Amatőr író, amatőr módszerekkel
2013. április 12.
Írótársam, mondd, megkérdezted már magadtól, hogy miért is írsz?
Én megtettem, de magam is csak keresgélem a választ, hátha most sikerül együtt megtalálnunk. Az írás egy meglehetősen magányos tevékenység, melynek során kizárólag saját magadra számíthatsz, és csak azt tudod leírni, és úgy, ahogyan az benned van, a szívedben, a lelkedben, a gondolataidban.
Soha nem isteni szikraként pattan ki fejünkből az írás utáni vágy, ennek kell, hogy előzménye legyen, még akkor is, ha közben elteltek évtizedek anélkül, hogy tollat fogtál volna a kezedbe. Igaz, nagyon sokat olvasok a mai napig, klasszikusokat és új írók műveit, egyaránt, ez sem elhanyagolható szempont, ha bevallom, hogy az irodalmi műfajokkal ez az egyetlen kapcsolatom a középiskola óta.
Mindig érdekelt, hogy az ember tetteit mi motiválja, miért éppen az adott módon történnek az események. Ifjú koromban filmrendező akartam lenni, mert a film nyelvén sokkal több minden kifejezhető, mint az írással, azért elkezdtem novellákat írogatni, amelyeket forgatókönyvek alapjának szántam, ám a húszas éveim közepén abbahagytam, mert lefoglalt életem ezernyi apró részlete. Majd hét évvel ezelőtt, egy személyes sortragédia kapcsán tollat ragadtam és a magam szórakoztatására elkezdtem írogatni.
Barátaim szívesen olvasgatták, sőt, egyikük lányának, aki akkor éppen netes újság szerkesztőségében dolgozott, úgy megtetszettek zsenge műveim, hogy elcsábított, írjak a lapjukba. És a kocka el lett vetve, attól kezdődően már tudatosan írtam, mi a véleményem a világról, az egyes emberektől, történésekről, mit szeretnék láttatni és mit nem.
Arra törekedtem, hogy az olvasónak természetes legyen, ha találkozik írásaimban olyan szereplőkkel, akik emlékeztetik valamely ismerősére, esetleg saját életének korábbi szakaszából tenmaga botladozásaira.
Szerintem egy írás akkor jó, ha tükröt tart az olvasó elé, nézd csak, észrevetted már ezt az érzést, azt a történést, vagy a léleknek láthatatlan rezdülését, mely az én szemüvegemen keresztül új tartalmat kap, s ha gondolod, most szembenézhetsz akár magaddal is, és nem kell elárulnod, ha ebben az olvasottak is segítettek.
Munkám során nagyon sok emberrel álltam kapcsolatban és gyakran perceim voltak egy-egy üzleti tárgyalás megkezdése előtt arra, hogy felmérjem a velem szemben ülő jellemét, annak érdekében, hogy megválasszam a megfelelő tárgyalási stratégiát. Ehhez külső segítségem nem volt, ezért a saját érzékszerveimre hagyatkozhattam.
Valaha tanultam pszichológiát, de csak annyit tanítottak az alapjaiból, amennyi a reklámpszichológiai tanulmányainkhoz szükségeltetett, hasonlóképpen filozófiai ismereteink is csak az általánosság szintjén ragadtak, mégis ez irányú latens ismereteim sokban hozzájárultak ahhoz, hogy elkerüljem a nagy melléfogásokat.
A szemem meglátott minden apró részletet, a fülem meghallotta a legkisebb fals hangokat is és a szakmai kérdéseimre kapott válaszokból is sok minden kiderült a tárgyaló partneremről. Apropó, kérdezni is tudni kell. A hír- adat-információ hármas összefüggéseivel és problematikájával is untattak bennünket az iskolapadban.
Mi kell még ahhoz, hogy írásaidban életszerűek legyenek a figurák?
Úgy van, jól mondod, nem más, mint az empátia!
Azután már csak fantázia kérdése, hogyan indítod útjára az egyes történeteket, jellemzed a szereplőket, és juttatod el az olvasót a végső katarzishoz. Ez utóbbit mindenkiből más váltja ki. Az íróból maga az írás, az olvasóból pedig annak egy-egy momentuma, vagy jó esetben, maga a történet.
Egyet tudni kell, csak azt adhatjuk, ami bennünk is megvan! Üres zsebbel nem lehet vásárolni, lélek nélkül nem lehet írni.
Számomra az írás egy jó játék, melynek során lehetek szerelmes tinédzser, a sorsával küzdő élete teljében lévő ember, vagy akár bölcs öregember is.
Hiszen játék az élet!
A bejegyzést írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Ilona!
Vagy negyven évvel ezelőtt, azt mondta egyik barátnőm, hogy az életünk egy kész regény, meg kellene írnunk.
Van benne valami.
Pussz: Yolla
Azt hiszem, lenne miről irnunk, ha már csak azt veszem, hogy egyes celebeknek még a tojáshéj sem száradt meg a fenekükön és már "életregényt" irnak..:)))
Pussz. Ilona
Vagy negyven évvel ezelőtt, azt mondta egyik barátnőm, hogy az életünk egy kész regény, meg kellene írnunk.
Van benne valami.
Pussz: Yolla
Az utolsó mondatod nagyon igaz. Az élet játék és az irásban az a jó, hogy ott én lehetek a játékmester...
Én soha nem gondoltam, hogy valamit is irni fogok, nem volt rá időm. Egyszer irtam egy lapba, ahol nagyon tetszett a cikkem, elég szép pénzt kaptam érte, akkor kaptam "vérszemet" az irásra, de gyorsan el is felejtődött a mindennapi teendők miatt..Munka, rengeteg utazás, család..
Mióta a gyerekek kirepültek, a férjem meghalt, nyugdijas lettem és van ez a jó szerkentyű, no, meg irodalmi csoportok, azóta kezdenek előjönni az emlékeim, a nem fergeteges, de nekem kedves történetek és pihenésképpen nagyon jólesik leirogatni, hol versben, hol prózában. Talán van hozzá némi érzékem, de a legfontosabbnak azt tartom, hogy a SAJÁT gondolataimat, benyomásaimat irhatom le őszintén és ebben nem kell senkihez sem alkalmazkodnom..Végre..
Pussz. Ilona
Szia, Juli!
Ez nagy igazság!
Mi még javában írogatunk, amikor nekik már nem lesz tintájuk....hahaha
Pussz: Yolla
Kedves Yolla!
Nem pasi vagy te hogy sitty-sutty egyszer csak kifogy a tollad? :-))))
pusz
Juli
Ez nagy igazság!
Mi még javában írogatunk, amikor nekik már nem lesz tintájuk....hahaha
Pussz: Yolla
Kedves Tündér!
Benne vagyok, nem csak rajtam múlik!
Csak sokáig fogjon még a tollam...
Pussz: Yolla
Nem pasi vagy te hogy sitty-sutty egyszer csak kifogy a tollad? :-))))
pusz
Juli
Kedves Yolla!
Akkor azt kívánom, sokáig játssz még velünk, nekünk!
Pussz,
Tündér
Benne vagyok, nem csak rajtam múlik!
Csak sokáig fogjon még a tollam...
Pussz: Yolla
Akkor azt kívánom, sokáig játssz még velünk, nekünk!
Pussz,
Tündér