Kérdezd a férfit

Van férjem, két gyermekem, sportos intelligens nő vagyok. 10 éve együtt- Férjem nyugodt tökéletes ember, jó apa gondoskodó figyelmes s szeret, tényleg tökéletes. Én 2 éve visszamentem dolgozni, s kb 1,5 év után viszonyom lett a főnökömmel , aki mellesleg egy régi barátnőm férje, s nem mellékesen a férjem is ismeri. A régi barinővel már nem tartottuk nagyon a kapcsolatot, férjét nem ismertem annyira, inkább barinőmet. Lassan kezdődött, ő nyitott, én meg egyszer csak elcsábultam. Jól esett az elismerés, hogy "jó " nő vagyok. Szép lassan azt vettem észre, hogy megszeretem túlságosan is. Hiányzott az érzés a szerelem. Szeretem a férjem, de már rég nem szerelem. Hiányzik a szenvedély, vágy, kívánás is. Persze tudom, hogy ennyi idő után ez teljesen normális, s kvázi minden kapcsolat ide jut, s én szerencsés vagyok, hisz nem vagyok elhanyagolva, mégis hiányzik ez a fokú érzelem. Lehet ez kor függő (34 vagyok), lehet 40 évesen már másképp gondolnám. Férjem előtt is viszonylag sok kapcsolatom volt, tehát még ezt sem mondhatom hogy nem volt s ezért vágyok erre. Mindenesetre a főnökkel megkapom a szenvedélyt a bókokat minden téren, neki nemrég született gyermeke. Mióta velem "van" azóta, a feleségétől eltávolodott, nem szexel, már előtte is komoly gondjaik voltak, most meg pláne. Barátnő persze sírt nekem, iszonyat érzés-de valahogy abszurd de tudok tárgyilagos maradni, mintha nem is ugyanarról a férjről beszélnénk. Érdekes döbbenet magamnak is. Segítem, sajnálom őt, meghallgatom örömet okozok neki. Közben meg a férje után vágyakozom. Persze mikor beszélünk nem jut eszembe ez. Szóval nyár óta tart a románc, általában neki nehezebb elszabadulni otthonról, így hozzá alkalmazkodtam. Aztán azt vettem észre hogy én egyre többet szeretném őt. Nyilván ezt ő is érezte. Aztán történt egy dolog. Együtt voltunk egy pénteki napon, szombaton elment szórakozni a barátaival, s hétfőn megtudtam egy közös baráttól, hogy bizony volt ott egy lányka aki tetszett neki. Őszintén megkérdeztem, hogy meddig ment volna el, s ő őszintén megmondta(mondjuk sokadik kérdésre) hogy részéről bármeddig. Mikor ezt kimondta, nagyon fájt. Tudtam, hogy nem várhatom el a hűségét, hisz mindketten házasok vagyunk, mégis nagyon fájt, hogy egyenranguként kezel egy kis ribivel. Értékesebbnek tartom magam ennél, s pláne azért mert én megválogatom kivel fekszem le(vele csaltam meg először a férjem), nem úgy működik, hogy akit sodor a sors azzal- Nyilván a férfiak másképp működnek, a nők meg érzelmi alapon. Szal fájt, annyira fájt s annyira megdöbbentett, hogy tudtam lépnem kell. Így meghoztam egy döntést, hogy "elhagyom" őt. S tudatosan leépítem. Ez egy hónapja van. Ő nagyon nehezen fogadta döntésem, sírt, s bizonygatta, hogy de az a lány nem jelent semmit bla bla. De nem az a lány a lényeg hanem a tudat, hogy ő bárkire nyitott mellettem, a tudat és az érzés, hogy ez nekem fáj, s tőle nem várhatok el kötöttséget hisz ő pont ettől menekül. Így mondtam neki, hogy éljen, pezsegjen az élete, hogy ha ő ezt keresi, de már nem tudok segétkezni benne. Utoljára megcsókolt, azt hittem elolvadok, aztán elválltunk. Elutaztam, nemrég tértem haza Persze a férjemmel kettesben, hogy helyrehozzam