Eljött ez a nap is
2015. június 26.
Cseppet parázok. Mi van, ha a doki kibontja a fércelést és széthullok…
Ettől a gondolattól leizgultam a blúzomat, amikor kávéval vettem be a vérnyomáscsökkentőt.
Ing csere. Ám, a félkezes vasalás, úgy sem egyszerű, ha előtte, kiszegezed a kívánt ruhadarabot a vasalódeszkához. Itt jegyeznék meg két lényeges dolgot. Az egyik: a rajzszög sokkal kisebb károkat okoz az anyagban, mint a pillanatragasztó. A másik, hogy minden híreszteléssel ellentétben, a szemránckrém, nem tünteti el az apróbb gyűrődéseket a ruhánkról, viszont maradandó nyomokat hagy rajta.
Indulás előtt még gondosan utánanézek, a statisztikák szerint, a könyökvarrat-szedésben elhunytak száma nulla. Ettől még idegesebb lettem, mert ugye, mindig lennie kell egy első esetnek…
No,béke porcicáimra. Indulok történelmet írni…
Itt a vége, fuss el…
Ha Józsi-bozsi vigasztal, akkor van ok, az aggodalomra. Kollegái szerint a varratszedés nem fáj. Nekik, az enyém, biztos nem. Kedvenc kísérőmet sikítósra idegesítem az úton a „Mi van, hogy ha…” kezdetű mondataimmal. Rendesen leizzad, mire megérkezünk. Ígéri, ha nem sírok, vesz fagyit. Én egy sünit szeretnék inkább. Nem nyit vitát, betuszkol a váróba.
Ismerős arcok. (Dali mind a 10 ujját megnyalná.) Bátor vagyok, mint egy VIII. ker.-es ház, összes lakója.
Javaslom, jöjjünk vissza később... pár évig elfér bennem néhány vacak cérnaszál. Nincs alku. A tévében az ivartalanítós mesét ismétlik. Jegyzetelek. Nagymama is mellettem. Ha haza ér, majd lesokkolja a papát. Behívnak.
A nyugalomtól kitör rajtam a demencia. Németül már csak bólogatni tudok. Szike és csipesz. Most kicsit sajnálom, hogy nem vettem fel az utolsó kenetet. Józsi-bozsi felajánlja a kezét. Megható gesztus, hogy az utolsó perceimet így akarja szebbé tenni, de tájékoztatom, már házas vagyok. Nem erre gondolt, csak kapaszkodásra kínálta… jaj, úgy más… Suszterem nyiszál, én hangosan szorítok. Ijedős a doki, kicsit hátrébb húzódik. Félszemmel lepillantok, hogy elbúcsúzzam a lehullott végtagomtól. Nincs ott. Cipész szól, kész vagyunk, szakít velem, mától átpasszol a gyógytornásznak. Megszemlélem a bajor kredencmintát a bőrömön. Apró-virágos, megszokható. A doki saját kezűleg kötöz át. Barátomat átkísérik a szomszéd helyiségbe, a törött karját begipszelni.
Majd veszek neki fagyit, mert nem sírt…
Lilyth
A bejegyzést írta: Lilyth
Hozzászólások
időrendi sorrend
Most, hogy már ezen is túl vagyunk, fellélegeztem... izgalmas perceket éltem át... remélem történik még veled egy s más apróság... csak úgy a szórakoztatás kedvéért... már hiányozna. :-)
... ilyen, amikor a fagyi visszanyal....
Az is érdekelne,hogy mi lett a gipszbe kötött
barátoddal? Kiraktad az árokparton?
Tartsd meg, mert egy kézzel is tudhat
kocsit mosni!
Szegény Józsi-bózsi! Meghatott a története!
Az is érdekelne,hogy mi lett a gipszbe kötött
barátoddal? Kiraktad az árokparton?
Tartsd meg, mert egy kézzel is tudhat
kocsit mosni!
Szegény Józsi-bózsi! Meghatott a története!