újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Gondolatok a vezércikkről

2014. augusztus 31.

Vissza a naplóhoz

A vezércikk szóról nekem mindig az újságok első oldalán megjelenő kiemelt betűtípussal szedett, főként politikai vagy társadalmi témákkal foglalkozó, vitaindító, vagy éppen vitákat lezáró - általában a főszerkesztő által megírt - pár hasáb jut eszembe. Bocsánatot kérek érte, de én ezeket általában nem olvastam. Jellemzően az adott vezető politikai réteg szája íze szerint került megírásra, nélkülözte az objektivitás alapelemeit. Aki finanszírozta a lapot annak kellett tetszenie. A ma világa sem más. Nem akarok vitát gerjeszteni, de létezik ma független újságírás?
No, de én nem a zsurnalizmussal foglalkozó eszmefuttatást akarok elétek tenni, amit egy hétig unhattok. Akkor, hogy kerül a "csizma az asztalra"? Tündér kért fel egy vezércikk megírására. Most semmi történelmi, vagy éppen politikai esemény nem kér méltatást, vagy kritikát. Akkor miről írjak? Írjam meg, hogy Izrael megvédi a hazáját egy terror szervezet ellen? Nem jó. A Hamasz nagyon ügyesen tálalja az általa védőfelszerelésként használt civilek hulláit, elárasztva velük a világot a ma már korlátlan technikai lehetőségek révén. Még a normális embereket is meginognak látván a véres képeket, az antiszemiták meg ünnepelnek. Tehát ez nem lenne jó. Keresni kellene valami olyat ami az emberiséggel foglalkozik, valami olyat ami mindenki "épülésére" szolgálna, megmutatni milyen okosakat tudok mondani, megmutatni milyen bölcs vagyok, megmutatni, hogy felülemelkedek a hétköznapok unalmas, sivár szokványságán és birtokolom a bölcsek kövét - én aztán tudnám a világot is kormányozni, én vagyok II. Igazságos Mátyás (no nem Rákosi), én vagyok Napóleon de persze T-34-esekkel a hátam mögött, Grippenekkel a fejem fölött. Sőt, bizonyítanám, hogy én lennék kies hazánknak az igazán megfelelő miniszterelnöke. Az elvei mellett kitartó (csuhások takarodj után pápai audencia), a tisztakezű (mert minek is lopni ha a protokol keretében minden kívánságom államköltségen ki van elégítve a családommal együtt), a hazájáért meghaló államférfi (úgyis meghalok, miért ne lehetne beilleszteni az eseményt a történelembe?). Hát - ettől rossz ízű lett a szám. Akkor mi legyen a téma? Talán a férfi-nő kapcsolat? Fedhetetlen erkölcsi szintemről számoljak be? Ez se jó. Egyrészt nem vagyok fedhetetlen erkölcsileg, mert bizony a szép nők be tudnak indítani és a hűség fogalmát könnyen felejtem egy-két órára, vagy napra, másrészt azt sem tudom, hogy a férfi vagy a nő szemszögéből írjak-e. A fiatalabb vagy idősebb korosztály érzéseit, gondjait, örömeit közvetítsem? Vegyem elő évtizedekkel ezelőtti önmagam és írjak a véget nem érő éjszakákról, vagy arról ami a minap is volt, hogy éjfélkor már morogva löktem el magamtól (nem nagy előzmények után), hogy hagyjon aludni. Írjak egy fiatal nő világáról, aki keresi a partnerét és próbák során állapodik meg valaki mellett, vagy írjak egy idősebb nőről aki negyven évig szolgálta az urát, soha nem ismerte meg az érzelmi kötődést, soha nem kapott lehetőséget a kielégülésre és inkább hajnalig házimunkázott, csak ne kelljen a férje alá feküdnie, de meg sem fordult a fejében más férfi - mert így nevelték, így tudta erkölcsösnek a létezését. Mondjam el, hogy hatvan fölött "bolondult" meg és válogatás nélkül feküdt mindenki alá, akitől szép szót remélt. Beszéljek arról, hogy ma már undorodik attól amit tett? És ha neki volt igaza? A hímsovinizmus mondatja velem, hogy más a téma egy férfinál és más egy nőnél? Írjak az öregkori szexről, amikor egy potencia-problémákkal küszködő férfi a női anatómia szaktudora lesz és a női nemi szerv minden négyzet-ezredmilliméterét ismeri? és ezzel marad valahogy a képben, mivel az érszűkület a legfájóbb módon bántja. Nem jó. Ítéljem el a nőket, mert ők is keresik a jót, az izgalmasat, a kielégülést?
Legyen a témám a vallás? Jó téma. A biblia mese, Jézus egy "őrült" férfi volt - de férfi volt aki csinált egy Sára nevű lánykát (a Vatikán törölte őt a létezésből - vagy se). Nagyon jó téma. Hetekig szidnának érte és hát a negatív reklám is reklám. Forogna a nevem. Majdnem el is kezdtem ezt, de aztán eszembe jutottak azok az arcok, szemek, imára kulcsolódó kezek amiket a Szent-Sír templomában láttam Jeruzsálemben. Átéltem újra amikor ahhoz a kőlaphoz térdeltem amire Jézust kiterítették. Eszembe jutott a Via Dolorosa hosszú útja - és nem írtam a témában. Írjak az életről-halálról? Lerágott csont. Írjak a túlvilágról? Csak a pokolról vannak elképzeléseim, az meg nem éppen jó reklám a halálhoz. Írjak a reinkarnációról? Lehet csak én hiszek benne, más nevet rajta.
Szóval szinte semmi komoly téma nem jutott eszembe.
Tudjátok miről szeretnék én írni? A hétköznapjainkról, a nyűgös ébredéseinkről, a megfáradt estéinkről, a jól-rosszul teljesített éjszakáinkról, az apró örömeinkről, könnyező bajainkról. Node kit érdekel ez? Melyik lap tenné vezércikkbe azt, hogy én leírom milyen magányosnak lenni, milyen jó a "kezed" megfogni, milyen csoda amikor meztelenre vetkőzöl NEKEM, milyen érzés hinni benned és szeretni.
És milyen jó szeretve lenni.

Node kit érdekel ez?...Senkit...így nem lesz vezércikk.

- Tiszai Pé Imre -



A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

Szia Imre!
Összességében, hogy nem írtál "semmiről", mégis megkapargattad a gondolatok háta közepét, és akinek ez nem volt elég, annak eszébe jut Putyin, a saját fiatalkora, hódításai vagy épp behódolásai, netán csak a napi dolgokon túlra gondol, a te gondolattalanságod kapcsán...
Nekem elindult az agyam... köszi!
Üdv,
Pí.
Elnézést kérek, de alig voltam a gépnél és most "net-mentes" lesz a világom szombatig. Köszönöm, hogy foglalkoztok az írásaimmal. Szombaton válaszolok mindenkinek.

Puszi.
Kedves Imre!
Gondolod,hogy a hétköznapi emberek hétköznapi gondjai,örömei nem érdekelnek bennünket?Hiszen Mi vagyunk,a nyűglődéseinkkel,a sok hétfő reggellel(amikor alig bírunk kikecmeregni az ágyból),a minket foglalkoztató kérdésekkel,hogy jövünk ki a kis pénzünkből miután a rezsit kifizettük stb.Írj csak ezekről,rólunk,nekünk!Egész jó vezércikk kerekedett végül.
Üdv Anyu
Kedves Imre!
A napilapokat mindig a végén kezdtem el olvasni, mert amikor kisgyerek voltam, vasárnaponként az utolsó oldalon volt a mese, melyet Apukám felolvastatott velem vasárnap délután, s hogy megjegyezze a történetet, utána elmondatta velem, mit is olvastam. Ez akkoriban másodikos elemistaként természetes dolog volt, mára a szövegértés érettségi tétellé lépett elő.
Vezércikked számomra a bőség zavaráról szólt, feldobtál sok és sokféle témát, mintegy dilemmát, vajh' miből is kellene írnod, de az olvasó tudta, hogy ez már maga a vezércikk.
Erre mondják, hogy ügyes húzás! Gratulálok!

Üdv: Yolla
Kedves Imre!

Ha engem kérdezel, nagyon jó volt ennyi téma lehetőség felvetése közben elcsípni egy-egy mondatodat, amivel itt általában találkozni szoktunk... magam egyébként szeretem a családregényeket, a hétköznapi csetléseinket, botlásainkat... van benne részem elég, de olyan jó, ha másokat olvasva rájövök, nem vagyok ezzel egyedül. Szóval nekem nagyon tetszik ez a "nem tudom miről is írjak" dilemmád és lám vezércikk kerekedett belőle, ami nem is rossz! Bármiről is írsz, szívesen olvasunk... :-))

Puszi,
Éva
Kedves Imre!
Az én szemszögemből nézve tévedsz. Egyszerű "kisemberek" vagyunk, hétköznapi gondjainkkal, bajainkkal, apró örömökkel.Engem érdekelnek sorstársaim gondolatai, a velük történt események.Mert közülük való vagyok..Könyörgöm, mit kezdjek én már a Hamesszal, Napóleonnal, vagy hogy ne menjek messze, azzal, hogy melyik politikus hol nyaralt és mennyiért, vagy hogy a celebek mi mindent megtesznek, hogy üres fejjel, de duzzadó keblekkel felhívják magukra a figyelmet..
Engem mindezeknél jobban érdekel, hogy Béla, a tisztes családapa -miután kifizette a rezsit és a hiteleket, hogyan tud megélni. Hátha kapnánk tanácsot tőle, esetleg mi adhatnánk. Vagy az életben tébláboló Dani miért szedi a drogokat, mi késztette erre?Boldog vagyok akkor, ha arról olvasok, hogy legyen fiatal vagy öreg, megtalálta élete párját és ha nehezen is, de szeretetben élnek.
Sorolhatnám tovább, nem hiszem, hogy egyedül vagyok az érzéseimmel.
Szóval nyugodtan írjál nekünk,-rólunk.!
És ha nem lesz belőle vezércikk, no bumm, de olvastam egy jót!

Údv. Ilona
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: