Életem története
Látogatók száma: 100
Biztosan mindenki érzett már hasonlót, hogy életünk olyan, mint egy előre megírt forgatókönyv. Sokszor tudat alatt képesek vagyunk megérezni közelgő fontos eseményeket, és ilyenkor működésbe lép hatodik érzékünk.
Leginkább az eszemre hagyatkoztam egész életemben, félve a csalódástól, a kiszolgáltatottságtól és a fájdalomtól. Kerültem a kockázatot, bármiről is legyen szó.
Gyermekkoromban, az iskolában, belém táplálták, hogy nem vagyok elég okos, nem vagyok elég szép, és nincs bennem semmi különleges. Az első iskolaévek meghatározták személyiségemet. Visszahúzódó és gátlásos lettem.
Szüleim folyton biztattak, hogy igenis különleges vagyok, írásaimmal felkeltettem tanáraim és osztályfőnökeim figyelmét.
Kamaszkoromra csinos fiatal lánnyá cseperedtem, de önbizalmam nagyon kevés volt.
Az emberek egészen másnak láttak, mint amilyen valójában voltam. Akik csak felületesen vagy alig ismertek, beképzeltnek és arrogánsnak tartottak.
Kevés fiú mert közeledni hozzám, tartottak tőlem.
Amikor a középiskolába kerültem, egy őszi borongós délután, az állomáson várakozva megismertem egy helyes fiút, akinek a tekintete és a mosolya teljesen elvarázsolt. Külsőre annyira gyermeteg volt még, fiatalabbnak is tűnt korosztályánál. Mindenki mástól különbözött. Éreztem, hogy vibrál közöttünk valami, mintha ezer éves ismeretség volna a miénk.
Kezdetben nem akartam tudomásul venni, hogy tetszünk egymásnak, próbáltam figyelmen kívül hagyni az érzéseket. Többször odajött hozzám, de én kissé elutasítóan viselkedtem vele. Magam sem értem az okát.
A hónapok teltek, és megtudtam róla, hogy barátnője van, akit állítólag nagyon szeret. Újabb ürügy volt ez, hogy megpróbáljam elfelejteni. Nem sikerült.
Észre sem vettük, és elrepült két tanév. Legbelül éreztem, hogy nem lehet közös jövőnk.
1993-ban, korán leesett az első hó. November volt, szörnyű idő tombolt odakint.
Éppen az unokatestvéremékhez igyekeztem, amikor váratlanul összefutottunk az utcán. Megkérdeztem tőle, van e kedve velem tartani. Rögtön igent mondott.
A szívem a torkomban dobogott, és feléledt bennem a remény.
Nem tudtam, hogyan viselkedjem, annyira szerettem volna elmondani neki mindazt amit érzek. Mindketten feszültek voltunk, csupán iskolai dolgokról beszélgettünk. Végül mennie kellett, hogy elérje a buszt...
Nem lett folytatása a dolognak, pedig éreztem, hogy nem vagyok közömbös számára.
A ballagása után végleg elveszítettem a reményt. Szenvedtem a gondolattól, hogy talán soha többé nem láthatom.
Ekkor bukkant fel az életemben a jelenlegi párom, aki már hónapok óta kerülgetett. Helyes, jóképű férfi volt, pont az ideálom. Két hét után szerelmet vallott, és elmondta, nem tudna nélkülem élni. Megszerettem őt, de a másikat képtelen voltam elfelejteni...
Néhány héttel később, amikor tudomására jutott, hogy valaki mással járok, a fiú, váratlanul megjelent azon a szórakozóhelyen ahol korábban sohasem járt.
A párom azt mondta, nyugodtan menjek oda hozzá, de akkor őt soha többé nem fogom látni. Tudtam, hogy komolyan gondolja. Nem az típus, aki csak a levegőbe beszél.
Két tűz közé kerültem. Ott és akkor eldőlt az életem...
Természetesen én a biztos párkapcsolat mellett döntöttem, mert soha, de soha nem kockáztattam volna. Még ma sem tudom biztosan, helyes döntés volt e.
