újabb események régebbi események további események
07:31
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Adversus

2019. augusztus 18.

Vissza a naplóhoz

Az ember néha képes megszabadulni kínzó szellemeitől, ha egyszer sikerül elég bátorságot gyűjtenie, hogy szembenézzen velük.
(Stephen King)

A nő rohant. Teljes erejéből, lihegve, levegő után kapkodva, nyüszítve. Cipője kopogása visszhangot vert a sikátor házainak sötét falán. Árnyéka messzire nyúlva, előtte futott, ide-oda mozgott, ahogy minden lépéssel előre küzdötte magát. Nem bírja már sokáig, gondolta, hamarosan elesik és egy koszos pocsolyában fekve éri utol üldözője. Nem lehet, muszáj futni, muszáj tovább menekülni! Kabátja kigombolva, mint vitorla lobogott a két oldalán. Haja csapzottan, nedvesen tapadt homlokára, hideg verejték ült arcán.

Nem emlékezett rá, mennyi ideje fut, talán órák, napok vagy hetek óta, mióta rádöbbent, hogy üldözik. Először csak az árnyékát látta meg üldözőjének, ahogy a lábai elé vetődött, majd lépteit is hallotta, amik az ő lépteivel tartották a sebességet. Nem mert hátranézni, rettegett a gondolattól, hogy meglátja azt, aki minden bizonnyal az életére akar törni. Akárhová ment, a valaki jött utána. Néha megfeledkezett róla, amikor betért valahová vagy amikor leállt beszélgetni valakivel, de aztán amikor elindult, rájött, még mindig követik. Minden sarkon, ahol lefordult, reménykedett, hogy eddig csak tévedett, és követője továbbmegy a maga útján, ám minden egyes alkalommal csalódnia kellett, üldözője befordult utána. Addig ment ez, míg aztán már nem is reménykedett tovább, természetesen vette tudomásul a tényt, képtelen lerázni. Sokáig teljes közönnyel viseltetett iránta, megszokta, hogy hozzá tartozik, szinte kereste, ha nem látta meg rögtön. Aztán tagadta magában, hogy létezne, bebeszélte magának, hogy csak képzeli. Végül eluralkodott rajta a pánik. Egyre gyorsabban ment, míg a végén már szaladt. A könnyed szaladásból gyorsuló futás lett, és mire észbe kapott, már rohant. Magán kívül, rettegve menekült.

Vajon meddig tart ez? Mikor érik utol? Egyáltalán érdemes futnia? Érdemes küzdenie? Hiszen a vége teljesen egyértelmű, legyőzik és elkapják. A gondolat egyre hangosabban zakatolt a fejében, életben maradási ösztöne hiába küzdött azért, hogy elnyomja magában. Szíve szaporán vert, tulajdonképpen teljesítőképessége határára került. Gyors pillantást vetett a házakra, sehol egy ember, itt-ott gyér lámpafény, hiába is kiáltana, hiába kérne segítséget, minden kihalt. Hogy is jutott ide? Miért ebbe a sikátorba futott be, ahonnan semmi esélye kimenekülni? Tudta, hogy hamar elér a sikátor végéig. A fal hamarosan fel is tűnt, egy utcai lámpából rávetődő halovány fénycsík jelezte, itt a vég, nincs menekvés. Ujjai a hideg, nyirkos falat érintették egy pillanatra, ahogy lefékezte magát, nehogy a falnak szaladjon. Csapdába került. Talán a másodperc tört része volt csupán, míg átfutott az agyán, márpedig ő így nem végezheti! Nem, ő nem lesz egy ártatlan áldozat a több százból, több ezerből, akiket védtelenül megölnek, megkínoznak! Ő nem adja egykönnyen magát! Elhatározta, hogy küzdeni fog, bármeddig tartson is! Ha belehal, akkor is!

Megpördült hirtelen, és szembefordult üldözőjével. Állát felszegte, félresöpört egy hullámos hajtincset a szeméből, és kihívóan, bátran, egyenesen ránézett. A félelemtől reszketett ugyan, orrcimpája minden légvételnél kitágult, szempillája megremegett, de elhatározta, nem adja jelét annak, hogy fél. Végre látta, ki akarja elkapni ennyire elszántan. Talán három-négy méterre lehetett tőle, magas, fekete ruhás alak volt. Fején csuklya vagy kapucni, arcából semmit sem tudott kivenni, mert egy lámpának háttal állt.

Az alak várt. Nem tudta, mire vár, miért nem lép előre, miért nem akarja elkapni? Talán játszani akar vele, mint macska az egérrel, mielőtt megöli? Úgy érezte, megőrül ettől a várakozástól. Hirtelen elhatározással előre lépett egyet. Az alak szinte vele egyszerre lépett hátra. Ezt nem értette. Bátortalanul lépett még egyet előre, szinte biztos volt benne, hogy az alak csak el akart rugaszkodni, mielőtt ráugrik, azért lépett hátra, de az alak most is hátralépett. Ezt egyre furcsábbnak találta, úgy gondolta, nincs mit veszítenie, küzdjenek meg végre, hát elindult az alak felé. Előbb lassan lépett, majd kicsit gyorsabban, aztán egyre jobban felbátorodott. Mi több, dühös lett!
- Ne menekülj, te gyáva! – kiabálta maga sem tudta milyen belülről jövő erő hatására.
Az alak remegni kezdett, de úgy látta, nem a dühtől, hanem a félelemtől. Mennyire nevetséges is ez, gondolta. Abszurd. Semmit sem értett, de egyre határozottabban közelített az alakhoz, aki viszont egyre jobban félt és egyre gyorsabban hátrált.
- Nem félek tőled! Takarodj! – ordította most magából teljesen kikelve, az alak pedig hirtelen megfordult és teljes erejéből futni kezdett. Ezen felbuzdulva utána eredt, de rájött, nincs értelme, az alak már messze járt, szinte elveszett a sötétben, köddé vált. Csak egyre halkuló léptei jelezték menekülési útját.

Úgy érezte, hirtelen minden ereje elhagyta, az, ami eddig olyan szilárdan tartotta. Lerogyott a kőre. Fellélegzett, most tudatosult csak benne, mi zajlott le az imént. Majdnem meghalt! Majdnem az utolsó percei voltak ezek! Ő pedig szembenézett támadójával, a félelmével. Percekig ült a földön, majd egy mély levegőt vett és kifújta. Felállt és könnyed léptekkel elindult haza. Szabad volt.


- Grace -



A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: