Feleség - pályamű
Látogatók száma: 145
Pályamű
A feleség szemben ülve a férfival kávézott és újságot olvasott. A férfi maga elé bámulva ült.
-Szeretnék megtanulni jól szeretkezni. -szólt kedvesen a férfi. A nő becsapta az újságot, fölállt és kiment. A férfi továbbra is csak ült maga elé meredve, majd felfigyelt a kávéscsésze különös, rikító zöld színére. Bárgyúan magához húzta a kávéscsészét, és bárgyúan és lassan kiöntötte a kávét az asztalra, a kifolyt kávélöttyel utat húzva maga felé, majd eltérítve az útját görbén, az újság felé. Az újság lustán szívta magába a felé ömlő kávélöttyöt. A betűk eltűntek a tejeskávé hígfos színű áradásában.
A feleség bejött. Feltörölte a kávét, kidobta az újságot és leült. Csend. A férfi felállt.
-Ott maradsz!-szólt rá a nő. A férfi állt tétován, majd leült.
Ekkor hatalmas lángoszlopok futottak végig a konyhán, olyanok, amilyenek az amerikai akciófilmekben szoktak lenni. Egyre több és több láng. Eddig nem vettük észre, hogy a konyhaszekrény polcán van a tévé, nem olyan új fajta, még csavaros gombjai vannak és kis felületű képernyője. Most magától bekapcsolt a nagy lángáradatban, és durva pornófilm jelent meg, rád bízom milyen jelenet, meg hogy milyen pózban. A lényeg, hogy rögtön ki is kapcsolt, mert lelökte egy lángnyaláb. Jah, a nő és a férfi már rég halott, bőrük lassan hámlott a perzselő tűzoszlopokban.
Este az ágynál voltak. A nő az ágyban könyvet olvasott, a férfi az ágy szélén ült és bámult maga elé. Hirtelen érthetetlen megfontolásból kedvesen megcirógatta a nő arcát, vagy puszta kézzel megfojtotta. Rád bízom, melyik.
A cikket írta: kismanó
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: Anonymus
Juj. :):D
Vicces.
Semsey István
Engedtessék meg nekem - belül néha szőke nőnek - (elnézést a szőkéktől!) nem is értettem az egészet. Most ki kivel van? Ja, és Miért?
:((
Black Ice
Funkciók->Cikk módosítás ->szerző neve publikus: NEM
Vicces.