Az akkori párom végül a férjem lett, és már több mint tizenöt éves házasok vagyunk. Ha így nézzük, egy siker sztorinak is beillene. Valójában az is, bizonyos szempontból nézve. Az élet azonban, ennél jóval bonyolultabb. Jónak mondható a házasságunk, persze vannak apró súrlódások. Egy gyönyörű kisfiunk született, akit mindketten imádunk.
A sors fintora, hogy a párom jól ismerte azt a fiút. Évekkel később elmondta, hogy ő mindenről tudott. Arról is, amiről nekem fogalmam sem volt.
A férjemtől kellett megtudnom azt, amit a másiktól szerettem volna hallani. Felkavaró érzés volt szembesülni a tényekkel. Talán túl fiatalok voltunk a szerelemhez.
Néha kegyetlen játékot játszik velünk az élet, és a sors, végzetesen avatkozik be.
A véletlen még ma is, időről-időre rendszeresen "összehoz" minket. Ám amint tudjuk, véletlenek nem is léteznek.
Amikor rám néz, ugyanazt érzem mint régen, mintha megállt volna az idő.
Azóta ő is párkapcsolatban él, van egy szép kislánya, de valahogy nem tűnik boldognak.
Néha én is magányos vagyok, mint egy aranykalitkába zárt madár, aki a szabadságról álmodik. Mostanra megtanultam a leckét. Néha egyszerűen muszáj kockáztatni...
A cikket írta: Zaríta78
Hozzászólások
időrendi sorrend
Így van, ki tudja mit hoz még a jövő ;-) S persze, hogy "ismerős".
Jómagam arra az álláspontra jutottam, hogy -persze némi túlzással, s bólogatva Pinokkióra- az életem, s a boldogságom csak tőlem függ, rajtam áll vagy bukik. Talán arra jöttem rá, hogy nem attól leszek boldog, hogy x vagy y mellettem van, persze sokat számít, de a boldogságom belőlem fakad. S ha nem a múlt sebeit nyalogatom, akkor esélyem van...lássuk csak, bármire is. Persze ez csak az én kis következtetésem.
De azért néha légy rossz :D
Puszi, Zsizsik
Köszönöm kedves szavaidat!:-)
Szeretettel: Zaríta
Szia Zsizsik!
Nagyon köszönöm neked ezeket a gondolatokat! Igazán megérintett, több szempontból is. Shakespeare művei teli vannak bölcsességgel, mély igazságokkal.
A történeted valóban tanulságos, valamiért annyira "ismerős" nekem. :-)
Ki tudja mit hoz még a jövő...?
Köszönettel:
Zaríta
Jómagam arra az álláspontra jutottam, hogy -persze némi túlzással, s bólogatva Pinokkióra- az életem, s a boldogságom csak tőlem függ, rajtam áll vagy bukik. Talán arra jöttem rá, hogy nem attól leszek boldog, hogy x vagy y mellettem van, persze sokat számít, de a boldogságom belőlem fakad. S ha nem a múlt sebeit nyalogatom, akkor esélyem van...lássuk csak, bármire is. Persze ez csak az én kis következtetésem.
De azért néha légy rossz :D
Puszi, Zsizsik
Zaríta!
Először egy idézet jutott eszembe:
"Jobbat keresve, gyakran jót veszítünk."
/William Shakespeare/
-gyakran sokat segít az "öreg" ha az élet nagy kérdésein morfondírozok-
Másodszor egy, a kis "3szögem" kapcsán megismert történetet adnék tovább, de röviden:
Volt egy férfi, s egy nő. Érezték, tudták, akarták....de a körülmények nem úgy hozták. Majd sok-sok év múltán, immáron középkorúan, s a sorsnak "köszönhetően" mindketten újból egyedül, újra találkoztak. Azóta boldogan élnek, együtt, egymással, szerelemben, míg élnek.
Mondhatnám, hogy szép történet ez, de nem minden pontjában, viszont tanulságos.
Sok boldogságot és békét kívánok!
Ölelke! Zsizsik
Nagyon köszönöm neked ezeket a gondolatokat! Igazán megérintett, több szempontból is. Shakespeare művei teli vannak bölcsességgel, mély igazságokkal.
A történeted valóban tanulságos, valamiért annyira "ismerős" nekem. :-)
Ki tudja mit hoz még a jövő...?
Köszönettel:
Zaríta
Szia Pinokkió!
Köszönöm a véleményed, nagyon elgondolkoztató. Sokszor töprengtem már én is ezen, talán az életben nem véletlenül történnek úgy a dolgok, ahogy...- közel sem biztos, hogy a másikkal boldogabb lettem volna. Lehet, hogy sokkal jobban jártam így...- de ez sem biztos!
Akkor úgy éreztem, az eszemre kell hallgatnom. Talán jól döntöttem...
Köszönöm a kedvességed!:-)
Üdvözlettel: Zaríta
Szia Zaríta!
Nekem tetszik a stíluson, nagyon könnyeden írsz.
Amit írtál, az meg?! Hm... Talán a sors csak próbára tesz bennünket. Azzal a másikkal nem tudhatod hova jutottál volna?! Talán jobb, talán rosszabb lett volna, talán csak ugyanilyen. Talán meg nem is biztos, hogy jó azoknak, akik meg végig kockáztatják az életüket...
Boldog vagy? Szép, szerető családod van? Akkor azért a pár pillanat röpködésért semmilyen kockázat nem éri meg:-) Ugye?
Üdv,
Pinokkió
Köszönöm a véleményed, nagyon elgondolkoztató. Sokszor töprengtem már én is ezen, talán az életben nem véletlenül történnek úgy a dolgok, ahogy...- közel sem biztos, hogy a másikkal boldogabb lettem volna. Lehet, hogy sokkal jobban jártam így...- de ez sem biztos!
Akkor úgy éreztem, az eszemre kell hallgatnom. Talán jól döntöttem...
Köszönöm a kedvességed!:-)
Üdvözlettel: Zaríta
Először egy idézet jutott eszembe:
"Jobbat keresve, gyakran jót veszítünk."
/William Shakespeare/
-gyakran sokat segít az "öreg" ha az élet nagy kérdésein morfondírozok-
Másodszor egy, a kis "3szögem" kapcsán megismert történetet adnék tovább, de röviden:
Volt egy férfi, s egy nő. Érezték, tudták, akarták....de a körülmények nem úgy hozták. Majd sok-sok év múltán, immáron középkorúan, s a sorsnak "köszönhetően" mindketten újból egyedül, újra találkoztak. Azóta boldogan élnek, együtt, egymással, szerelemben, míg élnek.
Mondhatnám, hogy szép történet ez, de nem minden pontjában, viszont tanulságos.
Sok boldogságot és békét kívánok!
Ölelke! Zsizsik
Nekem tetszik a stíluson, nagyon könnyeden írsz.
Amit írtál, az meg?! Hm... Talán a sors csak próbára tesz bennünket. Azzal a másikkal nem tudhatod hova jutottál volna?! Talán jobb, talán rosszabb lett volna, talán csak ugyanilyen. Talán meg nem is biztos, hogy jó azoknak, akik meg végig kockáztatják az életüket...
Boldog vagy? Szép, szerető családod van? Akkor azért a pár pillanat röpködésért semmilyen kockázat nem éri meg:-) Ugye?
Üdv,
Pinokkió
Szia Zaríta! Csatlakozom Biankához: ..csak egy kis bátorság kell!Persze könnyű ezt másnak mondani, amikor néha nekünk sincs bátorságunk meglépni azt a bizonyos lépést!! Szép estét kívánok Neked!!
Igazatok van! Meg kellene beszélnünk ezeket a dolgokat, de mindketten eléggé gyávák vagyunk azt hiszem. Talán még én lennék a bátrabb, de félek, hogy jóvátehetetlen dolgot követnénk el.
