A teszt
2011. február 12.
Az épület kívülről nem tünt túl szépnek, egy teljesen egyszerű kockaház volt.
Beléptem. A recepciónál találtam magam, ahol egy fiatal mosolygós lányzó azonnal a segítségemre sietett. Mondtam, hogy mi járatban vagyok.
Segítőkészen megmutatta hová tehetem le a kabátom, majd eltranszportált a teszt helyszínére. Itt is egy fiatalabb hölgyemény fogadott, kedvesen bevezetett egy irodába, ahol már várt engem a megmérettettés. Asztali gépnél írtam a tesztet, ami 4 részből állt, és időre ment.
Az első rész egy IQ teszt volt, ami 80 kérdésből állt, és 30 perc volt rá.
A második 200 kérdéses általános dolgokra tért ki, igen-nem-talán volt a választási lehetőség. A harmadiknál egy kérdésre volt 3 variáció, és az utolsó pedig az előző munkaviszonyokra tért ki.
Leültem, a hölgy elindította a tesztet, aztán rögtön ki is írta a gép, hogy ő bizony ezt egészen másképp képzeli el. Nevezetesen, nem szertné nekem a tesztet megjeleníteni. Hát ez jól kezdődik, gondoltam, és ha babonás lennék, már azt is gondolnám, hogy rossz omen. De nem vagyok az. Heves kattogtatások után, telefonos segítéget kértünk, ami egy informatikus srác személyében jelent meg. Varázsütésre kész volt a gép, indulhatott a teszt!
Az első az IQ teszt volt, amiben az volt a legidegesítőbb, hogy a jobb felső sarokban ment a visszaszámláló. Az ember akaratlanul is azt nézte, hogy mikor telik le az idő, és egyre feszültebb lettem, de időben végeztem. Nem volt nehéz, inkább némelyik megfogalmazása volt nyakatekert. A matekosokkal némileg meggyült a bajom, mert a számok világa "kissé" távol áll tőlem. Mi tagadás, utálom a matekot, csakk akkor állok vele szóba, ha nagyon muszáj. Hát most az volt. Kedvenc feladatom: megy egy vonat észek felé X sebességgel, délnek fúj a szél Y km/órával, és a vonat megvan rakva XX tonna cuccal. Mikor ér a vonat a az XY városba ami W távolsára van??
Hát ezt a feladatot utólag köszönöm a kitalálójának! Remélem örömét leli benne.
A 200 kérdéses könnyű volt, mert itt csak el kellett dönteni, hogy melyik vonatkozik rám. A harmadikkal voltam meg a leghamarabb. 20 kérdés lehett talán.
A negyedikhez értem. Ennél a két utolsó munkahelyet kellett taglalni, hol dolgoztam, milyen beosztásban, ott mit kellett csinálni, miért volt jó vagy rossz…stb.
Vége!
Az utolsóval is elkészültem, időn belül 1 óra 20 perc alatt. Hihetetlen!
Szóltam a hölgyeménynek, hogy kész vagyok. Kedvesen elmondta, hogy az eredményről tájékoztatni fognak legkésőbb jövőhét keddig. Kikísért a kabátomat előbányáztuk, majd egy rövid búcsú után kiléptem az épületből.
Megkönnyebbültem.
Ezen is túl vagyok, mostmár reméljük a legjobbakat.
Hál’Isten a vissza utam kevésbé volt kacifántos. Felszálltam a buszra és irány haza.
Vártam a telefont…
Nem hiába.
Tegnap délután megcsörrent!
Hogy mit mondtak a vonal túlsó végén, és hogy milyen újabb kihívások elé állítanak, megtudhatjátok a holnapi naplóbejegyzésemből!
A bejegyzést írta: Heather Bay
Hozzászólások
időrendi sorrend
No akkor holnap megtudom.
Erről a történetről a saját megpróbáltatásaim jutnak az eszembe. Második munkahelyem egy hivatal volt. Az interjú napján bedobott a mélyvízbe a később lett főnököm. Nem átallotta kihasználni szerény tudásomat és azonnal egy aznapi közgyűlésre, az előterjesztését íratta meg velem diktálásra. Nem volt időm még megszeppenni se, mi lesz, ha addigi tudásom dugába dől.
De nem így történt, én teljesítettem a kötelességemet. Hibátlanul.
De nem úgy ő. Az volt a szokása, hogy saját magát állandóan felülírta, piros színű tollal, kis nyilakkal teletűzdelve, ezt ide, azt oda, olyan volt az iromány, mint valami színes paletta, na mindegy, felkötöttem a szoknyám és nekiálltam. Na hát a mélyvízből kiúsztam. Sikerült. 13 éves húztam le a kezei alatt. Nem volt egy leányálom. De megtanultam a precíz munka minden csínját bínját. :-)
Pussz,
Éva