Aranysujtásos nadrág…

Látogatók száma: 146

Emlékszem, amikor kisebb-nagyobb összetűzésekre került sor a földszinti két család között. Én megértettem az asszonyt, de magam is tanácstalan voltam, vagyok… Azt hittem annak már vége.

„Az mégsem járja, hogy a bérlő egyszerűen terjeszkedik” - panaszolta a földszinti lakástulajdonos, aki másodmagával könnyebb helyzetben volt, mint a szomszédja lehetett. Azt belátta, hogy ennyi embernek kicsi a lakás, de nem is nyolc főre tervezték anno és nem is annyival jelentkeztek be…

„A lépcsőház nem arra való, hogy ott szárítsák a ruhákat, ki-be járkáljanak hol egy zokniért, hol egy alsóneműért egy szál törölközőbe csavarva, hiányos öltözékben. Lépten-nyomon beléjük botlik, ha akarja, ha nem. Hol az egyik, hol a másik szalad ki egy szál neglizsében, kissé bizarr ez a látvány, de nem tud mit tenni… vagy

„Ott tárolják az átmenetileg feleslegessé váló tárgyakat, ki tudja mennyi ideig, hozzáférhetetlenné téve az áramszekrényeket., ami köztudottan szabályellenes… Arra ott van a lomtár, ahol el lehet helyezni a kidobásra szánt, vagy átmenetileg szükségtelenné váló, felesleges, csak a helyet foglaló berendezési tárgyakat, lomtalanításig, ha addig nem kél lábra... Igaz, azokat is csak mértékkel, mert a befogadóképessége korlátozott, ennyi lakónak egy tízemeletes házban kevés ez az alapterület, és sok a lom…

„A ruhaszárításra meg?... Hol van már a tizenegyedik emeleten erre a célra kialakított helyiség, ahová néhanapján még ő is vitte a kimosott ruháit… Azóta már valakik azt is befogták tárolónak.”…

Változnak az idők és változunk mi emberek is. Sokan a régiek közül már nincsenek, eltávoztak az élők sorából, üressé, átmeneti szállóvá vált a lakásuk, mint sorstársainak a negyvennégy év alatt állandóan cserélődő bérlők miatt... Az újak nem toleránsak egymással, vagy azért, mert csak albérleti minőségben érdektelenek a ház szokásait, szabályokat illetően, vagy, mert számukra ez csak egy átmeneti megoldás. A régi viszonyok szép lassan eltűnnek és helyettük - érthető módon - sok régi tulajdonos számára nem elfogadható megoldások alakulnak ki a jobb belátás, vagy a kikényszerítés hiánya miatt. Az évente egy-két alkalommal megtartott lakógyűlések sem tudtak változtatni ezen. Ahol a tulajdonosok panaszaikat elmondhatják ugyan, de senki sincs, aki felkarolja, a közös képviselő nélkül maradt ház gondjai orvosolatlanok maradnak. A megsokasodott problémák miatt a képviselőséget senki sem meri elvállalni. Megoldás? Majd az idő.

Beszélgetőtársamra visszakanyarodva, aki sokáig tűrte, kerülve a veszekedést, de sehogy sem tetszett neki, hogy nem tud naponta úgy elmenni otthonról, hogy egy pillantást ne vessen jobbra, a sarokban egyre sokasodó, ottfelejtett, haszontalan tárgyakra, ahol már lassan nincs egy talpalatnyi szabad felület, és ami egy külső szemlélőtől ugyan jól takarva van, de ott lapulnak a kanyarban és ő ezt már egyre nehezebben viseli.

Nem vigaszképp, csak megemlítem, hogy másutt sem jobb a helyzet. Látná csak, mi van a felső szinteken, ahol a lakásajtók mellett tornyosulnak - még, ha átmenetileg is - a le nem vitt szemeteszsákok, és mindenki a másikra vár, hátha, talán, majd ő, hogy az embernek kedve lenne jól odamondogatni:

„Honnan a csudából jöttek maguk?”… Na abból aztán lenne hadd el had, nem kis cirkusz…
Látva, hogy még ezzel sem tudtam igazán enyhíteni a merevségén, lazán előadtam Csokonai Vitéz Mihály „Aranysújtásos nadrág” c. versét, amire végre elmosolyodott.

„Egy hasított púdermantel függ nyakán, csak neglizsé,
Melyen a kis zuckermandel átvirít, mint egy izé.
Nincs pantoffel egyik lábán, s mint a hédervári bábán,
Úgy fityeg rajt’ a ruha”


Fotó: https://pin.it/iijlduutzo3zyd

támogatóink