Befejezetlen történet
2014. április 13.
Úgy kezdődött mint egy álom. Jólesett a figyelme, az évődése, az ugratása. Szerelmes lettem, amikor először meghallottam a hangját a telefonban. De még mennyire szerelmes! Két héten keresztül egyfolytában fülig ért a szám és a felhők felett szálltam három méterrel. Megolvadtam, ha kimondta a nevemet és ragyogtam, ha csak rá gondoltam. Életem legcsodálatosabb időszaka volt. Olyan, ami csak egyszer van az életben és nem lesz soha többé. A szívem őt választotta és senki sem létezett rajta kívül onnantól. Senkit se láttam, se hallottam rajta kívül, rajongtam érte, ahogy azelőtt még senkiért.
Teltek az évek... sokan akartak lebeszélni róla, de sosem hagytam. Makacsul és őszintén ragaszkodtam hozzá. Bíztam magamban és hittem, hinni akartam benne, hogy a szeretetem és a szerelmem viszonzásra talált, hogy a szerelmem szeretni tanít. Sokáig úgy is éreztem. Voltak boldog idők, önfeledt nevetéssel, tánccal, egymásba-gabalyodással.
Aztán jöttek nehéz idők. Nagyon nehezek. Bezárkózott és én kívül maradtam. Tudom, hogy azért, hogy ne rántson magával, de mégis nagyon magányos lettem tőle. Egyre nőtt a szakadék, sokat idegeskedett. Már nem mertem hozzászólni bármikor, kerestem az alkalmas pillanatot, hogy mikor lehet megszólalni, ahogy ideges apjánál keresi az óvatos gyerek, hogy mikor adhatja elő a kívánságát.
Már egy hete sírtam álomba magam éjszakánként, egyedül, magányosan, miután hiába vártam a hívását, és nem tudtam elérni telefonon. Mindenütt kutattam és kerestem, kétségbeesett üzeneteket hagytam neki és könyörögtem, hogy ne hagyjon ennyire magamra. Nem tudtam elérni. Úgy éreztem, hogy azért hagy magamra, hogy eltávolodjak és mást keressek magamnak.
Egyik este újra beütöttem a nevét a keresőbe, hátha megtalálom valahol. De semmi. Aztán beütöttem egy másik nevet. Olyan nevét, akire 19 éve vagyok kíváncsi, hogy merre tart az élete. A huszadik találat ismerős volt... Fél óra gondolkodás után írtam neki, és megkérdeztem, hogy ő járt-e 95 tájékában abba az iskolába, ahová én. Másnap reggel ott volt a válasz: "Igen, én, és te voltál a legnagyobb Szerelmem! Találkozhatnánk valamikor?"
Aznap visszatért a nevetés az életembe. De nem akartam találkozni, megírtam, hogy foglalt vagyok, mégis jó volt beszélgetni, jólesett a figyelme. Szomjaztam egy kis törődésre. Aztán mégis találkoztam vele egy hét múlva. Vele és a kislányával. Törékeny boldogság költözött belém, de fájt a szívem, a másikért. Kérdeztem tőle, hogy mit akar tőlem, és a szívemre tette a kezét:
- Ezt akarom elérni.
- Jane-
A bejegyzést írta: Tündér
Hozzászólások
időrendi sorrend
"Az ujjaim közt lévő helyeket a te ujjaid tökéletesen kitöltik."
"Pedig hányszor mondták, hogy válassz bárkit, csak Őt ne.."
http://desdemonass.blogspot.ch/
Végül is, erre is igaz, ha a sors becsuk egy ajtót, azzal mozdulattal kinyit egy ablakot.
Üdv: Yolla
Köszönöm szépen a lehetőséget!
Puszi,
Jane
hasznos cikk:
http://index.hu/x.php?id=inxinx2&url=http%3A%2F%2Fpszichorendeles.blog.hu%2F2014%2F04%2F14%2Fgyogyir_keso_banatra
Kedves Tündér!
Ha valaki szeret valakit, -mint mondják-jóban, rosszban vele van, kitart mellette. A történetből azt vettem ki, Nálatok nem ez történt. Józan ésszel úgy ítélem meg, hogy le kell zárnod ezt a szerelmet és csak a szépre emlékezve eltenni a szívedbe.Úgy, hogy mindig mosolyogj, amikor rágondolsz, hiszen Neked egy szép -de nem teljes szerelem emléke.Nyitni kell mások felé, talán az életnek célja volt ezzel a szerelemmel, az, hogy ne elégedjünk meg morzsákkal,teljességre törekedjünk. Te nagyon szerencsés vagy, mert a sors nyitott tenyérrel kínált fel Neked egy új lehetőséget. Ne szalazd el, mert ha ezt teszed, utólag már nem mosolyogni fogsz, hanem sírni..
Szeretettel. Ilona
Néha megesik, hogy egy szakítás vagy szakításközeli élmény kell ahhoz, hogy rájöjjünk, h mennyire fontos a másik. Mint mikor a szakadékba zuhannál és az utolsó pillanatban eszmélsz, hogy még kapaszkodnál, s ha szerencséd van, nem húzódik vissza a kéz. Valahogy így tudnám elmondani.
Aki mindent elveszít, gyakran nem veszi észre, h mi maradt meg neki, s közben oda juthat, hogy míg bánat emészti az elvesztett dolgok miatt, elveszítheti azt is, ami pedig fontos lenne - ha nem vigyáz rá.
Köszönöm neked is a hozzászólásodat!
Így félbehagyni... Ez nem elég! No és elérte a szívedet? Folyt.köv. vagy elég volt egy mosoly a csodálatos világ helyett? Addig jó, míg befejezetlen ez a történet. :-)
Szép ez a dal... Még nem is hallottam.
Ez bizony félbemaradt, esélye sem volt elérni.
http://index.hu/x.php?id=inxinx2&url=http%3A%2F%2Fpszichorendeles.blog.hu%2F2014%2F04%2F14%2Fgyogyir_keso_banatra
Ha valaki szeret valakit, -mint mondják-jóban, rosszban vele van, kitart mellette. A történetből azt vettem ki, Nálatok nem ez történt. Józan ésszel úgy ítélem meg, hogy le kell zárnod ezt a szerelmet és csak a szépre emlékezve eltenni a szívedbe.Úgy, hogy mindig mosolyogj, amikor rágondolsz, hiszen Neked egy szép -de nem teljes szerelem emléke.Nyitni kell mások felé, talán az életnek célja volt ezzel a szerelemmel, az, hogy ne elégedjünk meg morzsákkal,teljességre törekedjünk. Te nagyon szerencsés vagy, mert a sors nyitott tenyérrel kínált fel Neked egy új lehetőséget. Ne szalazd el, mert ha ezt teszed, utólag már nem mosolyogni fogsz, hanem sírni..
Szeretettel. Ilona
Szép ez a dal... Még nem is hallottam.