újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Közellenség..

2016. szeptember 26.

Vissza a naplóhoz

Megpróbálom humorra venni egyik írótársam azon megállapítását, hogy a közhiedelem szerint a magyar ecetfa az "első számú közellenség".

Érdekes tanulmányt is írt származásáról "Ecetfa" címen. El is olvastam. Többek között, mások vagy szerinte - szerintem meg nem - "már a csecsemők is az anyatejjel együtt szívják magukba azon meggyőződést, miszerint minden ecetfát ki kell irtani." Ez irtó érdekes, mert rám épp ellenkezőleg tudott hatni éveken át az ablakom előtti ecetfa. Ragaszkodtam hozzá, pedig egyszer már kivágták a távollétemben. Újra kihajtott és vagy két évig boldogított.

Még mielőtt azonban bármiféle különösebb hatást gyakorolhatott volna rám - mintha attól féltek volna a nagyokosok, hogy "bálványozni" fogom, időt sem hagyva arra, hogy kibontakozzon, ma ismét kivágták.
Teljesen értelmetlen magyarázatot fűzve hozzá, hogy erre miért van szükség. Ez a fa ugyanis azon kívül, hogy szép sudár magasra nőtt, mert ez az egyik tulajdonsága, és árnyékot adott az ablakom előtt - ha akarta ha nem még az első emeleti lakó is élvezhette - egyikünket sem zavarta a megléte már a dekoratív külseje miatt sem. Nem úgy a főnökasszonyt, akire hivatkoztak a munkásai. Elmondásuk szerint nem elégedett meg a fa kisebb csonkításával, amire még én is hajlottam, gondolva a szelesebb, viharosabb időre, neki az egész kellett és országos rendeletet emlegettek. Szabály az szabály! Nehezen bár, de belenyugodtam. "Jövőre újra kihajt! - vigasztaltak sűrű elnézések közepette.

Azt már sohasem fogom megtudni valójában hány méter magasra lett volna képes megnőni ez az ecetfa. Azzal viszont nincsenek tisztában, hogy mennél jobban tiltanak valamit, annál nagyobb az ellenállás és jobban ragaszkodunk hozzá, mint valaha. Épp az ecetfa lenne ez alól kivétel? Vagy én?

A bejegyzést írta: zsoltne.eva

Hozzászólások

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre:

Tényleg? Milyen az a gyönyörű díszfa?...és mire jó? Hol van az az olvasó! Majd adok én neki! :)

Majd jövőre kiderül, ha újra kihajt. Hogy milyen volt? Nem haszontalan. Igénytelen, csak a kert dísze lehetett egy ideig, a tízemeletes ház tövében, árnyékot adva egy két lakó szobájának, körülötte a növényeknek, amíg lábon hagyják.
Például, jó volt látni közelről, ahogy cseperedik, bontogatja a leveleit tavasszal. Mindegy most már. Egy újabb bizonyíték arra, hogy a hatalom mindent megtehet..
 
Tényleg? Milyen az a gyönyörű díszfa?...és mire jó? Hol van az az olvasó! Majd adok én neki! :)
Azért van olyan olvasóm, aki átérezve a helyzet súlyát ledöbbent, hogy mit meg nem tesznek pusztán hatalomvágyból. Azt is írta: "Az egyik legszebb díszfa, alakjában, színeiben...egyébként van ahol termesztik még ma is, és bizony használható egy két dologra! Szóval ezt üzenem az okoskának!"

Aki hallja, adja át! :-)
Tudjátok, az a helyzet a kertvárosi panelházak előkertjével, hogy bármennyire szeretnéd szép virágokkal beültetni - próbáltam elégszer - nem érdemes, mert mindent, ami egy mozdulattal elemelhető, azt elviszik, bottal ütheted a nyomát. Az általad kialakított kert is csak akkor szép, ha gondozva van.

A tulipánok, nárciszok egy része, egy játszint, egy kankalin túlélte az ilyen alattomos portyázók támadásait, egy-két évelő, földönfutó örökzöld már annyira beágyazódott, megkötött, hogy azt békén hagyják. Legfeljebb tavasszal egy-egy szebb virágtól szabadítanak meg. Az sem kellemes.

Negyvenegynéhány éve lakom itt. A placc maradhatott volna parlagon is, de megpróbáltuk a lehetetlent, és sikerrel. Egy szép virágoskert alakult ki az évtizedek során.

Ennek az egy ecetfának ideje sem volt virágot hozni, szaporodni meg főleg, nem is hagytam volna, csak ezt az egy ágat, ami szép sudárra megnőtt két év alatt, a törődésünknek köszönhetően, nem csak úgy magától, az oldalhajtásait le kellett tördelni. Sarja sem volt, mert nem hagytam.

Mennyivel szebb egy öreg fa, amit a koronájától megfosztottak és itt hagytak lábon, gyökerestől idők végezetéig? Én - mert fsz-en lakom - ha kinézek az ablakon, a törzsében még gyönyörködhetek, de fentről csak a csonkot látják.

Semmit sem visznek végig, ez itt a baj. Fejetlenség, kapkodás, hozzá nem értés.
Az ecetfa nehezen kiirtható, igénytelen és nő, mint a gomba.
Nálam is növögetnek valami fák, lehet, hogy ecetfa, de a legfőbb tulajdonsága, hogy kiírthatatlan..A Wikipédia képeit nézegetve hasonlít rá...
Ecetfarol nekem is szep emlekeim vannak. Amikor meg pesti voltam, a berhazunk es a szomszd berhaz `udvara` egy tegla keritessel volt elvalasztva, annak a tetejebol nott ki egy ecetfa, a konyha ablakbol mindig lattam. Tenyleg szep hosszura nott fel, hogy erje a nap. Nem tudom, meg van-e meg.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: