újabb események régebbi események további események
20:07
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:05
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Tündér módosította a naplóbejegyzését
23:10
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:32
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:10
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
21:42
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

Együtt írt valóság 2010, Feleségek.hu antológia

de elcsendesedtek a madarak. Csak az ágak mozzanatából lehetett tudni, hogy ott vannak a közelben.
Elérték a falu szélét. Itt egy kis tisztás várt rájuk, és a lassan derengő reggel. A nap első sugarai félénken kúsztak a nedves fűszálak közé. Amint kiértek az erdőből, a madarak megálltak, nem követték már őket, s amint az utolsó lakó is kiért az erdőből, újra rázendített a madárcsapat. A vezető hátra pillantott, s tekintete a lányéval találkozott. Szavak nélkül is sokatmondó volt ez a pillantás, mintha csak azt akarta volna vele sugallni, hogy ő győzött, s a madárdalnak annyi mára. A lány leszegte a fejét. Jól tudta ezt. De népük túlélése most az ő kezében volt, és ami rá várt, megtiszteltetésnek számított. Ő volt a kiválasztott. Újholdkor választották ki őt a többi szűz közül. A szertartást minden tavasszal el kellett végezni, a jobb termés reményében. Imádkoztak azért, hogy a Földanya befogadja a magokat, imádkoztak azért, hogy az Égura elegendő esőt bocsásson rájuk, s imádkoztak azért, hogy a termés ezáltal jobb legyen. Átgázoltak a mezőn, aminek a túloldalán újabb erdő várt rájuk.
Ha ismeretlen tévedt ide, könnyen eltévedt, és a halál fia lett ezen helyen, mert ez az erdő sűrű volt, sötét és ingoványos. A talaj a talpuk alatt besüppedt, a ritkás fű nem tartotta stabilan lépteiket, de a vezető jól tudta merre kell menniük, hogy ne süllyedjenek el. Fürkésző szemmel nézte a kijelöletlen ösvényt addig a helyig, amíg meg nem érkeztek. A lány tudta hová mennek. Szíve egyre hevesebben kezdett verni, keze kissé remegett, ahogy imára összekulcsolva tartotta maga előtt. Azóta suttogta az imákat, mióta maguk mögött hagyták az erdőt, s az ingovány birodalmába léptek. Szemében riadalom látszott, mint az űzött vadéban, akit sarokba szorítottak. Úgy is érezte magát. De már nem volt visszaút. Sosem volt visszaút.
Néhány kidőlt fa jelezte, hogy lassan elérik úti céljukat. Hatalmas mocsaras vidék nyílt meg előttük.
Zöldes-barna vize átláthatatlan volt. Felszíne fölött pára felhők gomolyogtak vészjóslóan. A bot felemelkedett. Megálltak.
A vezető megfordult, ránézett a lányra. „Hát itt az idő!” - suhant át a hajadon agyán. Az öreg fénytelen hideg kék szemében hálaszerű fény villant meg- egészen más pillantás volt ez, mint az előző - szája szegletében mintha mosoly suhant volna át egy pillanatra. Még sosem nézte meg ennyire az öreget. De most alkalma volt rá, hisz itt állt tőle alig egy karnyújtásnyira. Ritkás ősz haját, meglebbentette a szellő, homlokán és arcán ráncok százai jelezték, bölcs ember a vezetőjük, hisz a bölcsesség az években, az évek pedig a ráncokban mutatkoznak meg. Keze vékony volt, csontos,újai erősen fogták a botot, szinte kifehéredtek a végei. Szikár alakját elfedte a hosszú fehér - fekete köpeny, ami nyakától a földig beburkolta. Az öreg leszúrta a botját maga mellé, miközben az emberek lassan a mocsár köré gyűltek, és kántálni kezdtek. Az egyre erősödő dallam egységgé vált, ott körözött felettük, köztük, majd már olyannyira felerősödött, hogy csontjukig hatolt. Az emberek megfogták egymás kezét, úgy dúdolták a dallamot, szemüket az égre vetették, majd a földre. Összefűzött kezüket felemelték, majd le, lábukkal közben egyet majd többet toppantottak. Ezt a táncot járták, miközben dúdoltak, csak dúdoltak vég nélkül. A lány anyja most gyermekéhez lépett. Nyakából levett egy láncot, melynek a végén egy medálion csüngött. A lánc maga bőrből készült, de a medál csontból. Kerek medálionba egy ábrát vésett a készítője, két összefonódó V betűt.
A termékenység ősi szimbóluma volt ez. Az asszony ajkához emelte, majd a lány kezébe helyezte. A lány összecsukta a tenyerét, mintegy magába fogadva azt, majd bátorságot erőltetett magára, és az öregre nézett. Az hosszú sötétbarna leple alá nyúlt, kis fiolát vett elő. Kinyitotta, s a lány ajkához emelte. Az engedelmesen kortyolt belőle. Minden korty égette a torkát, mintha tüzet nyelt volna. Amint kiitta a fiola tartalmát, két férfi lépett elő. Az apja és az idősebbik fivére. Kötelet hoztak, mellyel összekötözték

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: