- Késő délután megyünk - mondta Zümzüm. (Körülbelül a negyed csapatot tudta meggyőzni, a többiek Züzzenettel maradtak odakint.) Aztán be fogunk bújni az ágy alá és este amikor alszanak, akkor támadunk - magyarázta a csapatának. Vegyétek magatokhoz a gázálarcokat és a hangtompítókat - mondata még utoljára és előreröpült.

Beröpültek.
Minden a terv szerint alakult. A riasztók még ki voltak kapcsolva. Az emberek TV-ztek. Ők simán beértek a hálószobába az ágy alá.
- Mindenki maradjon csendbe. Készítsétek elő a védőfelszereléseiteket! Most estig várunk!

- Mi ez??? - suttogta a Zürge Zümzüm fülébe. Mi ez a hang odakint?
- Nem tudom, de nagyon hangos. (Zümzüm kilesett az ablakon és egy nagyon nagy szúnyogot látott elrepülni, ami ködszerű port szórt szét odakint.) Valami óriásszúnyog - suttogta vissza. (Zümzüm remegett, nem tudta mi történik kint, de rossz érzései voltak.)
- Mi lesz a többiekkel? - folyamatosan ez járt a fejében, de a feladat miatt és az ő csapata miatt koncentrálnia kellett.

Sötétedésig vártak.
Amikor minden elcsendesült és az illatok már annyira bántották az orrukat, hogy nem bírtak tovább magukkal, Zümzüm kiadta a parancsot.
- Támadás! A csapat egyik fele a nullásra csapjon le, az ínyencek meg mehetnek az AB-s felé.

>
A reggel már a lyukon kívül érte őket. Mindenki hiánytalanul megvolt.
- Ezt holnap is megismételhetjük - mondta az egyik legkiesebb szúnyog, aki akár a lyuk mellett is be-, és kifért volna.

Röpültek a többiek irányába. A tábor felől nem jött semmi hang.
- Ezek alszanak már ilyenkor? - gondolkodott magában Zümzüm.
Irtó nagy csend volt, nem hallatszott az őrszúnyog zümmögése sem. Zümzüm aggódva vezette társait.

>
A táborban mindenki halott volt.
Züzzenet csapata és a felnőtt szúnyogok egymás hegyén-hátán leirtva hevertek. Zümzüm és többiek nem értették mi történhetett. Hiszen ők voltak bent, amazok a biztonságos kinti levegőn és mégis mindenki halott közülük. A döbbenet szúnyogszárnnyal fogható volt. Csak Zümzüm tudott megszólalni.
- Taposs csapást és követnek. (Szünetet tartott, mert a torkában dobogott a szíve.) Akik meg nem, azok most itt maradtak, a csapás túloldalán.

Írta: Pinokkió