- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Annyira kerülget a sírás, ahogy Rá gondolok, az érzéseinkre, a lehetőségeinkre, és a lehetetlenségekre.
Egyre jobban kötődöm hozzá, és ez félelemmel tölt el, mert tudom, ha vége lesz ennek, ami köztünk van, még nehezebb lesz.
Most is a nap minden percében Rá gondolok....és azokra, amit mondott... többet adott magából és az érzéseiből, mint idáig bármikor. Ezzel nagyon "megérintett", és azóta még erősebbek az érzéseim iránta. Teljesen "elvesztem" benne. Lehet, hogy nincs is értelme az egésznek, azoknak a reménysugaraknak, amik újra "feléledtek" bennem. Hisz nincs előre megírt forgatókönyv, hogy mi fog történni a jövőben, és mi se tudjuk előre a jövőnket.
Minden sötét és bizonytalan. Nincs garancia arra, hogy úgy fognak történni a dolgok, ahogy szeretném... mert nem csak rajtam múlnak. Rajta is múlnak. Most is úgy érzem, nincs miért, és nincs miben reménykednem. Mert nincs biztosíték semmire...
Persze az első pillanattól ezzel a tudattal élek együtt, de ...
fel
le
Kicsit megkésve írom le az elmúlt napok fontosabb eseményeit.
Az elején kezdve, vasárnap reggel VÉGRE jót álmodtam Vele kapcsolatban: beszéltünk egymással az álmomban!
Aztán végre eljött a hétfő, és olyan jó volt ŐT újra látni... már elég volt, hogy láttam, hogy itt van....és mosolyogtam...annyira hiányzott már! pedig csak egy hétig nem tudtam Róla semmit.
Ma pedig olyan megnyugvás volt/van rajtam Vele kapcsolatban.... ahogy Rá gondolok, már mosolygok és boldogság van a szívemben...úgy érzem, ha soha semmi mást nem kapnék Tőle, akkor is végig tudnám mosolyogni az életem. (de azért ne így legyen!)
Sokat gondolkodok kettőnkön...főleg amikről beszéltünk az elmúlt időszakban... tudom, hogy lehetetlen amit a szívem kíván...és próbálom magam a valóságban "tartani", nehogy megint illúziókba kergessem önmagam...
erre Ő azt mondta: az álmok valóra válnak!
mikor már jó úton haladok afelé, hogy el tudjam fogadni a helyzetünket... hát ezzel nem könnyítette meg a dolgot, de ...
fel
le
Meghajolt előtted
szívem meghajolt előtted
nyitott tenyeredben dobog
pillantásod ívén ragyog
karod melegével óvón ölel
sóvár öledben gyönyörködik
feledtet múltat s jövendőt
a most féktelen szabadsága
dimenziója az örök igaznak
szívem meghajolt előtted
(ismeretlen szerző)
Annyira kerülget a sírás, ahogy Rá gondolok, az érzéseinkre, a lehetőségeinkre, és a lehetetlenségekre.
Egyre jobban kötődöm hozzá, és ez félelemmel tölt el, mert tudom, ha vége lesz ennek, ami köztünk van, még nehezebb lesz.
Most is a nap minden percében Rá gondolok....és azokra, amit mondott... többet adott magából és az érzéseiből, mint idáig bármikor. Ezzel nagyon "megérintett", és azóta még erősebbek az érzéseim iránta. Teljesen "elvesztem" benne. Lehet, hogy nincs is értelme az egésznek, azoknak a reménysugaraknak, amik újra "feléledtek" bennem. Hisz nincs előre megírt forgatókönyv, hogy mi fog történni a jövőben, és mi se tudjuk előre a jövőnket.
Minden sötét és bizonytalan. Nincs garancia arra, hogy úgy fognak történni a dolgok, ahogy szeretném... mert nem csak rajtam múlnak. Rajta is múlnak. Most is úgy érzem, nincs miért, és nincs miben reménykednem. Mert nincs biztosíték semmire...
Persze az első pillanattól ezzel a tudattal élek együtt, de ...
Úgy vagyok vele, hogy valahogy a jó dolgokat nem tudom megfogalmazni...pedig akarom, és meg akarom őrizni itt, a kapott szép emlékeket! De nem megy... mintha attól félnék, ha leírom őket tova szállnak és soha nem térnek majd vissza....pedig csodálatos órákat töltöttünk együtt! Soha ilyen közel még nem éreztem a lelkét magamhoz. Soha nem tapasztalt módon nyitott felém, és beszélt dolgokról, amiről máskor nem szokott...
legyen annyi elég a tegnapról: boldog vagyok! (attól az érzésektől, amiket adott nekem.... a többi nem számít!)
Újra minden olyan, mint "rég" volt. Ő is, én is. És élvezem. Talán nem fog örökké tartani, de minden Vele töltött percet élvezem!!!!
Köszönöm Neki a jó érzéseket. És persze tudom mi a valóság, és a valós helyzetünk....tudom, és elfogadom...már el tudom fogadni.... de akkor is a szívemben marad ÖRÖKRE.
Kicsit megkésve írom le az elmúlt napok fontosabb eseményeit.
Az elején kezdve, vasárnap reggel VÉGRE jót álmodtam Vele kapcsolatban: beszéltünk egymással az álmomban!
Aztán végre eljött a hétfő, és olyan jó volt ŐT újra látni... már elég volt, hogy láttam, hogy itt van....és mosolyogtam...annyira hiányzott már! pedig csak egy hétig nem tudtam Róla semmit.
Ma pedig olyan megnyugvás volt/van rajtam Vele kapcsolatban.... ahogy Rá gondolok, már mosolygok és boldogság van a szívemben...úgy érzem, ha soha semmi mást nem kapnék Tőle, akkor is végig tudnám mosolyogni az életem. (de azért ne így legyen!)
Sokat gondolkodok kettőnkön...főleg amikről beszéltünk az elmúlt időszakban... tudom, hogy lehetetlen amit a szívem kíván...és próbálom magam a valóságban "tartani", nehogy megint illúziókba kergessem önmagam...
erre Ő azt mondta: az álmok valóra válnak!
mikor már jó úton haladok afelé, hogy el tudjam fogadni a helyzetünket... hát ezzel nem könnyítette meg a dolgot, de ...
