újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Félig tele

2022. október 27.

Vissza a naplóhoz

2021. augusztus 4.-i jegyzetem:

Igen, a tököm is, de most koncentráljunk arra a bizonyos pohárra. Tegnap úgy nyomattam szabadesést a fent és a lent között, akár egy gép - hogy stílszerű legyek, ha már ez a téma.
A Dokim szokás szerint nagyon készséges és emberi volt, viszont nem engedte meg a mókát, legalábbis azokban a formákban, amilyenekre gyerekkorom óta vágyom. Egy kiskapu viszont maradt és mivel a fent említett pohár nálam (majdnem) mindig félig teli van, így arra koncentrálok és meg fogom ragadni a lehetőséget. Jó volna a szarvkormányt is. ;-) Egyből kizárta a repülést nemcsak kisrepülőn és helikopteren - amiket már korábban is ellenzett a rázkódás és hánykolódás miatt -, hanem mostmár a stabilabb utasszállítóra sem enged, mert romlott a helyzet és szerinte nem is a szívem és keringésem bekrepálásával volna a legnagyobb gond, hanem alapból is magas annak a kockázata, hogy a fejemben egyszer elpattan az egyik ér, mivel a búrámban is sok a gyenge, fejletlen, ráadásul azokat is buzerálja a szindróma és többezer méter magasságban szinte biztos bekövetkezne, hogy eldurran a nyomástól, akkor pedig game over. Mondta, hogy biztos nem akarom a pilótákat halálra rémíteni. :-D Kontráztam, hogy hullajó útja lenne mindenkinek. Bírom, mert laza és veszi a lapot, meg ő is humorizál, bár már lassan 12 éve menti a bőrömet és ezért már a viszony is olyan. Nyilván nem tegeződünk azért, de a poénok mennek, meg érzem, hogy kölcsönös a szimpátia. Megbízom a véleményében, mert eddig is életben tartott és ezt közöltem is vele, mire azt mondta, hogy igazság szerint egy ideje nem ő teszi, hanem én magam azzal, hogy nincs betegségtudatom és ennek nagyon örül, mert véleménye szerint kb. már csak ez tart életben az akaratom mellett és ezt hajmeresztő volt hallani még akkor is, ha sokszor a depresszió miatt (amihez az állapotomnak semmi köze) én magam akarok kiszállni. Nem mindegy, hogy az ember kezében van-e az irányítás; megszabhatja-e a mikort és a hogyant, vagy sem. Előbbinél igen, ezért nem annyira ijesztő, mint abban az esetben, amikor tudja, hogy ketyeg benne pár bomba és nem tudja mikor, melyik robban fel. Ilyesmi lehet az orosz rulett. Ezek kemény igazságok, de ez is az élet része és nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Minél inkább tabuként van valami kezelve, annál inkább ellehetetlenül az elfogadása. Ennek is van jó oldala amúgy; a jónak mindig kontrasztot ad a rossz, szóval kellenek az embernek keményebb dolgok, hogy (jobban) meglássa és értékelje a jót. Amíg én nem fogom fel tragikusan a dolgokat, addig másnak sem kell! ;-) Oké, azért párszor elzárta egy szikla a torkomat (amit persze letuszkoltam) a Doki mondandója hallatán is, meg hogy örökre lemondhatok a kis- és nagygépes repülésről is, holott egész életemben erre vártam, szóval - hogy megint stílszerű legyek - ideje leszállni a földre és ugyan igyekeztem palástolni a vívódásomat, valamit kihallhatott a hangomból, mert azt mondta, hogy esetleg egy kétfedelű géppel felenged, mert az nem megy nagy magasságba, meg az tapasztalata szerint nem ráz annyira, de az sem lesz kockázatmentes. Ennyi nekem elég is volt, hogy a vigyor körbeszaladjon a fejemen és ne foglalkozzak azzal, amit előtte mondott arról a hajszálról. Foglalkoztat persze, mert kit ne zavarna, de igyekszem elrakni oda, ahová való, a tudatom nem használt szegletébe és annyiban máris én győztem, hogy volt erőm legyűrni magamba a pillanatnyi keserűséget és hogy az első néma sokk után percek múlva már szokott módon optimista voltam, a dacom megint felülkerekedett. Szerencsére úgy vagyok bekötve, hogy ilyenkor automatikusan a "csakazértis' kitartok" kapcsol be, meg a humorom, amivel gondolom kompenzál a pszichém, de ez mindenkinek csak jó, mert oldja a feszkót. A háttérben munkálkodó gondolatokon dolgozom, hogy mielőbb a helyükre kerüljenek. Az sokat segít, hogy nem teljesen halott ügy a repülés, csak találnom kell olyan lehetőséget, ahol kétfedelű géppel lehet repülni. Ez az esély az, ami kerozinként hajt tovább és ami miatt csak félig csüggedtem el azt illetően, hogy más gépeket esélyem sincs kipróbálni. Nem vagyok telhetetlen, ez az esély is nagy ajándék és igyekeznem kell élni vele, mielőtt ez is tiltott lesz. Oldtimer repcsi, nem is rossz kilátás. ;-) Lehet, hogy nem lesz sportkocsis nekifutás, mint egy nagygép esetében, de azért jó lesz. Megint mondta a Doki, hogy nagyon örül, hogy a jelenlegi állapotban vagyok, mert tapasztalatai szerint már nem kellene itt lennem és hiszi, hogy tényleg az tart életben, hogy nincs betegségtudatom, vagy ha épp' van is, akkor is megyek előre, meg a humorom megmaradt. Ez nagy löketet adott, mert ugyan eddig is hittem, hogy a gondolatok kihatnak a fizikumra, de ezekután megerősödött bennem, hogy valóban így van. Kérdeztem, hogy ha ennyire a gondolkodásmódom és a hozzáállásom diktál, akkor szerinte van-e esély gyógyulásra, vagy legalább állapotjavulásra? Azt mondta, hogy mivel nem kizárólag én irányítok, hanem adottak bizonyos fizikai határok (nevezetesen a fejletlen érhálózat - amit a szindróma is megfejel -, meg visszafordíthatatlan szervi károk), ezért ezekre képtelenség szugerálással hatni, nem fognak megjavulni, viszont annyit azért tehetek, amennyit eddig: fejben döntök és ha ott továbbra is jól vagyok, a szervezetem továbbra is küzdeni fog, hogy a lehető legjobb szinten maradjon. Azt mondta javulást nem ígérhet, mert ne feledjem, hogy ez egy progresszív kórság (Bekre Pál lesz az új nevem ;-)), de stagnálást elérhetek és ez a megállapodott szint akár 1-2 évig is tarthat, mivel eddig is lassabb romlást figyelt meg, mint az eddigi ilyen betegein. Helyes, legalább más beteg reményt kap, ha esetleg megemlíti neki az esetemet, úgyhogy már nem is csak magamért küzdök. Mindezeket hallva nincs okom panaszra, mondjuk ha lenne sem panaszkodnék. Mondta, hogy a pillanatnyi megrendülésem is azt bizonyítja, hogy tényleg nem betegként élek, mert aki betegségtudattal él, az számított volna arra, amiket mondott. Valahol én is tudok mindent, csak mindaz el van rakva oda, ahová való, mivel nem tudok és akarok azonosulni vele (ezért is 'felejtem' el, a napi emlékeztetők dacára is), nem azoknak a gondolatoknak és szemléletnek van itt az ideje. A jelennek, az optimizmusnak, kisebb céloknak, magának az életnek, de legfőképp' az akaratnak, mert anélkül egyik sincs és ez ösztönösen jön, nekem legfeljebb annyi a dolgom, hogy néha (mint tegnap), amikor valami előhívja az ellenséget, azonnal toloncoljam vissza a helyére. Félig már ott van. Nagyon hiányzik a Tesóm, ő ilyenkor is mindig erősítette bennem a reményt, a hitet és mindig mondta, hogy hisz bennem, persze nem csak a megerősítése hiányzik, hanem Ő maga. Ez a másik, ami hajt; mindig itt lesz bennem a remény, hogy egy nap mégis jelentkezik és itt kell lennem, hogy megtaláljon. Mindent összevetve tehát cumi van, de lehetne sokkal rosszabb is és lehet, hogy kaptam egy-két maflást, de egyből jött a jó is, én pedig nyilván arra fogok fókuszálni, ami előre visz, nem visszafelé húz. A Tesóm miatt is (ha nem jelentkezik soha többé, akkor is, mert ezt előre nem tudhatom és így az esély mindig 50% arra, hogy mégis és amíg valamire nem 0 az esély, addig mindig megéri hinni benne), meg amiatt is, mert nem azért jutottam el idáig, hogy beleszarjak a saját munkámba, illetve az Orvosoméba. Ez egy egyirányú út, ami csak előre visz.

Andris barátom korábban felajánlotta a segítségét, mert van pilóta barátja és mondta, hogy ha gondolom megdumál vele egy repülést kisgépen. Mondtam, hogy előtte meg kell kérdeznem a Dokimat. Akkor volt az, hogy nem engedett kisgéppel, szóval annyiban maradt a dolog, de most pofátlan módon (amúgy nem, mert azt mondta szóljak, ha egyszer mégis mehetek) megkérdezem az Andrist, hogy repül-e kétfedelűvel a barátja, mert ha igen és még mindig áll az ajánlat, akkor élnék vele. Ha bármilyen okból nem jön össze, akkor még mindig elkezdhetek máshol nézelődni, de ha lehet előbb ismerős terepen próbálok szerencsét.

Tegnap hívott minket az Öcsém és tényleg úgy reagált a nyaralásra invitálásra, ahogy sejtettem, azonnal rávágta, hogy naná. Jót röhögtem, mert szóbakerült a repülés, meg mikor kérdezte hogy vagyok, Vele is közöltem a fentieket (dióhéjban), mármint hogy nem érdekel, megyek tovább, erre elkezdi "Arni, te egy kib@$zott gép vagy!" Jól jött ki, kontráztam is egyből, hogy akkor már egy 225-ös Antonov! :-D Ez is egy kis örömforrás, hogy jön az Öcsém.
Megint felröppent (:-D) az a hír is, hogy a kamionozás is össze fog jönni, bár az még távoli, de húzóerőnek jó, mivel fától-fáig futok. A kamionozásnak tuti nincs orvosi ellenjavallata.
Úgy tűnhet, hogy milyen fasza kedvem van, pedig csak a pszichém kapcsolta be a szokásos szarhelyzet kezelő üzemmódját. Nem baj, ez legalább mindenkinek jó.

A bejegyzést írta: Arnold91

Hozzászólások

Ehhez a bejegyzéshez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: