Boris ángyi bölcsessége
2015. március 1.
Kolláth Károly negyvenéves, jóképű fiatalember, foglalkozását tekintve minisztériumi főosztályvezető, bizony nagyon elfoglalt ember, olyannyira, hogy napi tizenkét, tizennégy órát dolgozik, rendszeresen kimerülten tér haza a munkából, és magánélete gyakorlatilag az étkezésre, a fürdésre és az alvásra korlátozódik.
- Karcsikám, olyan nyúzott vagy! Ideje lenne néhány napra elutazni, kiugrani a mókuskerékből, mert tudom, hogy hiába fontos, amit csinálsz, számunkra te vagy a fontos!
Edina az utóbbi időben sokat aggódik férje miatt, hiszen szegény Karcsi reggel hétkor indul munkába és este kilenc előtt ritkán ér haza. Hároméves kisfiuk, a házassági évfordulójukon, amikor a közös ünnepi vacsorára kivételesen időben hazaér a férje, odaszalad hozzá, megrángatja a nadrágját, felnéz rá és megkérdezi:
- Te vagy az apukám?
Karcsi először azt hiszi, hogy ez egy rossz tréfa, de belenéz Nándika tiszta, mélykék szemébe, és elszégyelli magát, majd felkapja kisfiát, magasba emeli, és látja, hogy milyen boldog gyermeke, végre foglalkozik vele az édesapja.
- Szombaton kocsiba ülünk és meglátogatjuk Boris ángyit – közli Edinával vacsora közben -, kérlek, hívd fel az öregasszonyt, hogy tudjon az érkezésünkről.
Boris ángyi apósa egyetlen élő rokona, a bátyja özvegye, aki hetvenhat évesen is kertet művel, állatokat tart és kardos, kemény asszony. Semmi kedve Edinának a látogatáshoz, de nem akar ellentmondani férjének, ha Boris ángyihoz mennek, az is jobb, mintha egész hétvégén ismét a laptopja előtt ülne, száműzve őket Nándival a lakáson kívülre, hogy zavartalanul dolgozhasson. Kifogyott az ötletekből, hová vihetné a hároméves gyereket, hiszen valamennyi számára érdekes látnivalón túl vannak, a bábszínház sem köti le, az Állatkertet pedig jobban ismeri, mint a saját tenyerét, a játszóházakat is unja, hasonlóképpen unatkozik anyja barátnőinél, akiket már szintén sorra látogattak.
- Jó, hogy jöttök, gyerekek, legalább bevisztek kocsival a városba, vennem kell vetőmagokat és műtrágyát, az nem merem másra bízni! – reagál az öregasszony Edina bejelentésére.
Nándika nem emlékszik Boris ángyira, őt csak a várható utazás izgatja, és esténként válogatja a játékait, hogy melyiket vigye magával, végül a dömper és félfülű nyuszi mellett dönt, mert az előzőbe bele is ülhet, ha elfárad és húzhatja az anyja, a másik nélkül meg nem tud elaludni. Vinné még a mozdonyt is, a nagydoboz építő kockát, a félig leeresztett léggömböt, csakhogy azokat szombat reggelre elpakolja a Láthatatlan Manó, aki rendszerint segít anyának elrendezni azt, amit a kisfiú nem akar elfogadni, pedig eddig csak anya rajzán látta a furcsa kis figurát.
Szombat reggel megissza a kakaóját, és máris indulna, de szülei kényelmesen reggeliznek, utána anya még elmosogat, mialatt apa nagy dobozokkal megpakolja a kocsi csomagterét, csak azt nem tudja pontosan, mi van azokban. A dömpernek alig jut hely, inkább a mellette lévő hátsó ülésre kerül, az egyfülűvel együtt.
Kényelmes a gyerekülés, jól látja a mellettük futó tájat. Éhes lesz, anyától kap egy fél kiflit, azt elmajszolja és elalszik.
Jól vezet Karcsi, dinamikus az autó, gyorsan haladnak. Gondolatai mégis a munkán járnak, lehet, hogy el sem kellett volna indulni, agyalhatna két napot a civil szervezetek és az alapítványok jótékonysági munkájának kudarcán. Hiába adnak vetőmagot, napos csirkét és kacsát a vidéken élő szegény családoknak, ha nem ellenőrzik azok felhasználását és megtartását, mert az emberek csak sírni tudnak, bezzeg a munka meg nem kell nekik, inkább eladják az adományokat, az árát meg elisszák. Hogyan lehet akkor segíteni valakin, ha az illető nem akar változtatni saját sorsán?
- Elgondolkodtál, Karcsikám! Hol jár az eszed?
- Semmi baj, Edina, csak eszembe jutott, mit kell megcsinálnom, vasárnap este.
Sok pénzért készíttetett négy különböző tanulmány áll a rendelkezésére, amelyek más-más megközelítésből foglalkoznak a témával, és ugyannyi féle következtetésre jutnak, így nem csoda, hogy beosztottjai képtelenek autentikus véleményt kialakítani a problémáról, a megoldására pedig még ötlet szinten sem tudnak javaslatot tenni. Az államtitkár úr világosan meghúzza a határvonalat, meddig mehetnek. Vagy beáll a sorba, vagy repül. A fenébe is, ehhez nem kell diploma, nem kettő, de egy sem! Csak a józan parasztész, a jó szándék és a pénz hiányzik! A jótékonykodás olyan, mint fájdalomcsillapító a perforált vakbélre! Bármennyit adhatsz belőle a betegnek, műtét nélkül előbb-utóbb meghal! Márpedig itt a műtét szóba sem jöhet! Az túl drága, másra kell a pénz.
Lassítani kell, errefelé nagyon rossz az országút, széttörik rajta a kocsi. A jó hír, hogy közel járnak a háromezer-ötszáz lelket számláló faluhoz.
Boris ángyi a legelső házban lakik, gyerekkora óta, és visszaszerezte a telek végében lévő háromhektáros szántóföldet is, aminek sok értelme nincs, gondolja Karcsi, hiszen az öregasszony már úgysem tudja megművelni, megműveltetni meg biztos nincs elég pénze.
- Nézd, Edus, megtáltosodott Boris ángyi!
- Hát, mit mondjak! Én is úgy látom!
A szántóföldön tizenkét kijelölt parcellában már bújnak ki a növények, a házhoz tartozó telken meg két nagy fóliasátor terpeszkedik, abban is zöldellnek a növények.
Nyitva a kapu, fekete puli szalad eléjük és éktelen ugatásba kezd.
- Ne, te ne, hallgass Bojtorján, vendégek jönnek! – kiált rá Boris ángyi és maga is előkerül, szürke parkelt ruhában, fehér kötényben, hóna alatt egy tál frissen sült pogácsával. – Szervusztok, gyertek csak, most vettem ki a kemencéből a pogácsát, egy fél óra múlva megsül a rétes is.
Nándika majdnem elsírja magát a magas, vaskos, mély hangú asszonyt látván, hiába húzza maga után a dömpert, amiben ott fekszik a félfülű nyúl is, számára idegen itt minden, a nagy ház, a kutya, a virágoskertben pompázó tulipánok, a gazdasági udvaron grasszáló kétlábúak, tyúkok, kacsák, pulykák, és az ólak felől is furcsa hangok hallatszanak. Szerencsére felkapja az apja, így már bátrabban néz körbe. A vastag hangú néni megmutatja az állatokat és kiderül, hogy az ólban aranyos rózsaszín kismalacok vannak, csak az anyukájuk hatalmas és félti őket, de nagyon.
Tepsiben sült oldalas, tavaly eltett szilvalekvár és málna várja a vendégeket. Itt muszáj tízóraizni, mert aki utazik, az megéhezik, mondja Boris ángyi, akivel Nándika is gyorsan megbarátkozik, amint kezébe nyomja a kettévágott meleg pogácsát, amit megkent valami fekete kenőccsel.
- Kóstold meg, kisfiam, szilvalekváros, nagyon finom!
Tényleg az, ízlik a gyereknek, nem is figyeli a felnőtteket, inkább kér még egy adagot, s kimegy a kertbe, hátha a puli is szereti, megfelezi vele. Bojtorján csóválja a farkát, tudja, hogy gyerekkel van dolga, akit óvni kell, hiszen alig nagyobb nála. Gyorsan képen nyalja a kisfiút, vigyorog is hozzá, csóválja a farkát, majd látva, hogy megszeppen Nándika, lehasal előtte, fejét a mellső lábaira hajtja, s úgy figyeli a gyereket. Ám a lekváros pogácsa nem kell neki, a szimatja azt mondja, hogy sült hús is készült, annak csontjára spórol.
Edina nem tud betelni a langyosra hűlt sült oldalassal, kettőt gyorsan megeszik, addig se lát, se hall.
- Jézusom, hol a gyerek?! – sikoltja, de Boris ángyi leinti.
- Ne izgulj, lekváros pogácsával eteti Bojtorjánt. Nem lesz semmi baja, okos a kutyám, szereti a gyerekeket.
Karcsi is úgy falatozik, mintha egy hete éhezne.
- Lakjatok jól, gyerekek, mert későn lesz ebéd. Be kell mennem a városba, Karcsival elmegyünk, jó három óra múlva itt leszünk. Vetőmagot, meg műtrágyát kell vennem. Gondolom, láttátok, hogy milyen a kert és a szántó. Gondoltam egy nagyot, összefogtam a munkanélküliekkel, itt ez a nagy telek, meg a föld, én már nem tudom megművelni, de iránytani még tudom a munkákat. Tizenkét család dolgozik a kezem alatt, amit megtermelünk, azt eladjuk a városi piacon, meg jut belőle nekünk is a konyhára. Tudjátok, kaptak vetőmagot, meg lábas jószágokat, de a földműveléshez nem értenek, a jószágnak meg nem tudnak miből eledelt venni, még sokszor maguknak sem! Ahhoz, hogy boldoguljanak, segítség kell, de ezzel nem törődik senki! Még az a jó, hogy én ráérek, se kutyám, se macskám, megreszkírozom a dolgot! Szóval, hat magyar és hat cigány családdal szövetkeztem. Képzeljétek, a polgármester gyámság alá akart helyeztetni, hogy megbolondultam! Még az a jó, hogy a jegyző úr nem engedte! Na, Karcsikám, ha jól laktál, menjünk. Edina, vedd ki a kemencéből a rétest! Hanem nehogy felborítsd a kaszrolyt, abban fő a csülkös bableves, kész lesz, mire hazaérünk. Ja, igen, fél óra múlva jön a szomszédasszonyom, meg Aranka, hogy kigyomlálják a fóliasátrakat! Biztos hoztatok ruhaneműt, adjatok belőle Arankának, hat gyereke van!
Szalad Karcsi, hogy a kocsiból gyorsan behordja a dobozokat a gangra. Nándika mellől el sem mozdul a puli. Elmennek Boris ángyiék és Edina kétségbe esik, fogalma sincs, hogyan kell kivenni a kemencéből a rétest. Szerencsére megérkezik a szomszédasszony, bemutatkoznak és Sári néni hipp-hopp rendezi a rétest.
- Edina, mi van ezekben a dobozokban?
- Ruhanemű, midig lehozzuk Boris ángyinak, odaadja a rászorulóknak.
- Jól van, vigyük csak be az alsókonyhába, mert mindjárt itt lesz Aranka. Tartsa szóval, amíg összekészítek neki egy kis csomagot, mert ha maga válogat, nem hagy a többieknek semmit.
Végszóra megjelenik Aranka, a harminc körüli, vékony, magas roma asszony, karján három év körüli kislánnyal.
- Csókolom, néni! – köszön neki Nándika, mert úgy illik.
- Van itthon valaki? – kérdi az asszony, és leteszi a kislányt, aki elindul Nándika felé.
- Itt vagyunk – lép ki az alsókonyhából Sári néni. – Jó napot, Aranka! Pontosan érkezett! Ez itt Edina, Boris unokahúga. Majd vigyáz a gyerekekre, amíg mi dolgozunk.
- Hogy hívják a kislányát? – kérdezi Edina, és Arankának nem nagyon akaródzik válaszolni.
- Gyön velem!
- Ugyan, dehogy hozza a fóliába! Mercédeszke a kislány, adjon neki pogácsát, Edina, biztosan szereti a gyerek. Mi meg megyünk a fóliasátorba.
Mercédeszke a pogácsánál jobban szereti a sült oldalast, ezért Nándika is azt kér.
Karcsi kivételesen lassan vezet, hogy az oda-vissza összesen negyven kilométeres út alatt minél jobban ki tudja kérdezni Boris ángyit a közös gazdálkodásról. Fejében körvonalazódik, mit írjon az előterjesztésben. Készít hozzá fotókat is, azok úgy feldobják az anyagot.
- Yolla -
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Barátom, valóban én írtam, de ot a nevem is, csak nem figyeltél!
csak a tündér szerepelt! Biztos vezércikknek írtad!
Kedves Tündér!
Jól, és szépen megírt történet! Olyan Yollás! Úgy látszik,
hogy nem csak az én írásaimra van hatással, hanem rád is!
Ez nem baj, - sőt! A jótól tanulni lehet, ha az ember nyitott
a szépségre, és nem plagizálni akar! Vagy talán mégis Yollának
köszönhetjük ezt az írást? Mindegy, hogy ki írta, - tetszik!
Pussz: emillio
Nagyon olvasmányos,de kicsit idealizál,és mindig úgy van vége,hogy az embernek hiányérzete marad.
A tartalma megerősített abban, hogy egységben az erő! A józan paraszti ész megtalálja a jó megoldásokat... Van még mit tanulnunk az idősebbektől! De odáig el kell jutni. Amíg csak gondolunk rá, az önmagában kevés... Kicsibe gondolkodva is így van ez..
Eszembe jut mi mindent meg lehetne valósítani többedmagammal, azon a kis területen is, amitől, ha csak rá gondolok megfájdul a fejem, mert egy embernek sok, többnek kevés... csak akarni kell és minden a helyére kerül!
Jól, és szépen megírt történet! Olyan Yollás! Úgy látszik,
hogy nem csak az én írásaimra van hatással, hanem rád is!
Ez nem baj, - sőt! A jótól tanulni lehet, ha az ember nyitott
a szépségre, és nem plagizálni akar! Vagy talán mégis Yollának
köszönhetjük ezt az írást? Mindegy, hogy ki írta, - tetszik!
Pussz: emillio