és óvni kell. De miért pont egy gyerek? A mai pedofil világban?
Üdv: D. J.
Kedves...!

Megértem, hogy nem adod a neved, de amit leírsz, amit átélsz az csodálatos. Ilyen, amikor egy nő kívánja a férfit és fordítva. Ne szégyelld, én sem tenném.
Itt nem kellenek a nagy szavak. Az ember képzelőereje kitölti a hiányzó részeket. És te ezt el tudtad érni. A magad egyszerűségével. Nem olyan bonyolult az, hogy szeretni akarunk, és hagyni, hogy szeressenek. :-)
Hiszem, hogy megélted, és nem csak álom.

Éva
 
Kedves Inkognitó!

Neked egy ilyen cikkhez kevéske a fantáziád.Esetleg annyira szégyellős vagy, hogy kár volt nekikezdened. Sajnos ez az írás engem pusztán a langyos fürdőre emlékeztet.

Tamás
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: