újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Ha segítség kell

2015. november 29.

Vissza a naplóhoz

“Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amivel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.”
(William Penn)


Reggel lett, az ablakon, a kopott függönyön át fény szűrődött be a szobába. Nem akaródzott felkelnie, a paplan viszonylag meleget adott, bár, ha megmozdult, végigfutott a hátán valami jeges áramlat, át a karjaiba, majd le a lábaiba, így inkább várt egy kicsit, hátha a nap végignyaldossa hideg, elgémberedett tagjait, mikor az utca túloldalán álló ház mögül előbukkan.
Hiába várta ma, ködös, borús idő volt, a kályha parazsa pedig régen kialudt. Ejnye, csak fel kéne már kelnie! Lassú mozdulatokkal ülőhelyzetbe tornázta magát és lelógatta lábait az ágy széléről. Ha elindul, talán kicsit átmelegszik.

Nehezen állt fel, botjára támaszkodva. A zokni gyér melegébe rejtett csontos lábait bedugta a mamuszába. Kiment a mosdóba, majd odacsoszogott a kályhához. Volt még egy kis gyújtósa, miután a piszkavassal kiszedte a hamut, az összegyűrt újságpapírra rakta, rá meg azokat a vékony ágakat, amiket az erdőben szedegetett még vasárnap. Akkor könnyebben mozgott, mint ma. Néha vannak olyan napjai, amikor el tud menni pár órára, hogy tűzifát keressen, de egyre ritkábban van ereje már kimozdulni, valahogy a lábai nem engedelmeskednek. Kicsit meleg lett a kályhában, ahogy a fa begyulladt. Tudta, hogy hamar lelobban, ezért rátette a teáskannát, hátha fel tudja forralni. Jól esett neki, ahogy hideg kezeit odatette a kályha oldalához, bizsergés futott végig az ujjaiban, szinte már fájt. A teavíz meleg lett, a kályhában meg kezdett leégni a fa, nem volt értelme tovább rajtahagyni. Belelógatott egy teafiltert, amit már másodszor használt fel. Ezekből a mai teákból nem lehet harmadszor is ízt kicsikarni, ezért azt gondolta, ha kiázik belőle ami még benne maradt, kidobja. Volt még egy darab kenyere a hét elejéről, megkente egy kis zsírral, és a langyos teájával megeszegette.

Odament a rádióhoz, bekapcsolta. Néha szerette, ha beszélnek, ilyenkor nem érezte magát egyedül. Pár nap múlva karácsony, most különösen jól esett neki, ha hallott valamit a világból, úgy érezte, ő is részese egy kicsit, pedig valójában egyedül volt, egy szál magában. Senki sem kereste soha, csak havonta egyszer a postás, ha a nyugdíját hozta. Az orvoshoz sem járt el, ilyen korban már mit számítanak a gyógyszerek? Azt a kicsit, amit a Jóisten még adott neki, leéli így, ahogy tudja. A boltba eljárt, az közel volt, de oda is csak hetente egyszer tudott elmenni. Amit egy szatyorban haza bírt hozni, abból gazdálkodott egész héten. Ugyan a boltos Marika többször felajánlotta, hogy szívesen segít, bevásárol neki és haza is viszi akár naponta is, de elhárította azzal, hogy neki ez bőven elég. Még azt is mondta neki, hogy a fia sokszor hoz ennivalót, meg sem tudja mind enni, nem kell neki több. Igen, az ő drága fia! Hogy hiányzik! Mikor is látta utoljára? Nem tudta volna megmondani, hogy három vagy négy éve volt, amikor a születésnapjára eljöttek a menyével. Sári akkor is sietett valahova, még le sem akart ülni, csak éppen felköszöntötték, aztán mentek is.

A rádióban karácsonyi dalokat játszottak. Ismerte mind, halkan dudorászta őket. Közben meghallotta, hogy kint, az ajtónál nyávog a szomszédék macskája, nehezére esett kimenni, de beengedte. Minden reggel átjött hozzá, adott neki ezt-azt, amit éppen talált. A macska pedig szeretett vele lenni, ha a háziak elmentek otthonról. Odaöntötte neki a maradék kis tejet a hűtőből, aztán felkuporodtak együtt a fotelbe. A pokrócot magára terítette, ölébe vette a macskát és nézett kifelé az ablakon. A macska jólesően melegítette, ő cirógatta, az meg dorombolt. Ez megnyugtatta, mégsem érezte magát annyira egyedül. Elszundított, észre sem vette, ahogy teltek az órák.


Faragóék autója délután kanyarodott be a házuk elé. Ez volt az utolsó tanítási nap, a gyerekek túlpörögve zsongtak a hátsó ülésen. Ferinek, az apának belefájdult a feje már a mai napba. Nem elég, hogy a munkahelyén összezördült a főnökével, a gyerekeket is neki kellett összeszednie az óvodából, iskolából, mert Ancsa, a felesége tovább maradt a munkahelyén. Még elvitte őket bevásárlásra, de annyian voltak az áruházban, hogy lépni sem lehetett. A gyerekek percenként akartak valamit megvenni és egy idő után nem volt kedve hadakozni velük. Így kerülhetett a kosárba egy macskáknak szánt interaktív játék, mely ránézésre is finoman szólva ízléstelennek tűnt, de Zsófi, a legkisebb meg volt róla győződve, hogy a macskájuknak, Trixinek pont erre van szüksége. A játék egy világoskék szőrből készült műegér volt színes, tollseprű kinézetű farokkal, fejét pedig madzag kötötte össze egy rózsaszínű motoros labdával. A labda bekapcsolás után összevissza rángatja az egeret, ami felkelti a macska játékos kedvét. Feri alig várta, hogy a nappaliban egész nap ezután futkosson a macska karácsonykor. Az első adandó alkalommal eltünteti, és Zsófi hamar elfelejti, gondolta. Nagy nehezen bepakoltak, holt fáradt volt, alig várta, hogy leülhessen a TV elé. Közben Ancsa is hazajött, kapott is tőle, hogy minek vette meg ezt a játékot a gyerek kedvéért, teljesen felesleges, ráadásul a másik kettőnek is vett valami haszontalan dolgot, csak csendben maradjanak. Tudta, hogy igaza van, mégsem állhatta meg szó nélkül. Hamarosan vitázni kezdtek, értelmetlen dolgokat felhozva. A vita hevét kihasználva Zsófi elkezdte keresni a macskát, hogy odaadja neki a játékot. Akárhogy hívta, sehol sem találta. Ilyenkor már itthon szokott lenni, és igazából Zsófit nem is érdekelte volna, ha nincs ez a fránya játék. Addig hallgatta a szülei vitatkozását, míg teljesen felhergelte magát és elkezdett hisztizni. Teli torokból ordított, levetette magát a földre, közben, mint a sziréna, váltakozó hangszínen hajtogatta ugyanazt:
- Oda akarom adni Trixinek a játékoooot! Apa, keresd meeeeg!
Ancsa türelmet erőltetve magára nyugodt hangon szólt hozzá:
- Majd ha hazajön magától, megkapja a játékot, ez most igazán ráér, Zsófi.
- De nekem nem ér ráááá! – sivalkodott Zsófi egyre jobban.

Erre a szülei ismét vitázni kezdtek. Feri felajánlotta, majd mindjárt megkeresi, de Ancsa közölte vele, megegyeztek abban, nem ugranak a gyerek minden hisztijére azonnal, majd ha lenyugszik, foglalkoznak vele, addig nem kell rá figyelni. Ferinek ez a mai napon valahogy nem ment, úgy érezte, torkig van mindennel, és a macskát a föld alól is előkeríti, csak legyen már nyugalom végre. Eszébe jutott hirtelen, mit mondott a múltkor a postás, mikor egy ajánlott levelet hozott. Az ő macskájukat a szomszéd Ibolya néninél látja mindig, amikor a nyugdíját viszi. Nem nehéz felismerni, különösen szép és érdekes mintázatú szőréről. Ezen akkor jót mosolyogtak, a macskájuk a szokottnál is élelmesebb fajta úgy látszik, begyűjt mindenhonnan egy-két potya falatot. Mire délután hazajönnek, mindig a teraszon várja őket, miközben a korlátnak dörgölőzik, mit bánta Feri, hogy hol tölti a délelőttjeit. Most azonban elhatározta, hogy átmegy és megkérdezi, nem látta-e Ibolya néni a macskát. Még az sem zavarta, hogy soha nem váltottak egymással két szónál többet, sőt az utóbbi időben alig látta a nénit. Csak nem zavarja el, ha becsönget hozzá.

Nagy léptekkel ment át hozzá, indulatosan. Legyen már meg az az átkozott macska! Le akart ülni a TV elé és a sportműsorokat nézni, azok mindig kikapcsolják. Hamar átért, be is csöngetett. Semmi válasz, pedig többször megnyomta a csengőt. Eszébe jutott, hogy a néni talán rosszul lett, de először nem mert benyitni, hátha alszik és felkelti. Aztán elhessegette a gondolatot, ha alszik, a csengőre fel kellett volna ébrednie. Lenyomta a kapu kilincsét, könnyedén engedett. Bement, végig a régi parasztház verandáján, közben a néni nevét kiáltozta, hátha meghallja. Semmi. A bejárati ajtón bekopogott, nem volt válasz. Benyitott, hát abban a pillanatban, mint a nyíl, ugrott ki Trixi, a macskájuk az ajtón. Kiadott egy berregő hangot üdvözlésként, aztán eliszkolt az udvaruk irányába. Legalább ez megvan, gondolta Feri, és már csukta volna vissza az ajtót, hogy ne zavarja a nénit, de valami azt súgta neki, menjen be. Belépett az ajtón. Az első, amit érzékelt, az az iszonyatos hideg. Hogyan lehet ilyen hidegben élni? Aztán meglátta a nénit a fotelban ülve, látszott, hogy nincs eszméleténél.


A kórházban is készültek már a karácsonyra, kis fenyőfa állt feldíszítve a társalgóban. Feri egy szatyor gyümölccsel a kezében Ancsával kézen fogva ment a kórház folyosóján. Ibolya néni szobáját keresték, meg is találták hamar. Egy négyágyas kórteremben feküdt, rajta kívül csak egy beteg volt a szobában, egy ősz hajú néni, aki készült hazamenni. Karácsony közeledtével mindenkit hazaengedtek, akit csak lehetett. Ibolya néni az ágyában aludt, egy nővér éppen az infúzióját ellenőrizte. Köszöntek egymásnak, majd a nővér barátságos hangon megszólalt:
- Maguk találták meg a nénit? A szomszédai, ugye? Éppen az utolsó pillanatban, ha még egy órát maradt volna a hidegben, teljesen kihűl. Így is a kiszáradás határán volt.
- Igazából véletlenül mentem át hozzá, nem tudtuk, hogy ilyen körülmények között él – szabadkozott Feri.
- Hogy van? –kérdezte Ancsa a nővért.
- Már egészen jól van, pár nap megfigyelés és az ünnepekre akár haza is mehetne. A fiát azonban nem értük el, kiderült, hogy külföldre utazott két éve. Nem tudom, hogy engedjük így haza. Felvettem a kapcsolatot az egyik családgondozó ismerősömmel, ígérte, hogy januárban megoldást találnak a néni helyzetére, házi segítségnyújtást kaphat, ingyen ebédet. Az ünnepek alatt azonban ennek intézésére semmi esély, minden hivatal zárva van.
- Mi már gondoltunk erre az eshetőségre is, és Ferivel megbeszéltük, hogy az ünnepekre bevállaljuk a nénit, hadd töltse otthon a karácsonyt – szólt Ancsa határozott hangon. - Veszünk tüzelőt, bevásárolunk neki, kitakarítjuk a házat a gyerekekkel. Viszünk neki ebédet is, akár át is hívhatjuk szenteste, ha akarja. Ha nem, akkor is melegben lesz és lesz mit ennie.

A nővér csak nézett egy pillanatig, nem tudta mit mondjon. Ilyet ő még nem hallott, és valójában őrültségnek tartotta, hogy egy idegent a nyakukba akarnak venni.
- Jól meggondolták? A hivalatos részét el tudom intézni, hogy hazaengedjék, de… - kereste a szavakat, hogy is fejezze ki magát.
- Nem tudja, hogy hihet-e nekünk, ugye? - mosolyodott el Ancsa. Én is kételkednék az Ön helyében, de eddig rá sem néztünk szegényre, pedig hosszú évek óta a szomszédai vagyunk. Ennyit igazán megtehetünk érte, nem sok ez a két-három hét.


A karácsony valóban szépre sikeredett idén. Feri az utolsó pillanatra hagyta a fenyőfavásárlást, mégis olyan gyönyörű példánnyal tért haza, hogy öröm volt feldíszíteni. Csak úgy ragyogott a sok csillogó dísz rajta. A gyerekek örültek az ajándéknak, a karácsonyi vacsora pedig olyan finomra sikeredett, hogy mindenki megnyalta a tíz ujját utána. Az asztal körül hat szék volt, Ibolya néni is átjött, Feribe karolva lassan, de átsétált. Sűrűn szabadkozott, zavarban volt.Talán soha nem látott még ekkora karácsonyfát, csak nézte ámulva, az ételhez is alig mert hozzányúlni. Nem merte elhinni, hogy ebből ő ehet? Ez valóban az övé? Ki tudja, utoljára mikor evett rántott pontyot, halászlevet? Csak törölgette szemét ruhazsebkendőjével, amikor azt hitte, senki sem figyel rá. Aztán szép lassan felengedett, beszélgetett is a gyerekekkel, mosolygott, boldog volt, és csak azt hajtogatta: köszönöm!
Trixi hamar megunta új játékát, mancsával kicsit megpofozgatta, aztán felborzolta hátán a szőrt, ráfújt és otthagyta.
A Faragó családnak azonban ez volt a legszebb karácsonya.

Elmúltak az ünnepek, az élet visszazökkent ismét a megszokott kerékvágásba. Ibolya néninek elrendeződött a sorsa, egy szociális munkás rendszeresen jön majd hozzá, hogy ápolja, bevásároljon neki, a háztartási teendőket elvégezze és ingyen ebédet is fog kapni. Ancsa és Feri azért elhatározták, hogy továbbra sem hagyják magára, átnéznek hozzá, segítenek, amiben kell.

Az első tanítási napon szokás szerint rohanás volt a reggelük. Kapkodva készültek el, majd bevágódtak a kocsiba. Zsófi a visszapillantó tükröt nézte csodálkozva, amin ott lógott a macskajátékról levágott műegér.
- De apa! Mit keres ott az a ronda macskajáték? Minek raktad oda? – háborgott.
- Nem régen még neked is tetszett! – vágott közbe a nővére, Tamara.
- Ne kezdjétek gyerekek! – szólt rájuk Feri. Azért raktam oda, hogy mindig szem előtt legyen. Hogy...ezentúl nyitott szemmel járjak.

Ezt nem értették teljesen, de nem volt idő további magyarázatra, siettek, mert várta őket az iskola. Feri gázt adott és indultak.

- Grace -




A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Vass. N Edith

Nagyon jó írás. Egyszerre kiabál és suttog! Nyitott szemmel kell járnunk. Így igaz!

Köszönöm! :)
Nagyon jó írás. Egyszerre kiabál és suttog! Nyitott szemmel kell járnunk. Így igaz!
" Az ajándékozó bővelkedik és aki mást felüdít, maga is felüdül."
/Péld. 11.25/

Köszönjük!

Pussz,

Tündér

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Grace!

Szomorú!!! Mert minden jóérzésű embernek összeszorul a szíve, ha ilyen történetet olvas..., de ez nem elég! Nem elég csak gondolni rá, ha a környezetében tudomása van róla, a segítséget most kell megadnia az igazán rászoruló embernek, nem majd, valamikor, mert akkor lehet már késő...
Ibolya néninek elrendeződött a sorsa, de ezt a véletlennek köszönhette...

Köszönet, hogy ezzel az írásoddal sokak figyelmét ráirányítottad e valós élethelyzetekre!

Puszi, Éva

Kedves Éva!


Köszönöm, hogy olvastál és megtiszteltél hozzászólásoddal! :)


Puszi, Grace
Kedves Grace!

Szomorú!!! Mert minden jóérzésű embernek összeszorul a szíve, ha ilyen történetet olvas..., de ez nem elég! Nem elég csak gondolni rá, ha a környezetében tudomása van róla, a segítséget most kell megadnia az igazán rászoruló embernek, nem majd, valamikor, mert akkor lehet már késő...
Ibolya néninek elrendeződött a sorsa, de ezt a véletlennek köszönhette...

Köszönet, hogy ezzel az írásoddal sokak figyelmét ráirányítottad e valós élethelyzetekre!

Puszi, Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: