- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Az udvarlóm azt mondta, hogy dolgozik kicsit ma a bácsinál, akitől hozta a cseresnyefámat. Kérdeztem, hogy le kell-e dolgoznia a fácskámat.
- Nem, azt azért adta, hogy belopjam magam a szívedbe, tudta kinek viszem és ingyen odaadta - válaszolta.
- Bele akartad lopni?
- Lebuktam... Sose baj, ha kedvelsz.
- A kedvelésen én már rég túl vagyok, mint a Túl a sövényen c. rajzfilmen... De miért akartad magadat belopni, ha te magad szilárdan elhatároztad, hogy nem leszel szerelmes?
Na, így kezdj egy elemzővel...
- Anonima -
fel
le
Van egy olyan megtörtént sztorim, ami Nostradamus jóslatai szerint holnap biztos nem fog megtörténni...
Amikor a 6-os villamos a kör végére ért, már a sínek egyenesek voltak.
Ment még egy kört.
A villamosvezető, mint rendesen, miután lekörözte a többi villamost, a tegnap lelopott hangosbemondó mikrofonba suttogta a felesége előle is titkolt vágyait.
- Ez felbátorító -szólalt meg egy utas, aki már három megállóval azelőtt leszállt a járműről és zaklatni kezdte a vezetőt.
- Ez közszemérem kérdés! -kiabálták.
A többiek, akik csak kettővel azelőtt szálltak le, persze ehhez semmit nem szóltak.
- Minek az ilyen alá villamoskereket adni? -kérdezte egy idős nő magától, akit tegnap előtt gázolt halálra a villamos.
Szegény nénike élete végéig szeretett volna a körúton körözni a 6-os villamossal. Ezt még a szerencsés balesete utáni napon diktálta le az egyetlen fia ikertestvérének, végrendeletként. A fiú ügyvéd lévén - mint afféle furmányos ember -, mondta neki.
- Ne kapkodjuk el ...
fel
le
Miután lassan egy hete esik, és nem sok mindent tudtam otthon csinálni, meg kedvem se volt, erőst viszketett a hátsó fertályom, s ellenállhatatlan mehetnék tört rám, hogy kimenjek a nyaralóba.
Tudtam, hogy Édeskedvesnek másnapra halaszthatatlan dolga akad, de azért rákérdeztem, hogy jön-e. Nem húzni akartam, tudtam, hogy nem fog tudni lejönni egy éjszakára félezer kilométerről, de azért mégis incselkedtem. Meg is lepődtem, amikor igent mondott. A punci hatalma!
Siettem is előre, hogy felfűtsem a házat és meleg vacsorával várjam. Mielőtt kiértem volna, beugrottam az egyik üzletbe megvenni a hozzávalókat a vacsorához, és vettem egy kertész kesztyűt is. Masszív, vastag, bőr kesztyű csajos színben.
Mielőtt Édeskedves megérkezett, begyújtottam, vacsorát főztem, sült sertéskarajt dinsztelt burgonyával és tejfölös uborkasalátával. Mikor mindennel elkészültem, felsepertem és felmostam a házban. Már csak önmagamat kellett rendbe tennem.
Időközben Édeskedves felhívott, s vonalban ...
fel
le
Nesztelen lépteit lelassítja, majd megáll előttük.
Szervusztok. Igen, régen jártam nálatok. Mindig ilyen voltam, tudjátok. A fontos dolgokat elhanyagoltam, és belevesztem a semmibe. Emlékszem, anya, te mindig mondtad. Nem lesz ennek jó vége, kisfiam. De hát minek van jó vége?
Az életnek?
Mindennek csak a kezdete jó, abból még bármi lehet, de a vége, az mindennek a vége.
Látod? Semmit sem változtam, most is feleselek. Apukám, te most sem szólsz, csak a pillantásoddal vezettél az utamon. Keveset beszéltél, azt is halkan, türelmesen, de arra oda kellett figyelni. Most bevallom neked, amit akkor is tudtál. Nagyon untam a minden hétvégi múzeumokat, nyáron meg azokat a vég nélküli kirándulásokat, míg anya otthon főzött.
Anyukám, sokszor eszembe jutnak azok a könyvek, amelyeket esténként az ágyamhoz készítettél. Aztán már, amikor „fiúsodtam”, „olyanokat” is diszkréten odatettél.
Mikor már nagyobbak lettünk, rád maradt a felvilágosításunk is. Tudom, apa szégyenlős volt világéletében, ...
fel
le
Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.
Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám ...
fel
le
Abban az időben tikkasztó hőség tombolt, a Bakony lábánál elterülő kicsinyke falu környékén. Ott éldegélt a kedves, dolgos nénike a férjével, kikhez a nyáriszünidő kezdetétől érkeztek a városban élő unokák.
Szegényesen éldegéltek Noszlop egyik vályogházában. A gyerekek iránt érzett szeretetük határtalan volt, ezt az is igazolta, hogy 11 utóddal áldotta meg a Mindenható őket. Szűkösen, de becsülettel felneveltek 9 nebulót. Nagy boldogság költözött lelkükbe, amikor valamelyik unokájuk meglátogatta őket, nem történt ez másképp most sem.
*
Pontosan akkor, azon a bizonyos nyári napon, az akkori munkásváros peremkerületén Amira léptei a közeli buszmegállóba vették az irányt. Kicsiny batyujával a kezében, nyaralni utazott a nagyszüleihez falura. A helyközi járatra hatalmas embersereg várakozott. A füstös és püfögő „Volánbusz Farosa – VOL-066 modellt”, ami abban az időben nagy számnak számított. Aprócska ablakain, csak a magasabb emberkék látták kellőképp az út mentét és a mellettük ...
fel
le
- Halló! Halló? Halló, Bözsi vagyok - ismételtem meg, amikor csörgött a mobilom, kivételesen fel is vettem, beleszóltam, de nem jött elsőre válasz.
-Helló, kijöttek a lányok a pszichiátriáról, akik jönnek dolgozni? - kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
- Mi???
- Kiengedték a lányokat a pszichiátriáról, akik jönnek dolgozni? - ismételte meg a kérdést.
- Hát én biztos nem voltam ott, de ki maga?
- Zsolt vagyok.
- Szerintem téves számot hívott.
Ezután egyeztettünk, és kiderült, hogy az én számom lett megadva neki. Ezután túl barátságos lett, majd elköszöntünk. Amint letettem, azonnal tiltottam a számot, mert valami hátborzongatóan strici gyanús volt az ipse... Lányok dolgozni, egyenesen a pszichiátriáról szalajsztva... Nekem állítólag eléggé élénk a fantáziám, de ilyet még én se találtam volna ki.
- anonima -
fel
le
Az udvarlóm azt mondta, hogy dolgozik kicsit ma a bácsinál, akitől hozta a cseresnyefámat. Kérdeztem, hogy le kell-e dolgoznia a fácskámat.
- Nem, azt azért adta, hogy belopjam magam a szívedbe, tudta kinek viszem és ingyen odaadta - válaszolta.
- Bele akartad lopni?
- Lebuktam... Sose baj, ha kedvelsz.
- A kedvelésen én már rég túl vagyok, mint a Túl a sövényen c. rajzfilmen... De miért akartad magadat belopni, ha te magad szilárdan elhatároztad, hogy nem leszel szerelmes?
Na, így kezdj egy elemzővel...
- Anonima -
Van egy olyan megtörtént sztorim, ami Nostradamus jóslatai szerint holnap biztos nem fog megtörténni...
Amikor a 6-os villamos a kör végére ért, már a sínek egyenesek voltak.
Ment még egy kört.
A villamosvezető, mint rendesen, miután lekörözte a többi villamost, a tegnap lelopott hangosbemondó mikrofonba suttogta a felesége előle is titkolt vágyait.
- Ez felbátorító -szólalt meg egy utas, aki már három megállóval azelőtt leszállt a járműről és zaklatni kezdte a vezetőt.
- Ez közszemérem kérdés! -kiabálták.
A többiek, akik csak kettővel azelőtt szálltak le, persze ehhez semmit nem szóltak.
- Minek az ilyen alá villamoskereket adni? -kérdezte egy idős nő magától, akit tegnap előtt gázolt halálra a villamos.
Szegény nénike élete végéig szeretett volna a körúton körözni a 6-os villamossal. Ezt még a szerencsés balesete utáni napon diktálta le az egyetlen fia ikertestvérének, végrendeletként. A fiú ügyvéd lévén - mint afféle furmányos ember -, mondta neki.
- Ne kapkodjuk el ...
Miután lassan egy hete esik, és nem sok mindent tudtam otthon csinálni, meg kedvem se volt, erőst viszketett a hátsó fertályom, s ellenállhatatlan mehetnék tört rám, hogy kimenjek a nyaralóba.
Tudtam, hogy Édeskedvesnek másnapra halaszthatatlan dolga akad, de azért rákérdeztem, hogy jön-e. Nem húzni akartam, tudtam, hogy nem fog tudni lejönni egy éjszakára félezer kilométerről, de azért mégis incselkedtem. Meg is lepődtem, amikor igent mondott. A punci hatalma!
Siettem is előre, hogy felfűtsem a házat és meleg vacsorával várjam. Mielőtt kiértem volna, beugrottam az egyik üzletbe megvenni a hozzávalókat a vacsorához, és vettem egy kertész kesztyűt is. Masszív, vastag, bőr kesztyű csajos színben.
Mielőtt Édeskedves megérkezett, begyújtottam, vacsorát főztem, sült sertéskarajt dinsztelt burgonyával és tejfölös uborkasalátával. Mikor mindennel elkészültem, felsepertem és felmostam a házban. Már csak önmagamat kellett rendbe tennem.
Időközben Édeskedves felhívott, s vonalban ...
Nesztelen lépteit lelassítja, majd megáll előttük.
Szervusztok. Igen, régen jártam nálatok. Mindig ilyen voltam, tudjátok. A fontos dolgokat elhanyagoltam, és belevesztem a semmibe. Emlékszem, anya, te mindig mondtad. Nem lesz ennek jó vége, kisfiam. De hát minek van jó vége?
Az életnek?
Mindennek csak a kezdete jó, abból még bármi lehet, de a vége, az mindennek a vége.
Látod? Semmit sem változtam, most is feleselek. Apukám, te most sem szólsz, csak a pillantásoddal vezettél az utamon. Keveset beszéltél, azt is halkan, türelmesen, de arra oda kellett figyelni. Most bevallom neked, amit akkor is tudtál. Nagyon untam a minden hétvégi múzeumokat, nyáron meg azokat a vég nélküli kirándulásokat, míg anya otthon főzött.
Anyukám, sokszor eszembe jutnak azok a könyvek, amelyeket esténként az ágyamhoz készítettél. Aztán már, amikor „fiúsodtam”, „olyanokat” is diszkréten odatettél.
Mikor már nagyobbak lettünk, rád maradt a felvilágosításunk is. Tudom, apa szégyenlős volt világéletében, ...
Életünk felezőpontján túl, már halványulnak emlékképeink a gyerekkoról. Egyre gyakrabban kutakodunk a múltba, próbálunk belekapaszkodni foszladozó, picinyke darabkájába.
Ránézek egy régi fényképre, nagyanyám imádságoskönyvére, anyám horgolta terítőire, vagy a szobám polcán szép rendbe sorakozó könyveimre. Mind közül szívemnek a legkedvesebbike az 1969-ben, akkor már tizennegyedik alkalommal megjelent könyv. Viseltes már a borítója, de tisztán látszik még a távoli kékségben három fekete madár, az aprócska, hósapkás háztető, mellette egy-egy magányos fa, melyeknek ágkezeire fehér kesztyűt húzott a tél. Ott elől az az aprócska fiú, ködmönben, kucsmával fején, jobb vállán batyujával, térdig gázol a hóban. Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön.
Nyolc éves voltam akkor. Drága édesanyám szerint azért hozta nekem a Jézuska ezt a nagyon értékes és különleges ajándékot, mert az öreg tanító néni azt mondta:
„Bármi lehet ebből a gyerekből Böském, csak könyvet adj a kezébe!”
Drága jó édesanyám ...
Abban az időben tikkasztó hőség tombolt, a Bakony lábánál elterülő kicsinyke falu környékén. Ott éldegélt a kedves, dolgos nénike a férjével, kikhez a nyáriszünidő kezdetétől érkeztek a városban élő unokák.
Szegényesen éldegéltek Noszlop egyik vályogházában. A gyerekek iránt érzett szeretetük határtalan volt, ezt az is igazolta, hogy 11 utóddal áldotta meg a Mindenható őket. Szűkösen, de becsülettel felneveltek 9 nebulót. Nagy boldogság költözött lelkükbe, amikor valamelyik unokájuk meglátogatta őket, nem történt ez másképp most sem.
*
Pontosan akkor, azon a bizonyos nyári napon, az akkori munkásváros peremkerületén Amira léptei a közeli buszmegállóba vették az irányt. Kicsiny batyujával a kezében, nyaralni utazott a nagyszüleihez falura. A helyközi járatra hatalmas embersereg várakozott. A füstös és püfögő „Volánbusz Farosa – VOL-066 modellt”, ami abban az időben nagy számnak számított. Aprócska ablakain, csak a magasabb emberkék látták kellőképp az út mentét és a mellettük ...
- Halló! Halló? Halló, Bözsi vagyok - ismételtem meg, amikor csörgött a mobilom, kivételesen fel is vettem, beleszóltam, de nem jött elsőre válasz.
-Helló, kijöttek a lányok a pszichiátriáról, akik jönnek dolgozni? - kérdezte egy ismeretlen férfi hang.
- Mi???
- Kiengedték a lányokat a pszichiátriáról, akik jönnek dolgozni? - ismételte meg a kérdést.
- Hát én biztos nem voltam ott, de ki maga?
- Zsolt vagyok.
- Szerintem téves számot hívott.
Ezután egyeztettünk, és kiderült, hogy az én számom lett megadva neki. Ezután túl barátságos lett, majd elköszöntünk. Amint letettem, azonnal tiltottam a számot, mert valami hátborzongatóan strici gyanús volt az ipse... Lányok dolgozni, egyenesen a pszichiátriáról szalajsztva... Nekem állítólag eléggé élénk a fantáziám, de ilyet még én se találtam volna ki.
- anonima -