Csodaszép estét kívánok neked!:))
Szeretettel kívánok szép délutánt! Orsolya
Szia Zarita! Mi is megküzdöttünk a szerelmünkért, sok mindenen átmentünk, persze a te helyzeted más, hidd el nekünk is bőven van irigyünk evégett, de nem baj...! Remélem Te is el tudod majd dönteni mit szeretnél és hogyan idővel, szorítok, hogy helyesen és jól dönts!
Üdvözlettel: Orsolya
Legyen nagyon szép napod!
Üdv: Zaríta
Üdvözlettel: Orsolya
A külsején kívül tudsz róla bármit is? Nem. Halván lila fogalmad sincs a jelleméről.
Lehet, h. ha ismernéd, ész nélkül menekülnél előle.
Most olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amilyenekkel a képzeleted felruházta.
Ő a "tökéletes", az ábránd, még a férjed a kőkemény 7köznapi valóság, aki mellett ébredsz minden nap.
Ha "mostanra már megtanultad a leckét", mért ne kockáztatnál meg egy tudatosan megszervezett találkozót?
(Különben még évekig szenveleghetsz magadban a kalitkába zárt madár sanyarú sorsán:))
Pont leírtad mindazt, amit erről az egészről gondolok...- alig ismerem, így van, mégis sok mindent tudok róla. Azzal is tisztában vagyok, hogy kockázata van az ilyen dolgoknak. Mert nem ismerem a jellemét, fogalmam sincs a négy fal között milyen ember is valójában...- pont ez volt az első ok, amiért eddig nem léptem, a másik pedig az, hogy mindketten családban élünk. A múltban követtem el hibát, amit a jelenben már nehéz volna orvosolni. Nem akarom, hogy bárki is szenvedjen a mi "butaságunk" miatt. Az életre bízom a folytatást...
Üdvözlettel: Zarita
Szia Zarita! Hála istennek Én azzal élek aki szívem szerelme és viszont több mint 15 éve, viszont remélem hogy Te is a szerelemre fogsz rátalálni, vagy visszatalálni, mert az igazi mindent elsöprő szerelemhez, boldogsághoz mindenkinek joga van, mert egyszer élünk nem?
Üdvözlettel: Orsolya
Bár a szívem kicsit sajog a fájdalomtól, azért én sem panaszkodhatom. A férjem kivételes ember, sokan irigyelnek miatta.
Mint ahogyan írtad, a szerelemhez és a boldogsághoz mindenkinek joga van...- így igaz!!!
Üdv: Zarita
Lehet, h. ha ismernéd, ész nélkül menekülnél előle.
Most olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amilyenekkel a képzeleted felruházta.
Ő a "tökéletes", az ábránd, még a férjed a kőkemény 7köznapi valóság, aki mellett ébredsz minden nap.
Ha "mostanra már megtanultad a leckét", mért ne kockáztatnál meg egy tudatosan megszervezett találkozót?
(Különben még évekig szenveleghetsz magadban a kalitkába zárt madár sanyarú sorsán:))
Olyan miatt szenvedteted magad, amiről nem tudsz semmit, hisz még csak 2 szót sem váltottál soha azzal a fiúval.
Hogy le tudd magadban zárni, én írnék neki a helyedben egy kedves, baráti levelet, és találkoznék vele.
Mindig az elérhetetlen után vágyódunk, tedd elérhetővé, nem kerül semmibe!
(egy találkozó, néhány szót beszélgettek, ...)
Szia Orsolya! Köszönöm kedves szavaidat, igazán jól esett! Bízom benne, hogy egyszer lesz alkalmam beszélni vele. Talán a sors ad rá lehetőséget...
Neked is sok boldogságot kívánok!
Üdv: Zarita
Üdvözlettel: Orsolya
Szia Zarita! Elolvasva történetedet, brrr lelki gyötrődést éreztem benne bőven, a sors útjai kifürkészhetetlenek, mert nem tudjuk mit miért hoz, de lehet találkoztok még, s együtt lesztek, hiszen nem tudhatjuk igaz?
Remélem egyszer igazán boldog leszel!
Üdvözlettel Orsolya
Neked is sok boldogságot kívánok!
Üdv: Zarita
Remélem egyszer igazán boldog leszel!
Üdvözlettel Orsolya