Az angyal
2011. február 13.
Az angyal
Szürke égből szűnni nem akaró hózuhany fagyos cseppjei dermesztik arcomat. Lábam térdig süpped a fehér hótengerben. Talpamra tapadó rétege ólomként húzza csizmámat, de azért eljutok a garázsig.
Egy gombnyomás, és felgördül a nagy fehér lemez. Lepergetem ruhámról a temérdek hópelyhet, csizmám talpáról lecsapdosom a felrakodott réteget, és beülök az autóba. Nem szívesen indulok el, de szólít a kötelesség.
Még mindig szakad a fehér égi áldás, a közlekedni próbálkozó autók, vastag barázdát szántanak az úttesten.
- Szerencsére időben felkerültek a téli gumik az autó kerekére.- gondolom, és szép lassan csurgok le a meredek utcán.
Aki viszont nem volt ilyen előrelátó, elakadt a hóban és komoly közlekedési akadályt idézett elő. Órámra pillantok, és feszülten lesem a fejleményeket.
Autóhóemberek egész sora áll. Néhányan tolják, húzzák- vonják az elakadt járgányt. Egy örökkévalóságnak tűnik, mire megoldódik a helyzet, és újra lassan elindul a forgalom. Nem szeretnék még egyszer így járni, ezért kigondolom:
- Rövidítek! Vissza kell nyernem az elvesztett időt!
Letérek a Fő útról és a Szél utca felé, veszem az irányt. Egy darabig akadály mentesen haladok, hiszen itt még sík a vidék és autó sem jön. Egyenletesen nyomom a gázt, haladok célom felé. Az ablaktörlő már alig győzi az egyre nagyobb mennyiségben érkező hócsillagokat.
Ahogy az utca végéhez közelítek, rádöbbenek, hogy talán mégsem volt olyan nyerő az útválasztás, hiszen hirtelen lejt a vége.
Megdöbbenve szembesülök a ténnyel, hogy a lejtő végén ott van egy keresztbe fordult elakadt Volswagen. Próbálom csökkenteni a sebességet, de az autó nem engedelmeskedik. Gyorsulok, egyre gyorsulok! Jobb oldalamon egy beton villanyoszlop közelít, előttem a keresztbe fordult, tehetetlen autó. Átvillan az agyamon, ha nem tudok időben megállni, a beton oszlopnak, vagy az autónak ütközzek inkább?
Leizzadtam. Úgy érzem, nem vagyok ura a helyzetnek. Rohanok a lejtő felé.
- Mit tegyek? Fékezni nem lehet!
Úgy ülök ott, mint egy kő. Nem tudom, mi történik velem. Egyre közelebb kerülök az oszlophoz.
Kifarol az autó, és húsz centire megáll az oszloptól. Remegek. Eltelik néhány másodperc, mire magamhoz térek.
- Mi történt? Nem én cselekedtem! – Ezt világosan tudom.
- Valamilyen láthatatlan erő közbe lépett!
Most már teljesen magamnál vagyok. Hirtelen jön egy gondolati villanás:
Megmentett az ŐRANGYALOM!
A bejegyzést írta: Lótusz
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon tetszik az írásod! Én is voltam hasonló szituációban, és én is az Őrangyalomnak köszönhetem az életem!
Ez jó:-) "Autóhóemberek", tetszik:-)))
Cserébe: Téligumitündér;-)
Üdv,
Pinokkió
Cserébe: Téligumitündér;-)
Üdv,
Pinokkió