- Írásaim
- Naplóm
- Kedvenceim
- Üzeneteim
- Csevegő
- Klubok
Egy szobába vitték őket. Az öreg nézte a fiúkat, és elégedettség töltötte el. – No lám, - gondolta -, mégiscsak történik valami. Büszke volt rájuk.
- Ez elég szokatlan viselkedés magától Nagy elvtárs, nem gondolja?
Ez a kérdés Kovács Béla osztályvezető szájából hangzott el, miközben összevont szemöldökkel figyelte Nagy reakcióját. Nem várt választ, de valamiképpen rá akarta ébreszteni az öreget, hogy nem örül annak, ami történt. Az irodájába hívatta Nagyot, négyszemközt akart beszélni vele, mielőtt a fegyelmi bizottság összeül.
Több mint harminc éve ismerték egymást. Nagy soha nem volt beszédes ember, mindig annyit mondott, amire éppen szükség volt ahhoz, hogy a munkáját elvégezhesse. Szinte, a keze alatt nőtt fel. Nála volt ipari tanuló, évekig a csoportjában dolgozott. Vihette volna valamire az öreg, de nem akart részt vállalni semmiben, ami a karrierjét egyengette. Sokáig rendszeridegenként kezelték, mert a háború előtt mérnökként, a reakciós értelmiséget képviselte, ...
fel
le
Szerettem volna valami csodálatos élményként megírni leányom születésének történetét, de bármennyire is próbálom előhozni emlékezetemben az öröm érzetét, sehogy sem sikerül.
Elfogadom azt, hogy másként is történhetett volna. Más társsal, más, jobb körülmények között, mert nem mindegy, hogy egy gyermek hová születik.
Amikor közölte velem az orvos, hogy két hónapos terhes vagyok nem öröm könnyek potyogtak a szememből. Olyan hirtelen és váratlanul ért a közlés, hogy megijedtem. Alig pár hónapja voltunk még csak házasok és nekem az eszembe sem jutott, nemhogy terveztük volna, gyermekünk születik. Igazán fel sem fogtam mit is jelent ez az életemben.
*
Mindketten szegényen kerültünk össze. Az esküvőnkből összegyűlt aprópénz semmire sem volt elég, legfeljebb arra, hogy számolgassuk. Negyven évvel ezelőtt semmi sem volt egyszerű. Hogy megéljünk mindkettőnknek dolgoznia kellett. Akkoriban helyezkedtem el a vállalatnál és ez éppen elég próbatétel volt, kezdőként, fiatalon alig 18 ...
fel
le
A munka ünnepe, avagy tudjuk-e mit ünneplünk május 1-jén?
A munka ünnepe hivatalosan egy nemzetközi, tehát a világ más országaiban is megtartott, a munkásmozgalmak által kiharcolt, minden évben május 1-jére eső ünnepség, ami állami munkaszüneti szabadnap. Röviden és tömören ezen a napon ünnepeljük meg azokat a gazdasági, illetve szociális eredményeket, vívmányokat és egyebeket, amelyeket a munkások, a munkásosztály ért el. Kevesen tudják, de május 1-je katolikus vonatkozású ünnep is, hiszen ezen a napon imádkozunk Munkás Szent Józsefért is, Jézus nevelőapjáért, de az erre a napra eső májusfa állítások és egyebek már egészen más hagyományokból, a pogány ünnepekből származnak.
A munka ünnepének története talán meglepő, de évszázados hagyományokra nyúlik vissza, egészen a brit ipari forradalomig, amikor egy Robert Owen névre hallgató gyártulajdonos - egészen pontosan az 1817-es esztendőben - nem csak összeírta, hanem közzé is tette a munkások általános követeléseit - ezáltal jogait. ...
fel
le
Egy tágas mezőn sétáltam, ahol alacsony volt a fű és hideg-nedves érzés járta át a talpamat, ahogy jártam benne.
Aztán megláttam a távolban egy házat, elérhetetlen messzeségben volt, mégis fénysebességgel repültem felé.
Odaérve egy lakatlan faházat találtam. Zárva volt, de a gondolataimmal kulcsot varázsoltam hozzá a kezembe. Nagy, ormótlan vaskulcs volt, alig bírtam el.
Kinyitottam az ajtót, sötét volt, üres és elhagyatott. De én akartam ezt a házat, beengedtem a fényt az ablakokon, ami korábban csak a megvisekt, hibás tető résein szűrődött be. Kipókhálóztam és kisöpörtem a port egy vesszőseprűvel. Aztán letettem a söprűt az ajtó mellé és csípőre tett kézzel körülnéztem.
A gyomok ellepték a ház környékét. Két kezemmel téptem ki őket a ház körül, hogy virágokat ültessek a helyükre. Magokat szórtam a megtisztított földre. Majd varázskezemmel intettem és kicsíráztak és azonnal magasra nőttek a színpompás virágok. Majd megfáradva egy asztalt padokkal képzeltem a ház elé. A ...
fel
le
Beszélgettem Tysonnal. - Mi van veled barátom mostanság? - kérdeztem. - Tanár úr, ne is mondja... - vakargatta hatalmas fejét az én öreg cimborám. - Mi a baj? - kérdeztem. - Fel kellene menni Pestre, de már autóba se merek ülni, nem tudok én tájékozódni.
Valamikor ott kezdődik a történetem, hogy nagyapám lovasszekéren ment fel a nagy fővárosba. Senki nem tudta pontosan mikor indult el, és azt se, hogy mikor fog hazaérni. Nagyanyánk mondogatta ilyenkor. - Ne aggódjatok érte, egy hétre sütöttem Néki veknit, oszt kapott még hozzá egy fél oldal szalonnát is. Amikor ilyenkor mégis aggodalom látszott a szemünkben, akkor ezzel nyugtatott bennünket. - Meg vitte magával Kullancsot, azzal majdcsak ellesznek. Ha máshogy nem, fogat vele egy nyulat, oszt útközben megsütik. Na meg, rossz píz nem vészen el - mosolygott hozzá - nem éppen ép fogsorával -, kedvesen, ahogy csak ő tudott Nékünk.
Így aztán megesett, hogy nagyapánkat egy hétig se láttuk, nem tudtuk merre jár, de mindég hazatért. Ahogy ...
fel
le
Ugyan már! Matematikailag igen, de különben...
A gyermekeim, míg igényelték, sokat voltam velük. Sokat? Szinte mindig. Bevallom, imádtam is. Az egyik oviba, a másik már iskolába járt és dolgoztam ismét. Emlékszem, 500, - Ft - ért váltottam munkahelyet. Meg is szólt érte a szomszédasszonyom. Nem illett abban az időben. Mármint, munkahelyet váltani. Én meg úgy gondoltam, nem mindegy, hogy háromezer hétszázat vagy négyezer kettőt viszek a közösbe. Persze, keményen is kellett dolgozni, így visszagondolván, el sem hiszem, milyen beosztásom volt. Néha, amikor hazaértem, már mindkettő csemetém otthon volt és tudták, Anya miután megjön, készít egy teát, bevonul a nappaliba, átfutja a napi sajtót, majd utána csak az övék vagyok. Általában, Ők addig elpakolták az általam hazacipelt bevásárolt dolgokat. Kellett egy negyedóra - húsz perces átállás az agyamnak, a munkáról való áthangolódás rájuk. No, de utána! Éltünk, egészen alvásig. Tanultunk, beszélgettünk, vacsiztunk, játszottunk. S, mindezt ...
fel
le
Szép napsütéses idővel köszöntött be április elseje. Móri Iván harmadéves színiiskolás a Duna part egyik lépcsőjén ült, az ölében egy szövegkönyvvel, de nem tudott a feladatára koncentrálni. Unalmában inkább egy színházi kellékkéssel játszadozott, miközben a Dunán méltósággal úszó nagy hajókat bámulta szórakozottan. Ezeknek a késeknek az a tulajdonsága, hogy szúráskor a penge visszacsúszik a kés nyelébe!
Egy évfolyamtársával itt beszélt meg találkozót, hogy együtt készüljenek fel a vizsgaelőadásukra, mely az eredeti Rómeó és Júliának volt a mai korra átírt átdolgozása. Ebben a darabban két motoros banda vezérei csapnak össze egymással, mert az egyik bandavezér húga, és a másik banda vezére szerelembe esnek, és ezt nem bírja elviselni a lány bátyja. A két bandavezér késpárbajába a lány bátyja belehal! Ezt a nagyon hatásos drámai jelenetet kellékkésekkel akarják bemutatni. A lényeg azonban főleg az, hogy véletlenül se legyen a párbaj jelenetnél sérülés!