a kapcsolatunkat. Elég jól sikerült, aztán belevetettem magam a melóba. Persze első gondolatom az volt ott hagyom a munkám, de aztán rájöttem hogy szeretem amit csinálok. Így megpróbáltam "távol" maradni tőle, szakmáról beszélni csak. Ő sokszor tett közeledő megjegyzéseket, de valójában olyan nagyon nem. Szavakkal bókolt közeledett tetteiben nem nyilvánult meg semmi. Most vagy azért mert tiszteletben tartotta a döntést, vagy azért mert tényleg nincs benne semmi. Ja mert azt elfelejtettem mondani, hogy azt mondta anno hogy nem szerelmes belém. Szal, rájöttem, hogy ő nagyon jól bánik a szavakkal, mint nő nekem nagyon jól esnek még akkor is ha tudom az eszemmel hogy nincs mögötte semmi. De a tetteivel nem nagyon támasztotta őket alá. S ez mindent elárul. Mondjuk nehéz is ha férjnél feleségnél vagyunk, de azt gondolom több jelet is adhatott volna. Tegnap először ültünk le beszélni. Érezhető volt hogy forr a levegő s nagy önuralom kell mindkettőnknek hogy nem esünk a másiknak. HA rajta múlt volna biztos hogy nyit, de elégé lezártam a kapukat (legalábbis ezt mutattam). Sajnos rohannunk kellett mindkettőnknek de nyitva maradt a beszélgetés. De ezeket mondta: ő nem gondolta hogy minket kapcsolatnak kell kezelni, s nem azért mert nem tudta volna, hanem nem gondolta- ami nekem annyit jelent, hogy: jól érzem veled magam, nem vagyok elkötelezve szórakozok, jó veled az ágyban, s én döntöm el mikor teszem azt. S még ezeket mondta, kérdezte, én nem voltam szomorú az elmúlt egy hónapban? Ő szomorú volt, sokat gondolkozott hogy sokkal többet tudott volna adni, s hiányzom neki, s reméli hogy még lesz közünk egymáshoz. S köztünk nem lesz barátság mert annyira komoly a vonzódás egymáshoz, hogy ezt nem tudjuk előbb utóbb kordában tartani. S abszurd helyzetbe vagyunk hisz nekem szerető férjem van két gyermek, neki feleség akihez nem vonzódik már, de elhagyni nem akarja mert még vár hogy hátha változik, s a kisbabája. S hogy az anyja is két nős férfival kefélt gyerekkorában s lehet onnan jön neki ez a norma, nem tudja. Nekem ez az egész megint csak üres beszéd. Sztem ő csak használni s szórakozni akar, még ha nem tudatosan is, csak azért mert jól érzi magát velem, minden téren. de elköteleződni senki fele nem akar, s nem akar elvárásoknak megfelelni, de bántani nem akar. S én fogadjam el. ERgo erről győzködött, hogy neki ez csak így fog menni, de nem akar elveszíteni-legalábbis ez jött le nekem (s nagyon az hogy megválogatja a szavait, nehogy olyat mondjon amivel elrémiszt de őszinte szagú) konfliktuskerülő ember, nem szeret megbántani másokat s ezért ferdít néha, én mindig azt kértem ne hülyítsen inkább fájon csak legyen őszinte, ő azt mondja próbál, de sokszor még mindig nem érzem igazán. Ti mit gondoltok? Férfiak vagytok, ha nemis voltatok ilyen szituban hasonlóban talán. Érdekel, hogy látjátok, mi lehet benne. Jól látom a helyzetet? Persze magamnak is felteszem a kérdést, meddig csinálnám, hisz én is jól érzem magam vele.....de így hogy azt a fájdalmat nem tudom(nem is akarom) elviselni, így inkább kilépek- ami bazi nehéz persze. S igyekszem férjem s családom fele visszafordulni, hisz értékesek a számomra nagyon. Bízom benne, hogy jól látom helyzetemet.