Eredmények
2018. február 4.
2012. augusztus 13.,-i jegyzet:
Apu kórházban van egy hete, ma kaptuk meg egy újabb vizsgálatának, a szív uh.-nak az eredményét. Rendben van. Mivel az eredményei sorra jók lettek, ezért ha szerdáig nem lesz gond, akkor hazajöhet.
A savlekötő nagyon jól használt pár napig, de ma valami nem jó. Hiába vettem be és hiába is ettem, a sav marja a gyomromat, a nyelőcsövemet, meg hányingerem is van. Megvan az én eredményem is, túl vagyok a gyomortükrözésen. Nem volt olyan vészes, mint ahogy beálították nekem páran. Nem élvezetes persze, de belehalni sem kell. Elfogott a hányinger, mikor levezették azt a csövet, meg amikor kihúzták, de róka nem jött, mert ugyebár üres gyomorral mentem, jó éhes is voltam emiatt. Mikor levegőt fújtak be, az kicsit feszített, de ennyi. Az eredmény hála Istennek jó, nincs nagyobb baj, mint amiről eddig is tudtam. Szednem kell tovább a savlekötőt és folytatom a diétát.
A bejegyzést írta: Arnold91
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nem csak erre az egy dologra gondoltam,hanem ahogy az egész betegséghez,kezelésekhez viszonyulsz.Benned is működik a "csakazért is" faktor és ez jó ez tesz bátorrá.
Puszi
Puszi
Köszönöm, de én nem érzem magam bátornak, egyszerűen csak kibírtam, mert muszáj volt. :-))
Puszi
Puszi
Ha muszáj nincs mit tenni,de ahogy írod,ki lehet bírni.Ne legyen rá szüksége egyikőtöknek se!Ettől függetlenül Arni bátor vagy .
Puszi
Puszi
Tényleg nem jó érzés, de ha együttműködik az ember, akkor hamarabb szabadul.
Ugyanazt kívánom, mint a Virágnak: sose kelljen az a cső!
Puszi!
Puszi
Hát te egy bátor vagy! Nekem aztán mondhatod, hogy nem kell tőle parázni, velem ezt senki nem tehetné meg! Nem biza... Inkább a savlekötő szopogató, annak még az íze is jó, és a diéta.
Kedves Arni, csak csövet ne lássak, benned sem, senkiben!
Puszi!
Ugyanazt kívánom, mint a Virágnak: sose kelljen az a cső!
Puszi!
Fú, nekem ez az egyik legnagyobb rémálmom. A gyomortükrözés.
Kedves Arni, csak csövet ne lássak, benned sem, senkiben!
Puszi!