újabb események régebbi események további események
17:53
Stanmorefel regisztrált a weboldalra
07:15
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
07:12
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:46
Ascentdmx regisztrált a weboldalra
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését

Erősödő agresszió

2011. augusztus 14.

Vissza a naplóhoz

Kedves Olvasók!

,, A közelmúltban, a lámpafényes belvárosban, este kilenc órakor támadott meg egy hölgyet egy ismeretlen férfi, elvette a táskáját, értékeit, ütötte, verte, rugdosta, véres csomóban tépte ki a haját. Az asszonyt hetekig ápolták. –adta hírül a megyei napilap.
Mostanában már én is félek! Azelőtt eszembe sem jutott, hogy sötétedés után bármikor, engem is leüthetnek, megverhetnek, kirabolhatnak. Az utóbbi időben egyre többet hallani ismerősi körömből is hasonló esetekről. Nem az a legfélelmetesebb, hogy megtörténhet ilyesmi, mert vannak ilyen erőszakos, szadista alakok, hanem a közöny. A ,,kívülállók” közönye. Ütnek valakit, kiabál, vérzik, segítségre szorul, még sincs senki, aki közbelépne. Nem akad egyetlen ember sem, aki az áldozatnak segítene? Fekszik valaki az utcán, s kikerüljük, meg sem kérdezzük, mi a baja? Közönyösen elmegyünk a másik mellett? Csak akkor cselekszünk, ha bennünket ér a baj? Ennyire elfásultunk már a túlélésért folytatott hajszában?
Az ember attól homo sapiens, hogy nem csak az ösztönei vezérlik. Vagy talán minket már az sem? Mert az állatok nem bántják fajtársaikat. Mi pedig saját fajtánkat sem védjük meg? Pedig ki más, ha nem mi magunk?” (Pécsi Extra 1991.)

Kedves olvasóim! Ne keressétek a napi hírekben az előbb leírt esetet, mert az húsz évvel ezelőtti. Az írásom is akkor született. A téma azonban ma talán még aktuálisabb, mint valaha. Hallgatom a különböző csatornákon a híreket, amelyek egyre inkább a KÉK FÉNY műsorára hasonlítanak. Csak ezt látja, hallja a néző, a hallgató. Elütöttek valakit, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott a gázoló. Ittasan, bedrogozva diszkó-baleset történt. Pár ezer forintért kegyetlenül gyilkoltak. Csecsemőket, időseket vertek halálra. Megkínoztak és fajtalankodtak kiskorúakkal. Köztiszteletben álló emberek sikkasztottak, loptak. Sajnos a bűncselekmények egyre erőszakosabban és brutálisabban valósulnak meg.
Az Új Médiatörvény előírja, hogy a televíziók csak a műsoridő 20 %-ában sugározhatnak bűnügyi tudósításokat. Ergo: Ezentúl nem minden bűnügy fog publicitást kapni a média által. Egy kérdés felmerül bennem. Kérdem én, attól, hogy ezeknek az eseteknek töredéke kerül a nyilvánosság elé, kevesebb lesz-e a bűncselekmény? A válaszom nem! Csak kevesebbről fogunk tudni!
Olyan társadalmat kellene kialakítani végre, amelyben az elkövetett bűncselekmények száma annyira lecsökkenne, hogy azok közzététele beleférne, (mint ne mondjak, lötyögne!) a televízió-, és rádió adók műsoridejének húsz százalékába. Akkor nem lenne szükség az Új Médiatörvény ezen, passzusára sem.
Költői a kérdés: Ehhez kinek, mit kellene tenni?
Nem vidám a téma, de sajnos húsz év elteltével még mindig aktuális.
József Attila Thomas Mannhoz írt versének alábbi soraival köszönnék el:

,,Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak, férfiak maradjunk
és nők, a nők – szabadok, kedvesek –
s mind ember, mert az egyre kevesebb…”

- Jenics Juli -




Video: youtube.com
Kép: Internet

A bejegyzést írta: Tündér

Hozzászólások

időrendi sorrend

2011. augusztus 18. 16:44
Most elmesélem, hogy mi történt velem tavaly karácsony előtt.
Este fél hétkor a munkából cammogtam hazafelé. Nagy hó volt éppen, és én már akkor is nehezen jártam a betegségem miatt, csak a húzós nyanya-szatyor segítségével tudtam közlekedni. Mindennap ugyanazon az úton mentem haza, nem késő este, normális időben. Az út részben főútvonalon, aztán egy forgalmas mellék -utcában vezet az otthonomig. Ámde akkor a hó miatt és a mínusz 10 fok miatt az utca teljesen kihalt volt. Felénk több ház előtt sűrű sövény van és magyar jó szokás szerint átláthatatlan kerítés.
Befordultam a sarkon, egyszerre a hátam mögé lopódzkodott valaki, és el akarta kapni a szatyrom. Először azt, hittem, hogy egy ismerős akar viccelni velem, automatikusan erősebben kapaszkodtam a szatyorba, ami egyúttal támasztékul is szolgált. Pár másodperc után kiderült, hogy rablóval van dolgom, aki erőteljesen kitépte a szatyrot a kezemből és elrohant vele a házak közt. Természetesen elestem az úttest kellős közepén és nem tudtam felállni, mert nem volt mibe kapaszkodnom. Halkan kiabáltam a földön ülve, hogy segítség kiraboltak. Persze a kutya sem hallotta, mert rendes hang nem jött ki a torkomon. Azután négykézláb odamásztam a következő kerítéshez, abba kapaszkodva felálltam, nehezen becsengettem hozzájuk, kértem a segítségüket. A lakó kihívta a rendőrséget, akik egy óra múlva - bár a rendőrség gyalog is tíz percre van - oda is értek. Közben eszembe jutott, hogy felhívnám a családomat, ismét becsengettem a házba és kértem, hogy telefonálhassak. Természetesen beengedtek és szerencsére eszembe jutott mindkét gyermekem vonalas telefonszáma. Hívtam őket, mondták, hogy rohannak.
Ugyanis mindenem, az egész életem a szatyorban volt, a lakáskulcsomtól kezdve minden az utolsó cetliig.
Abban a percben megszűntem létezni. Aztán már csak magamat szorosan ölelve, hogy ne remegjek az utcán vártam a rendőröket, a családomat, nem éreztem a hideget, semmit csak a nagy űrt.
Több mint egy óra után jöttek a rendőrök, azt hittem, hogy majd körbeautóznak a környéken, de ez egy nagy tévedés volt. Felvették a jegyzőkönyvet. Kikérdeztek az adataimról, meg mindenféléről (ők az autóban ültek), de miután a hangom a reszketéstől majdnem teljesen elment, csak nehezen tudtam kimondani a nevemet is. Igaz, hogy felajánlották, hogy hazavisznek, de minek ? A kulcsomat is ellopták. Egyfolytában csak könyörögtem, hogy hagyjanak engem és a rablót és a szatyrom keressék a környéken. Ragaszkodtak a tényállás felvételéhez.
Száz év múlva megjött a családom, így ismét visszataláltam magamhoz.
Igaz a rabló-tolvaj-állat nem bántott fizikailag, vagy csak egy kicsit, utólag mondták az ismerőseim, erre akkor nem is gondoltam, mert a lelkem meghalt.
Nagyon beteg lettem, melynek következében influenzát, tüdőgyulladást kaptam. Alapbetegségem teljes valóságában minden tünetével együtt fellángolt. Szerencsém volt ?
Egyébként, azontúl, hogy mindenemet ellopták és természetesen semmi nem lett meg, a rendőrség az ismeretlen tettes ellen folytatott ügyemet lezártnak nyilvánította, csak annyi történt, hogy az addigi életemnek vége lett.
Dolgozni csak úgy tudtam, hogy hoztak-vittek a lakásom és a munkahelyem közt, járóképtelen lettem és csak reménykedhetem, hogy egy orvos majd tud segíteni rajtam.
Csak ennyi történt, hétköznapi történet sok tanulsággal, de ez VELEM történt.
2011. augusztus 15. 11:57
Szia Juli!
Én is gratulálok a cikkedhez:-) A téma aktualitása mindennapos. Én úgy hiszem, nekünk kell érte tenni, hogy legalább a saját környezetünket megtisztítsuk az agressziótól!
Üdv,
Pinokkió
2011. augusztus 15. 11:54
Szia Juli!
Nagyon jó cikket írtál! Az agresszió sajnos mindig slágertéma:-(
Gratulálok! Magdi
2011. augusztus 15. 10:19

megtekintés Válasz erre: Zsizsik - 2011. augusztus 15. 08:20

Szia Juli!
Nagyon-nagyon tetszett, és valóban aktuális. Mindig örülök, ha olvashatlak.
Üdv, Zsizsik

Szia Zsizsik!

Köszi, hogy olvastál és örültél nekem.
Ez az öröm kölcsönös.

pusz
Juli :))
2011. augusztus 15. 08:20
Szia Juli!
Nagyon-nagyon tetszett, és valóban aktuális. Mindig örülök, ha olvashatlak.
Üdv, Zsizsik
2011. augusztus 14. 05:50

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2011. augusztus 14. 00:26

Köszönjük a cikket Juli!

Sajnos nagyon aktuális. Az oldalon is...

Pussz, Tündér

Szia Tündér!

Köszönöm a lehetőséget!

Szép napot.
Pusz
Juli :))
 
2011. augusztus 14. 05:48
Sziasztok Éva, Orsika!

Köszi, hogy olvastátok. Ezt a témát sajnos oldalakon keresztül lehetne ragozni. Én hiszek a szebben, a jobban...
Egy Radnóti idézet jutott eszembe, megosztom veletek:

,,Lehetnének talán még emberek,
hisz megvan bennük is, csak szendereg
az emberséghez méltó értelem.
Mondjátok hát, hogy nem reménytelen."

pusz
Juli :))
2011. augusztus 14. 05:21
Szia Julikám! Nagyon jó cikk és aktuális, örülök, hogy a heti naplóbejegyzés végén a Te neved van!

Puszik Orsolya
2011. augusztus 14. 00:49
Szia Juli !

Húha sőt egyre aktuálisabb. Egyszer valaki azt mondta, ha azt akarod, hogy segítsenek azt kiabáld tűz van!!!! Igen az emberek elmennek egymás mellett, és nem akarnak beleszólni, mert azt hiszik házastársi vita, holott semmi köze hozzá, de a trágár beszéd és a civakodás már az utcán is megy. A közöny pedig népbetegség, mert senki nem mer olyan bátor lenni, hogy szembeszáll egy kigyúrt verekedő emberrel, főleg mikor látod mellette nézi még vagy kettő három mit csinál, akik a társai, csak látják elbír az áldozattal egyedül is. Régebben több volt a rendőr járőr is az utcákon esténként. Nagyon jó és aktuális a cikked sajnos egyre inkább. Nem a médiát kellene rendszabályozni, hanem a kétes alakokat keményebben megbüntetni, és szigorúbban venni a visszaesést, és nem plázát építeni, hanem erősebb börtönt, fegyházat, ahol keményen és sokkal erélyesebben szabnának határt a raboknak. Üdv Éva.
2011. augusztus 14. 00:26
Köszönjük a cikket Juli!

Sajnos nagyon aktuális. Az oldalon is...

Pussz, Tündér
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: