A Húsvét

2022. május 12.

Vissza a naplóhoz

2018. április 1.-i jegyzet:

első napja szar volt.
Először is a szélvihar kifüstölt minket, az összes füstöt visszafújta a kéményből, orrán-száján dőlt a kályhából, ezzel párhuzamosan ömlött a könnyem, mert szarrá marta a szememet. Pillanatok alatt 'köd' lepte el a szobát. Kivittem az állatokat a konyhába és elkezdtem szellőztetni, közben az öregem csinálta a kaját. Nemsokkal később szólt az Ildi, hogy mégsem ők jönnek át, menjen az apám. Vettem a lapot, nem is kíséreltem meg az öltözést. Az öregem se' szólt semmit, csak hogy nézzek filmet, meg egyek. Mondom neki nincs is más választásom. Karácsonykor is mindig magamra hagyott. Nem baj, ha ők kizárnak, én sem leszek befogadó. Átment, én addig hoztam be estére fát, meg gyújtóst, ettem, azt' lefeküdtem aludni, hogy ne is tudjak magamról. Jó volt egy kis filmszakadás, amíg fel nem zajongott. Tisztára mint egy olasz; hangos, temperamentumos, még a hanglejtése is olyan hullámzó. Arra ébredtem, hogy a konyhában mondja a magáét és az Ildit, meg a fiúkat is hallottam. Ha már mégis átjöttek, kimentem köszönni. Nagy lehetett a gravitációs erő a konyhában, mert nem mozdultak el onnan. Bejöttem, mert kint nem volt hely, aztán kb. 20 perc múlva csak bejött az öregem, az Ildi, meg az Arni. A Zoli szokása szerint kintmaradt. Beszélgettek, néha én is szóltam, de nem nagyon számított, szóval utána csak merengtem. Azon, hogy mit keresek én itt - hallva a témát méginkább arra gondoltam, hogy nem jó helyen vagyok és le kell koccolnom valahogy. Az unokahúgom volt a téma, meg a vele és a palijával kapcsolatos zűr, aztán az Arni, hogy az Ildinek nincs előtte tekintélye, stb. Tényleg nincs, lazán Ildinek szólítja, visszadumál, most is a mobilját nyomkodta, miközben beszélt neki az anyja. Nem csoda, mivel évekig magára hagyta az elmebeteg apjával, aki ütötte-vágta. Gombócba állt a gyomrom, hogy milyen emberek vesznek körül, meg mit kell kiállni a skacoknak is az Ildi hanyagsága miatt. Közben az Arni kikiabált a Zolinak, hogy jöjjön már be, mire a Zoli: dehogy megyek! Az Arni mondta apámnak, hogy át akarnak menni a házba a Zolival, dolgozni. Apám mondta, hogy nem engedi őket felügyelet nélkül, közben az Ildi is mondta neki, hogy ünnep van, ilyenkor ne menjenek át. Flegmán elkezdte, hogy "miért, ünnepkor nem lehet dolgozni? nekem nincs ünnep." Az öregem azt mondja "de nekem van!" Miattuk készült a kajával. Apám vitázott tovább az Ildivel, én megint csak merengtem és legszívesebben elhúztam volna valahová. Szóbakerült az unokahúgom kutyája, hogy szarik rá és hogy nem fogják tartogatni. Arni megszólal: megfogom, azt' kib@$zom, elviszem valahová. Az agyam eldurrant, mivel allergiás vagyok az ilyen bánásmódra és hozzáállásra, meg a köl'ök szereti az állatokat kínozni, hencegett vele többször. Most is éreztem, ahogy a fos kúszik fel az agyamba, rászóltam, hogy be lehet fejezni az ilyen szöveget, felénk nem divat ez az embertelen viselkedés és meg ne tudjam, hogy bántja, vagy a sorsára hagyja a kutyát! Akkor inkább adják ide nekem! Az Ildi látta, hogy izzik az agyam, egyből szabadkozott, hogy csak a szája nagy, nem bántaná, nem dobná ki. Arni is rögtön mondta, hogy nem dobja ki. Aha, nyilván el is hittem... Hányingerem van attól, hogy milyen hideg emberek a rokonaim. Aláírom, hogy mindegyiküknek megvan a maga súlyos keresztje, de a szar sors senkit nem jogosít fel az embertelenségre. Sem az állatokkal, sem az emberekkel szemben. Sok embernek van vaskos könyv a hóna alatt, ami tartalmazza a sérelmeit, mégsem válik mind hideggé, számítóvá és egyéb hasonló negatív és elkeserítő tulajdonság birtokosává. Ma elmerengtem, hogy hol is vagyok és sokkolt. Eddig is tudtam, hogy a 'családom' gáz, de mivel nem tartottunk kapcsolatot sok-sok évig, így nem láttam közelről a helyzetet és a személyiségeket, a viselkedésüket. Most, hogy szinte egymás szájában kezdtünk el élni és belelátunk nagyjából egymás életébe, megtapasztaltam, hogy az a szakadék, amiről eddig is tudtam és a nagyságáról is, az a szakadék mégszélesebb, mint ahogy az évi 2 alkalmas találkozásokkor éreztem. Közben a skacok is nőttek, ezzel párhuzamosan csúsztak/csúsznak ki az Ildi amúgy is határozatlan kezéből, az unokahúgom éppen elcseszi az életét és a születendő - beteg - gyerekéét is, az Arni szintén rossz úton jár minden téren, meg tönkre van téve, a Zoli még a legkönnyebb eset a nyegleségével és a flegmaságával, de őt is biztoskézzel kellene fogni. Elkeserítő, hogy mivé lett mindenki ebben a családban. Nincs rám jó hatással, amiket tapasztalok és amikre rájöttem. Volt már egy sötét időszakom a 'család' miatt, meg amiért fújkál a szél, mint egy gazdátlan léggömböt, nem tartozom sehová. Mindig elnyomom jó mélyre magamban a tudatot, hogy el tudjam viselni a létet és ez hatásos is, mert hosszú időkre nyugtom van, de néha felerősödik a tudatomban a valóság - főleg ha valami külső hatás kihozza, mint most - és olyankor megtépáz itt bent. Odáig már eljutottam, hogy nem kötődöm egyikükhöz sem, meg nem várok 'csodát', befogadást, családegyesülést, meg nem adok már semmit, mert nincs értelme és nem is fogadták el - közeledésre gondolok itt -, szóval ezeket a helyükre tettem, de azt nem sikerül, hogy sosem volt és nem is lesz helyem. Mondjuk köztük nem is szeretnék, de maga a hovatartozás, meg a családi szeretet, összetartozás hiányzik. Megint be fog szívni a 'mocsár' és nagyon kell majd akarnom kijutni, mert a Tesóm és pár barátom számít rám. Nem adhatom meg magam, de nem is szándékozom. Segítettek a rokonok ezzel az újabb hidegzuhannyal, hogy tisztábban lássak és mégelszántabban keressem a kiutat.
Így telt a Húsvét első napja nálunk.

A bejegyzést írta: Arnold91