Az alsó rakparton ...
fel
le
Egy szobába vitték őket. Az öreg nézte a fiúkat, és elégedettség töltötte el. – No lám, - gondolta -, mégiscsak történik valami. Büszke volt rájuk.
- Ez elég szokatlan viselkedés magától Nagy elvtárs, nem gondolja?
Ez a kérdés Kovács Béla osztályvezető szájából hangzott el, miközben összevont szemöldökkel figyelte Nagy reakcióját. Nem várt választ, de valamiképpen rá akarta ébreszteni az öreget, hogy nem örül annak, ami történt. Az irodájába hívatta Nagyot, négyszemközt akart beszélni vele, mielőtt a fegyelmi bizottság összeül.
Több mint harminc éve ismerték egymást. Nagy soha nem volt beszédes ember, mindig annyit mondott, amire éppen szükség volt ahhoz, hogy a munkáját elvégezhesse. Szinte, a keze alatt nőtt fel. Nála volt ipari tanuló, évekig a csoportjában dolgozott. Vihette volna valamire az öreg, de nem akart részt vállalni semmiben, ami a karrierjét egyengette. Sokáig rendszeridegenként kezelték, mert a háború előtt mérnökként, a reakciós értelmiséget képviselte, ...
Szerettem volna valami csodálatos élményként megírni leányom születésének történetét, de bármennyire is próbálom előhozni emlékezetemben az öröm érzetét, sehogy sem sikerül.
Elfogadom azt, hogy másként is történhetett volna. Más társsal, más, jobb körülmények között, mert nem mindegy, hogy egy gyermek hová születik.
Amikor közölte velem az orvos, hogy két hónapos terhes vagyok nem öröm könnyek potyogtak a szememből. Olyan hirtelen és váratlanul ért a közlés, hogy megijedtem. Alig pár hónapja voltunk még csak házasok és nekem az eszembe sem jutott, nemhogy terveztük volna, gyermekünk születik. Igazán fel sem fogtam mit is jelent ez az életemben.
*
Mindketten szegényen kerültünk össze. Az esküvőnkből összegyűlt aprópénz semmire sem volt elég, legfeljebb arra, hogy számolgassuk. Negyven évvel ezelőtt semmi sem volt egyszerű. Hogy megéljünk mindkettőnknek dolgoznia kellett. Akkoriban helyezkedtem el a vállalatnál és ez éppen elég próbatétel volt, kezdőként, fiatalon alig 18 ...
A munka ünnepe, avagy tudjuk-e mit ünneplünk május 1-jén?
A munka ünnepe hivatalosan egy nemzetközi, tehát a világ más országaiban is megtartott, a munkásmozgalmak által kiharcolt, minden évben május 1-jére eső ünnepség, ami állami munkaszüneti szabadnap. Röviden és tömören ezen a napon ünnepeljük meg azokat a gazdasági, illetve szociális eredményeket, vívmányokat és egyebeket, amelyeket a munkások, a munkásosztály ért el. Kevesen tudják, de május 1-je katolikus vonatkozású ünnep is, hiszen ezen a napon imádkozunk Munkás Szent Józsefért is, Jézus nevelőapjáért, de az erre a napra eső májusfa állítások és egyebek már egészen más hagyományokból, a pogány ünnepekből származnak.
A munka ünnepének története talán meglepő, de évszázados hagyományokra nyúlik vissza, egészen a brit ipari forradalomig, amikor egy Robert Owen névre hallgató gyártulajdonos - egészen pontosan az 1817-es esztendőben - nem csak összeírta, hanem közzé is tette a munkások általános követeléseit - ezáltal jogait. ...
Egy tágas mezőn sétáltam, ahol alacsony volt a fű és hideg-nedves érzés járta át a talpamat, ahogy jártam benne.
Aztán megláttam a távolban egy házat, elérhetetlen messzeségben volt, mégis fénysebességgel repültem felé.
Odaérve egy lakatlan faházat találtam. Zárva volt, de a gondolataimmal kulcsot varázsoltam hozzá a kezembe. Nagy, ormótlan vaskulcs volt, alig bírtam el.
Kinyitottam az ajtót, sötét volt, üres és elhagyatott. De én akartam ezt a házat, beengedtem a fényt az ablakokon, ami korábban csak a megvisekt, hibás tető résein szűrődött be. Kipókhálóztam és kisöpörtem a port egy vesszőseprűvel. Aztán letettem a söprűt az ajtó mellé és csípőre tett kézzel körülnéztem.
A gyomok ellepték a ház környékét. Két kezemmel téptem ki őket a ház körül, hogy virágokat ültessek a helyükre. Magokat szórtam a megtisztított földre. Majd varázskezemmel intettem és kicsíráztak és azonnal magasra nőttek a színpompás virágok. Majd megfáradva egy asztalt padokkal képzeltem a ház elé. A ...
Beszélgettem Tysonnal. - Mi van veled barátom mostanság? - kérdeztem. - Tanár úr, ne is mondja... - vakargatta hatalmas fejét az én öreg cimborám. - Mi a baj? - kérdeztem. - Fel kellene menni Pestre, de már autóba se merek ülni, nem tudok én tájékozódni.
Valamikor ott kezdődik a történetem, hogy nagyapám lovasszekéren ment fel a nagy fővárosba. Senki nem tudta pontosan mikor indult el, és azt se, hogy mikor fog hazaérni. Nagyanyánk mondogatta ilyenkor. - Ne aggódjatok érte, egy hétre sütöttem Néki veknit, oszt kapott még hozzá egy fél oldal szalonnát is. Amikor ilyenkor mégis aggodalom látszott a szemünkben, akkor ezzel nyugtatott bennünket. - Meg vitte magával Kullancsot, azzal majdcsak ellesznek. Ha máshogy nem, fogat vele egy nyulat, oszt útközben megsütik. Na meg, rossz píz nem vészen el - mosolygott hozzá - nem éppen ép fogsorával -, kedvesen, ahogy csak ő tudott Nékünk.
Így aztán megesett, hogy nagyapánkat egy hétig se láttuk, nem tudtuk merre jár, de mindég hazatért. Ahogy ...
Ugyan már! Matematikailag igen, de különben...
A gyermekeim, míg igényelték, sokat voltam velük. Sokat? Szinte mindig. Bevallom, imádtam is. Az egyik oviba, a másik már iskolába járt és dolgoztam ismét. Emlékszem, 500, - Ft - ért váltottam munkahelyet. Meg is szólt érte a szomszédasszonyom. Nem illett abban az időben. Mármint, munkahelyet váltani. Én meg úgy gondoltam, nem mindegy, hogy háromezer hétszázat vagy négyezer kettőt viszek a közösbe. Persze, keményen is kellett dolgozni, így visszagondolván, el sem hiszem, milyen beosztásom volt. Néha, amikor hazaértem, már mindkettő csemetém otthon volt és tudták, Anya miután megjön, készít egy teát, bevonul a nappaliba, átfutja a napi sajtót, majd utána csak az övék vagyok. Általában, Ők addig elpakolták az általam hazacipelt bevásárolt dolgokat. Kellett egy negyedóra - húsz perces átállás az agyamnak, a munkáról való áthangolódás rájuk. No, de utána! Éltünk, egészen alvásig. Tanultunk, beszélgettünk, vacsiztunk, játszottunk. S, mindezt ...
Szép napsütéses idővel köszöntött be április elseje. Móri Iván harmadéves színiiskolás a Duna part egyik lépcsőjén ült, az ölében egy szövegkönyvvel, de nem tudott a feladatára koncentrálni. Unalmában inkább egy színházi kellékkéssel játszadozott, miközben a Dunán méltósággal úszó nagy hajókat bámulta szórakozottan. Ezeknek a késeknek az a tulajdonsága, hogy szúráskor a penge visszacsúszik a kés nyelébe!
Egy évfolyamtársával itt beszélt meg találkozót, hogy együtt készüljenek fel a vizsgaelőadásukra, mely az eredeti Rómeó és Júliának volt a mai korra átírt átdolgozása. Ebben a darabban két motoros banda vezérei csapnak össze egymással, mert az egyik bandavezér húga, és a másik banda vezére szerelembe esnek, és ezt nem bírja elviselni a lány bátyja. A két bandavezér késpárbajába a lány bátyja belehal! Ezt a nagyon hatásos drámai jelenetet kellékkésekkel akarják bemutatni. A lényeg azonban főleg az, hogy véletlenül se legyen a párbaj jelenetnél sérülés!
Az alsó rakparton ...
