A hosszú csarnok egyik kirakata előtt áll.

A puszta gondolatra, hogy perceken belül találkozni fogok ezzel a férfival, valamiféle izgalom járta át szinte az egész testemet. Már megint azok a vágyak! Egy pillantással végigmérjük egymást, mindketten érezzük, ugyanazért vagyunk itt. Vizslatjuk egymást. Az első benyomás nekem kellemesre sikeredett. Az a kis zavartság, amit szinte mind a ketten éreztünk, a következő pillanatban már oldódni látszik, mert tudjuk, hogy ez természetes egy ilyen alkalommal.

A hosszú kivilágított, cifra kirakatok között egyenesen haladunk a cél felé. A férfi a már jó előre kiválasztott helyes, nem kicsi, nyitott „kávézóba” vezet, de a hely kiválasztás lehetőségét nekem engedi át. És én élvezettel nézek körül, szemem szokja a látványt, a félhomály, a zsongás, a jóleső meleg, a halk zene rádöbbent arra, hol is vagyok tulajdonképpen, olyan természetesen mozgok, mintha mindig is ilyen kávézókban múlattam volna az időm.

Amikor végre ráérősen kiválasztottam, közel a tekepályához ismerkedésünk helyszínét, olyan jóleső érzéssel foglaltam helyet és az elkövetkezendő pár órában, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, megismerkedtünk egymással. Élvezettel kortyolgatom a forró csokoládét, a hozzá rendelt vodkát és koccintottunk a megismerkedésünkre, és közben arra gondolok, nem is lenne olyan távol tőlem ez az eddig ismeretlen, vagy már oly régen volt élvezet. A kellemes hely, a zsongás, ami körülvesz, a meleg levettette pulóverem egyikét, és láttatta nőiességem egy kis részletét, és én tudtam, éreztem, hogy ez a férfinak tetszik.

***
VII.

Minden idegszálával a következő pillanatra koncentrál. Rá akar hangolódni, eleget várt. Nyugodtnak akar látszani, pedig nem az. Hamarosan befészkeli majd magát a férfi ölébe. Egyszemélyes matracát megosztja vele, aki tegnap még nem volt. Most viszont itt van. Nagyon is... Már várja… Szándékosan húzza az időt. ….. Még elszív egy cigarettát.
Sötét van a szobában, de tudja nem aludni fog most. Nagyon is ébren akar maradni, pedig késő van már. A pillanat itt van. Perceken belül el fog dőlni, hogy akarják-e egymást és miért is ne akarnák, hiszen azért vannak itt. Tudja, hiszi, ugyanazt akarják mindketten már régóta. Most nem látni akar a sötétben. Csak érezni akarja a sötétet még egy kis ideig. Kitolva kissé az időt. Felkapcsolja a kis hangulatlámpát, amelynek fényében oly sokszor elképzelte, milyen lesz egyszer valakivel szeretkezni azon a bizonyos matracon.

A férfi most az ágyában fekszik és őt várja. Egyelőre csak nézi, amint lassan kihámozza magát a sok ruhából, amit olyan gondossággal válogatott össze csak erre az egy alkalomra. Ennek is célja van. Nem akarja, hogy hamar elmúljon a varázs. Egyedül teszi mindezt. Így szokta. Csak egy kis ruhadarabot hagyva magán, azt a kis fehér bugyit, amit csak erre az alkalomra vásárolt….Csend van…. A másik szobában is visszafogottan suttognak, mégis hallja.… De most ez sem számít. Ők is érzik, tudják, most ezt kell tenniük… Nem akarják megzavarni a pillanatot… Ne is tegyék…Ez most az övék. Csak az övék.

- Gyere! – mondta a férfi alig hallható, rekedtes hangján, és kinyújtotta felé a kezét.
Erre várt. Szorított magának egy kis helyet a férfi mellett és szorosan hozzásimult. Apró, pici puszikat nyomott az arcára, lassan, nagyon lassan tette, szándékosan húzva az időt,